A Népszabadság-ügyről az elmúlt kb 36 órában minden lényegeset leírtak/elmondtak az érintettek, illetve az elemzők, így mintegy ezer kilométerrel odébbról elég nehéz újat mondani, valamiért azonban viszketnek az ujjaim, nem hagyhatom szó nélkül ezt az aljas történetet. Annál is inkább, mert kisebb pályán ugyan, de három alkalommal is volt részem belülről látni ilyen gerinctelen lapbezárást.

Népszabadság a rikkancs kezében (Forrás: 444.hu/Kettős Mérce)

Párbeszéd

Az első egy igazi amatőr sztori volt, úgy hívták, hogy Orosházi Párbeszéd, élt 1993 februárja és 1994 novembere között. Mindannyian a szó szoros értelmében amatőrök voltunk, akik műfaji határokon átívelve igazi szamizdatot gyártottunk néhány száz olvasónak, főként az akkori helyi hatalom orrát pöckölgetve. Ekkor az MDF-Kisgazdapárt-KDNP irányította a várost, egy nagyon szeretnivaló és tisztességes polgármester, dr. Gulyás Mihály vezetésével. A mi lapunk azonban keményen kritikus volt, tabudöngető, ami egy alapjában provinciális kisvárosban sokaknál kiverte a biztosítékot. Mindamellett olyan lapokat tekintettünk példaképnek (és persze koppintottunk adott esetben), melyek akkor urbánus szinten is formabontónak számítattak: a még Vágvölgyi B. András által irányított Magyar Narancs, a Hócipő, bizonyos fokig a tök liberális Magyar Hírlap.

Az üzleti modell az egyik helyi nyomda kreálmánya volt: ők vállalták a kiadást, terjesztést, a pénzt pedig az akkori ellenzék és annak különböző szervezetei dobták össze: az SZDSZ, a Fidesz, a Munkástanácsok, illetve talán az MSZP egyik alapítványa is. Később nekik kulcsszerepük lett, ugyanis a kampányfinisben valahogy megszerezték a lapot. Fontos eleme volt még az üzleti modellnek, hogy a munkatársak teljesen ingyen, sőt saját költségükön dolgoztak.

Az MSZP-s tulajdonviszonyok nem látszottak meg a lapszámokon, a Fetser-csapat nem szólt bele közvetlenül a kiadásba, viszont delegáltak egy nagyon korrekt tagot a szerkesztőségbe, Hering Zolit, aki egy percig sem viselkedett pártemberként, sőt erősítette a lap szokszínűségét, ugyanis futurisztikus, tudományos, ismeretterjesztő elemzésekkel írta tele a hátsó oldalt.

Az utolsó lapszám címlapján az önkormányzati választást megnyert MSZP-csapat vigyorgott, több lapszám már nem jelent meg, hiszen úgy vélték, "övék" lett a hivatalos önkormányzati lap, amit anno Orosházi Naplónak hívtak. A Párbeszéd-stábnak felajánlották, hogy dolgozzunk ott, mi pedig naivul belementünk ebbe, hiszen garantált volt a beleszólásmentes munka.

Naplóból Élet

Most guglizam egy korabeli tudósítást a végnapokról

A korábbiak szellemében fogtunk hozzá a munkához, a régi stábbal jól kijöttünk, Fülöp Csaba főszerkesztő vevő volt a dolgainkra, sőt inspirálta is a narancsos, némlileg gonzóba hajló újságírást. Az új városvezetést persze igyekezett jópofát vágni a dologhoz, de több jelből látható volt, hogy ők nem erre gondoltak, lojalitást, udvari újságírást vártak volna tőlünk, mint ahogy később a magyar helyi sajtóban ki is alakult. Én akkor már a Békés Megyei Nap munkatársa voltam, így valójában csak egy mellékállás volt a naplós munka, de jobb szó erre az önmegvalósítás: zenei témájú cikkek, kocsmasorozat, karcos publicisztikák.

A hatalom nem direkt avatkozott bele a szerkesztőség életébe, hanem egy huszáros trükkel megszüntették a lapot, gazdasági okokra hivatkozva. 1996-ot írtunk és tényleg szarban volt az ország, illetve az önkormányzatok, így a döntést akár racionálisnak is nevezhettük volna, hiszen miért a köz finanszírozza a városi sajtót. Csakhogy kiderült: oltári nagy hazugságról van szó, ugyanis már szerveződött az ingyenes, tehát drágább Orosházi Élet, itt már megvalósult a nagy álom és igazi kézivezérlésű médiája lett a városvezetésnek. Úgyhogy csak halkan jegyzem meg, amikor Molnár Gyula MSZP-elnök teli pofával a sajtószabadságról beszél, jusson eszébe helyi emberei hasonló ténykedése. Az OÉ egyébként a minap ünnepelte 20 éves születésnapját, bizonyítva, hogy a modell minden színű hatalomnak megfelel, csak néhány stratégiai ponton kell cserét végrehajtani, például odaültetni a dél-békési földesúr, Simonka György sajtósát, aki nem mellesleg e blognak is lelkes feljelentője volt Nánási János Hírlap/Beol-főszerkesztőnél a 2010-es évek elején. 

