Alföldi blog

Korbely György blogja


2021. már 14.

Van remény: a Kaukázusé lett az év dala

írta: korbelygyorgy
Van remény: a Kaukázusé lett az év dala

Kaukázus

 Tisztában vagyok vele, hogy A Dal című műsorfolyam az egyik legnagyobb kamu a magyar kulturális életben, lényegében a NER táncdalfesztiváljáról van szó, melynek eredeti célja az Eurovíziós Dalfesztivál (a másik nagy kamu) magyar indulójának kiválasztása volt. Időközben az MTVA úgy gondolta, hogy hazánk mégsem indul, mert  egyes értelmezések szerint "túl sok a buzi", a dalválasztás azonban megmaradt.

Mindezek ellenére valahogy mindig rátapadok, lényegében ez az egyetlen hazai tévés produkció, amit élőben megnézek a Médiaklikken, illetve néha egy-egy magyar filmet, ha időben értesülök róluk Nem tudom függőségem okát, talán mert titkon azt gondolom, hogy kapok valami összefoglalót a magyar könnyűzene helyzetéről, ...

Tovább Szólj hozzá

a dal Kaukázus Kardos Horváth Janó

2018. feb 25.

Ha Süle Zsolt nem is, de az AWS mehet Lisszabonba

írta: korbelygyorgy
Ha Süle Zsolt nem is, de az AWS mehet Lisszabonba

Az egyik szemem sír, de a másik nagyon röhög, hiszen a közönség megint bölcsebb volt, mint a popipart joystickkal irányító - majdnem háttérhatalmat írtam - gépezet. Habár én Süle Zsoltot láttam volna legszívesebben a lisszaboni nemzetközi versenyen, az AWS sikerének is nagyon örülök.

Az esti fináléban négy döntős jutott tovább, azaz közülük kellett kiválasztania a közönségnek a továbbjutót. A zsűri abszolút favoritja Dánielfy Gergely volt, de ők juttatták tovább Király Viktort és a YesYes nevű duót, melynek egyik tagja Nagy Ádám harmonikás, illetve a negyedik az AWS volt - ez utóbbit metálnak aposztrofálták, ők is magukat, engem versenyszámuk leginkább nagy kedvencemre, a Faith no More-ra emlékeztetett.

Nem vagyok ...

Tovább Szólj hozzá

aws both miklós mező misi a dal

2018. feb 24.

Süle Zsoltot Lisszabonba, Márki-Zayt a vásárhelyi városházára!

írta: korbelygyorgy
Süle Zsoltot Lisszabonba, Márki-Zayt a vásárhelyi városházára!

Két izgalmas megmérettetés vár ránk a hétvégén, az egyik kulturális állapotunkról, a másik társasalmi viszonyainkról ad majd bizonyos képet.

Természetesen nem gondolom, hogy a két esemény egy súlycsoportba tartozik, de ha már egy hétvégére esnek, nem ördögtől való az összevonásuk. Szombat este A DAL fináléját láthatjuk: a köztévé több hetes projektje során immár sokadik éve zsűri és közönség előtt választják ki azt az egy produkciót, amely az Eurovíziós Dalfesztiválon képviseli Magyarországot. Nyilvánvalóan egy avitt szórakoztatóipari rendezvényről van szó, ám mégiscsak képet kapunk a hazai popzene - vagyis amit arról a mainstream iparág gondol - állapotáról.

Az élvezeti értéket nem csak a becsúszott jó ...

Tovább Szólj hozzá

eurovíziós dalfesztivál a dal Hódmezővásárhely Süle Zsolt Márky Zay Péter

2016. feb 29.

Freddie goes to Stockholm

írta: korbelygyorgy
Freddie goes to Stockholm

Utoljára vagy három évvel ezelőtt foglalkoztam A Dal című produkcióval, illetve az Eurovíziós dalversennyel úgy általában itt a blogon , igaz, akkor hosszasan, mert egy érdekes jelenségnek voltunk szemtanúi: a nézők "meghekkelték" a bulit és egy antisztárt küldtek az európai megmérettetésre.

(Csak zárójelben: szegény ByeAlexnek időközben megtetszett a sztárélet, ezzel pedig szánalmas figurájává vált a magyar popiparnak, de ez legyen az ő baja, korábbi érdemei ettől nem íródtak felül).

Azóta persze a producerek és a zsűri ügyel arra, hogy ne kerüljön "idegen anyag" a döntőbe, azaz megbízhatóan Eurovízió-kompatibilis produkciók jutottak ki, Kállay-Sounders és Boggie, de már a harmincas mezőnyben sem találtunk erősebb, ...

Tovább Szólj hozzá

eurovíziós dalfesztivál freddie a dal

2014. jan 25.

A Dal: a közönségnek megint jobb ízlése van, mint a zsűrinek

írta: korbelygyorgy
A Dal: a közönségnek megint jobb ízlése van, mint a zsűrinek

Talán jobb lett volna folytatnom a Célszemély-maratont ahelyett, hogy megnéztem/nézem A Dal első elődöntőjét. Bár minden tiszteletem a zsűri tagjainak, láthatóan nincs semmilyen szemléletváltás, megint a közönségnek kell meghekkelnie a hivatalos ízlésjoystickot.

A három zsűri által továbbjutottak közül talál Szabó Leslie az, aki nekem tetszett, olyan csehtamásos volt, bár a szövegvilág jóval egyszerűbb, mint Bereményié. Oláh Ibolya sosem volt nagy kedvencem, de ez a dal most annyira hiteles volt, hogy továbbjutásra érdemes, és persze a Depresszió, aminek szintén nem vagyok különösebben nagy híve, azonban polgárpukkasztásnak jó lenne, ha továbbjutnának.

A zsűri által továbbjutott: Király Viktor, Marge, Szabó Leslie

Frissítés: ...

Tovább Szólj hozzá

a dal

2013. már 02.

ByeAlex nyerte A Dalt - mertünk vagány döntést hozni

írta: korbelygyorgy
ByeAlex nyerte A Dalt - mertünk vagány döntést hozni

Bizonyára számos elemzés születik majd, hogy miként lehetséges ez a végeredmény. Gyorsan leírom az én gondolataimat, hogy ne zavarjanak össze később nálam hozzáértőbb szakemberek okosságai.

Mindenek előtt: nagyon örülök, hogy így alakult. Nem elsősorban azért, mert ez a dal áll a legközelebb az én zenei világomhoz a harmincas listáról (valójában Odett nagy rajongója vagyok, de a kiválasztott dallal tulajdonképpen eddigi életművét írta felül).

A napokban beszélgettünk a szerkesztőségben A Dalról, és akkor azt találtam mondani, hogy a harminc dal közül ByeAlex dala áll legközelebb ahhoz, amit úgy hívnak, hogy művészet. Mert Márta Alex arról írt dalt, ami kijött belőle, a többiek pedig úgy írtak vagy írattak, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

eurovíziós dalfesztivál a dal byealex

süti beállítások módosítása