Alföldi blog

Korbely György blogja


2013. ápr 21.

Föld napja bulvárosan és nem bulvárosan

írta: korbelygyorgy
Föld napja bulvárosan és nem bulvárosan

Bulvár 1.

Kezdjük a Föld napi beszámolót egy kék hírek, bulvár típusú hírrel:

- Közel 15 év hobbibringázás után elszenvedtem első sportbalesetemet, elég nagyot takartam Kardoskúton, de, ahogy mondani szokás, nyolc napon belül gyógyuló: mindkét térdem lehorzsolódott, illetve bevertem a két tenyerem is, de tudtam folytatni az utamat, 45 kilométert teljes biztonságban letekertem úgy, hogy szembe szél nehezítette a haladást.

Szóval ér röhögni, tényleg semmi gond. Az történt, hogy az orosházi OKÉ-s menet már Kardoskútra ért, amikor a szembe jövő sávban egy trabantos lehúzódása az útról olyan jól sikerült, hogy majdnem becsúszott az árokba. Persze minden szem odairányult, csak éppen én menet közben néztem, míg az előttem ...

Tovább Szólj hozzá

bulvár jegyzet föld napja léna oké

2013. már 12.

Kinek rezsi, kinek rezsim

írta: korbelygyorgy
Kinek rezsi, kinek rezsim

Ezt a jegyzetet ma délelőtt követtem el, elvileg a holnapi újságban jelenik meg:

Csökkentsük a rezsi(me)t

Messziről lobogtatja az aláíróívet nyugdíjas ismerősöm, mint akinek tuti tippje van a lovin: rezsicsökkentés. Írd alá, hadat üzenünk a szolgáltatóknak – mondja sejtelmesen, hozzátéve: meg a bíróságnak is, mert magyarellenes döntést hozott.

A másik ismerősöm is a rezsimről beszél, egész pontosan az Orbán-rezsim leváltásáról, mely már nem csak a demokratikus intézményeknek, a bíróságnak, hanem a gimnazistáknak is hadat üzent. Mitagadás, nem volt szép látvány, amikor két rendőr egy 17 éves forma sráccal gólya viszi a fiát-pózban akciózott a Parlament déli kapujánál, mert a középiskolás fiú néhány kortársával ...

Tovább Szólj hozzá

jegyzet orbán viktor rezsim rezsi békés megyei hírlap

2012. dec 18.

Ha már az én életemből kimaradt a diáklázadás

írta: korbelygyorgy
Ha már az én életemből kimaradt a diáklázadás

... illetve Beatrice és P. Mobil-koncertek látogatásában, mindenféle topis ruhák viselésében merült ki, most kompenzálok egy kicsit. Ez lesz a holnapi újság harmadik oldalán.

Kijött a szellem a palackból

Van egy mondás, miszerint az ember 16 évesen van a csúcson, azt követően csak a leépülés következik, miután rárakódnak a társadalmi elvárások.

Az elmúlt napok történései bizonyítják, hogy bizony ezt a magyar világot nem a szocialista-gyucsányista-bajnaista-zöld-szélsőjobbos-szolidaritásos alternatívák térítik újra észhez, hanem a petőfisen-bergeresen-ex-orbánosan feléledő egyetemisták és gimnazisták.

Egyrészt azért, mert kellően okosak ahhoz, hogy ne lehessen őket mindenféle marketingkommunikációs trükkökkel ...

Tovább Szólj hozzá

jegyzet diáklázadás békés megyei hírlap

2012. sze 17.

Csillagközi jegyzet

írta: korbelygyorgy
Csillagközi jegyzet

Jegyzet holnapra TEK és polgárvédelmi összeírás témakörben, a Fidesz-kormány militarizálási mániáját kikarakírozva 1550 karakteren.

Luke és a nagy birodalmi összeírás

Luke, én vagyok az apád! – nekem ez volt a kedvencem, no nem a filmlegendából, melynek kétségtelenül ez a legdrámaibb fordulata, hanem azon mémek közül, melyek a TEK rövid időn belül elhíresült akciója nyomán születtek meg.

Az Orbán-kormány ökle ezúttal ugyanis a műszaki egyetemen lendült akcióba, ám kiderült, hogy csupán egy gólyatáborozó játékpisztolyos diák keltett riadalmat. Azóta az ország nagyobbik része a terrorelhárítókon röhög, akik eddig is gondoskodtak ehhez elég munícióról, gondoljunk csak Brad Pitt filmes kellékeinek ...

Tovább Szólj hozzá

star wars jegyzet tek békés megyei hírlap

2012. aug 15.

Annyira, de annyira nem volt miről írnom...

írta: korbelygyorgy
Annyira, de annyira nem volt miről írnom...

... hogy kínomban ezt a jegyzetet adtam le, miután szembesültem vele, hogy a Békés Megyei Hírlap harmadik oldalának jobb hasábját velem akarják kitölteni...