Békés Megyei Nap

A legdurvább megszüntetéssel foglalkoztam eleget itt: 2002 július 1-jén egy gengszterszerű kommandó szállta meg akkori munkaadóm, a Békés Megyei Nap szerkesztőségét és azonnal lefoglaltak mindent, a már előkészített másnapi szám sem készülhetett el. A háttérben látszólag gazdasági motívumok álltak: új tulajdonsunk, egy zavaros hátterű szegedi kft. nem akarta tovább finanszírozni a veszteséget és elpasszolta a címlistát a konkurens Népújság Kft.-nek (melynek négy évvel később, nyolc évig a munkatársa voltam online szerkesztőként). Később megtudtuk, hogy itt is politikai okok álltak a háttérben, ugyanis a tulajnak MSZP-s lobbikapcsolatai voltak, fideszesek nem, és 2001-ben még nagyon bizonytalan volt a választás kimenetele, mindenki arra tippelt, hogy marad a Fidesz-kormány. Ha így alakult volna, forrásaink szerint a lap is megmarad, ugyanis a tulajoknak megérte volna a veszteséget finanszírozni cserében a médiaháttérért. (Ez már akkoriban is divatos módi volt, lásd még Széles Gábort, Simicska Lajost és társaikat, ráadásul ekkor hol volt még nem látszott az internetben lévő hatalmas potenciál).

Mi jön még?

Alapvetően már ezek a sztorik is abszurdak, de arra soha nem mertem gondolni, hogy valaha a Népszabadság is erre a sorsra jut. Mielőbb bárki elkezd szabadnépezni, természetesen mindenki tisztában van a lap múltjával, mely 1989-ig semmiképpen nem nevezhető dicsőségesnek, mint ahogy a rendszerváltás után is számos hibát halmoztak fel mind stratégiailag (lebecsülték az online tartalmakat jó ideig), mind médiaetikailag, de ne feledjük: ez a szerkesztőség képviselte a mindenkori szakmaiságot, néhai alkalmi szerzőként tudom, hogy mennyire komolyan vették a forrásellenőrzést, a szerkesztők utánajártak minden egyes írásjelnek és más klasszikus lapkészítési erény volt a kisujjukban. Mint ahogy felismerték a tehetséget és hagyták őket szárnyalni - és itt számtalan nevet fel lehetne sorolni Uj Pétertől kezdve a mostani szerzőkig.

Ugyancsak fontos erénye volt a lapnak a vidéki jelenlét: klasszikusan helyben élő tudósítók szállították a jó sztorikat, ami más napilapokra, online újságokra nem jellemző, az én szűkebb hazám jó sztorijait Tanács István szállította, mellesleg nagyobb hatékonysággal, mint a helyi politikusok által uralt megyei lap. (Legutóbb például volt Mezőhegyes-sztori, hulladékbotrány,  érdekes Fetser-interjú, Simonka-fórum). Sajnos mindezeket linkelni most nem tudom, mert az online verziót lekapcsolták, ami azt jelenti, hogy a közösségi oldalakon és bárhol máshol megosztott, elküldött linkek nem működnek. Ettől persze még Matolcsy erkölcstelen, Rogán meg hazug és urizál.

Én személy szerint nem csak a bugris magyar hatalomra, illetve az őket elvtelenül kiszolgálókra haragszom, hanem azokra az úgynevezett nyugati vállalkozókra, vállalkozásokra is, akik minden további nélkül asszisztálnak mindehhez: például az Origo bekebelezése esetén a Telekom, most pedig Heinrich Pecina aus Wien.

Forrás: Index

Ami még aljas ebben a történetben, hogy mostmár egyértelmű, amitől eddig csak tartottunk: ez a Mediaworks nevű társulás aljas céllal szerezte meg az Axel Springer és a Ringier feleslegessé vált érdekeltségeit, pont azért, hogy elpasszolja a Fideszhez közelálló oligarchák valamelyikének. Sajnos e csomag része volt munkahelyem, a Békés Megyei Hírlap, illetve annak online kiadása, a Beol.hu, melyet már akkor környékeztek a hatalom rosszarcai és valójában nem találkoztak túl nagy ellenállással, ha pénzt is hoztak vagy ígértek. Hogy ezt követően mi lesz velük, szakmaiságra még adó újságírókkal, szerkesztőkkel és természetesen a még nem agymosott olvasókkal, sajnos könnyen borítékolható.