Kutyák, macskák, autósok, bringások

Hiába az alulról és felülről jövő kampányok (például Critical Mass, Bringázz a munkába), a bringás még mindig másodrendű tagja a közlekedők nagy társadalmának. Nehéz a sok évtizedes autós-bringás együttélést finomítani, annál is inkább, mivel az átlagos kerékpárosról kialakult kép még mindig sematikus: idős, idióta, figyelmetlen, részeg és nem ismeri a KRESZ-t.

Az autós és bringás kettős létezés számomra is gyakran okoz meghasonlást, mégis úgy tapasztalom: ritka eset, hogy autósként a fent említett ...

Tovább Szólj hozzá

jegyzet bringa békés megyei hírlap

2012. jan 15.

Ez lesz a holnapi újság harmadik oldán

írta: korbelygyorgy
Ez lesz a holnapi újság harmadik oldán

Egy újabb jegyzet, nem túl eredeti címmel és környezetbe helyezéssel, mellesleg a harmadik elem jóval részletesebben kidolgozható, ami meg is történik majd itt reményeim szerint a blogon, már csak a félig-meddig személyes érintettség okán is...

Gyorsjelentés  Abszurdisztánból

Ha egy kormány abszurd dolgokat művel, mindez akarva-akaratlanul kihat az ellenzékre és annak holdudvarára is, legalábbis szombaton este ezt állapította meg az a közélet iránt még érdeklődő magyar állampolgár, aki vette a fáradtságot és ismerősök fotóinak lájkolgatása helyett híreket is fogyasztott.


Hozzánk legközelebb, Szegeden kormánypárti tüntetést tartott a MIÉP, melyen a békési származású Csurka István volt az egyik szónok.. Az esemény logikus ...
Tovább Szólj hozzá

jegyzet lmp schiffer andrás békés megyei hírlap

2011. aug 24.

Hazafiasságban utazom...

írta: korbelygyorgy
Hazafiasságban utazom...

... legalábbis a holnapi harmadik oldalas jegyzetem alapján, írtam egy elég erőltetett gondolatmenetet a Gasparovic-Esterházy botrány kapcsán. De legalább nem mondják, hogy kettős mérce....


Keserű a csokoládé
Ne ítélj elsőre – hosszú évek során legendává vált az egyik édesipari cég reklámja, melynek kettős célja volt: egyrészt szállítóigét teremteni, ezáltal magát a csokit a köztudatban tartani, másrészt kivenni a részt abból a társadalmi szerepvállalásból, mely egymás elfogadására ösztönöz.

Nos, az biztos, hogy a szállóige fennmaradt, a csoki is kapható, egymás elfogadásával azonban egyre nagyobb bajok vannak. S mára már nem csak a plebejusok kiváltsága a türelmetlenség, a felszínes ismeretek alapján történő ...
Tovább Szólj hozzá

szlovákia jegyzet békés megyei hírlap

2011. júl 03.

Titkos jegyzet

írta: korbelygyorgy
Titkos jegyzet

Ami elsősorban azért titkos, hogy a titkosszolgálati vezetők elleni hajszáról szól, tovább azért, mert nem sikerült túl jól, így kiteszem ugyan, de nem kap semmilyen social promóciót, aki megtalálja, megérdemli...

 

A jelek szerint nem csak a Jókai Színház hirdette meg a titkok évadát, hanem az új magyar hatalom is belevágott a titkosszolgálatok évadába.
Azaz: a rendteremtés ott folytatódik, ahol máshol általában véget ér, legalábbis a jónép által láthatatlan, ezáltal misztikus világban, melyről leginkább a 007-es ügynök történeteiből lehet némi fogalmunk (és annak helyiérdekű változatából, a Hód-történetekből), és persze a számolatlanul készülő összeesküvés-elméletes amerikai filmekből.
Egyelőre nem tudni, ...
Tovább Szólj hozzá

jegyzet békés megyei hírlap

2011. feb 25.

Printjegyzet Novák Elõd téves koszorúzása

írta: korbelygyorgy
Printjegyzet Novák Elõd téves koszorúzása

Szép új magyar világ

A hét kétségkívül legszórakoztatóbb híre pénteken délután került fel a
világhálóra és rövid időn belül az egyik legolvasottabb témává vált a
különböző megosztó oldalakon. A sztori igazi kelet-európai történet, komikus
és tragikus egyszerre: a Jobbik egyik vezető politikusa, Novák Előd
tévedésből egy holokauszt-emlékművet koszorúzott meg Karcagon. Mégpedig úgy,
hogy nem csak ő, hanem a helyi nagykun jobbikosok is benézték a helyszínt,
csupán annyit tudtak, hogy II. világháborús emlékműről van szó.

A híren persze lehet kárörvendeni, esetleg szörnyűlködni, legérdemesebb
mégis tovább gondolkodni. Lehet, hogy egy szép, új magyar világ első
epizódját láttuk ugyanis, Novák Előd pedig egy új ...

Tovább Szólj hozzá

jegyzet békés megyei hírlap

2011. feb 16.

Pistike szavazata

írta: korbelygyorgy
Pistike szavazata

Egy újabb printjegyzet, ezúttal egy cserebere miatt kényszerültem arra, hogy gyorsan összecsapjak valamit, íme:

 

Pistike szavazata
Az alkotmányozási láz közepette azt gondolná az ember, hogy nincs tovább, az összes abszurd adut kijátszották a kétharmados erők, de nem, az elmúlt napokban újabb gumicsontot kaptunk alapos megrágásra. Ezúttal arról szólnak a hírek, hogy az új alapdokumentum lehetőséget adna a szavazati jog kiterjesztésére nem csak a kettős állampolgárok, hanem a több gyermekkel rendelkezők számára is.

A terv, hogy többlet szavazati jog járjon a nagycsaládosoknak, csak első hallásra tűnik vadnak, lényegében van abban ráció, hogy társadalmunk egyre inkább elöregedik, illetve rendkívül magas az inaktívak száma. Így ...

Tovább Szólj hozzá

fidesz szavazás jegyzet békés megyei hírlap

2010. dec 28.

Egy jegyzet a holnapiból

írta: korbelygyorgy
Egy jegyzet a holnapiból

Kern András után szabadon: elcsíptem egy jegyzetet a holnapi újságból. Én is ingoványos területre tévedtem, mert nem akarom, hogy túlzottan szerecsenmosdatásnak tűnjön a dolog, de azt sem, hogy tovább fokozzam az igazságszolgáltatásba vetett hitet(lenséget).

Vádlók és vádlottak
országa
A politika az a világ, ahol nagyon nehéz meghúzni a határt az erkölcsi és a büntetőjogi felelősség között, éppen ezért rendkívül nagy teher nehezedik az igazságszolgáltatásra, ha erre az ingoványos területre téved.
Márpedig ez elkerülhetetlen, hiszen a törvények mindenkire vonatkoznak, azokra is, akik egyenlőbbek az egyenlőknél. Ám egy olyan országban, ahol rendkívül alacsony a bizalom az intézményrendszer, így az igazságszolgáltatás ...
Tovább Szólj hozzá

jegyzet békés megyei hírlap

2010. okt 24.

Ha nem jut eszedbe semmi...

írta: korbelygyorgy
Ha nem jut eszedbe semmi...

Nagyon fontos blogszabálynak tartom - és be is tartom -, hogy ha nem jut eszedbe semmi, akkor eszedbe ne jusson posztolni. Ennek ellentmondani látszik, hogy most mégis ezt teszem, holott nem jut eszembe semmi okos...

Az igazság az, hogy jegyzetet kéne írnom a holnap újságba és valóban nem jut eszembe semmi, csakhogy a hagyományos zsurnalisztikában nincs ilyen szabály, profizmus van, írni kell valamit oszt jó napot. Gyakorlott újságírónak van annyi rutinja, hogy a semmiből is összetákol valamit, főleg nemzeti ünnep után, s ha ez a nemzeti ünnep pont október 23-a...

Csakhogy ami eszembe jutott, azt mind lesöpörtem. Fiatalok és 1956? Hülyeség, közhelyek, erről a témáról már 15 éve is vitatkoztam a helyi rádióban, természetesen megértve az ...

Tovább Szólj hozzá

1956 jegyzet

2010. sze 27.

Megint itt egy jegyzet a holnapiból...

írta: korbelygyorgy
Megint itt egy jegyzet a holnapiból...

Egy újabb klasszikus jegyzet, ezúttal kulturálisan moralizál a szerző a maga 1550 karakterén belül a harmadik oldalon a holnapi újságban.

 

Csabai csípős
kontra hamburger
Miközben kulturális válságról és össznemzeti igénytelenségről beszélünk, vegyük észre a nyert helyi csatákat is. Főként a Békés megyeiek legyenek büszkék, a mi fiainkról van szó.
Szombaton este a Megasztár című tehetségkutatóban párbaj volt az aktuális feladat az előadók és a zenekarok részére. A viharsarki “supergroup”, azaz a több banda legjobbjaiból összeállt Adam’s Comedy Michael Jackson Billy Jane című popslágerét kapta feldolgozásra, melyből új minőséget hoztak létre, dzsesszes-bluesos alapokon nyugvó alkotás született. A konkurens ...
Tovább Szólj hozzá

megasztár jegyzet békés megyei hírlap

2010. feb 07.

Évértékelők hétvégéje - ennyire futotta

írta: korbelygyorgy
Évértékelők hétvégéje - ennyire futotta

Kissé restelkedem, mert nem sokra futotta, s bár a Twitteren kaptam jónéhány hasznos tippet, milyen irányba bonthatnám ki hétfői BMH-jegyzetemet az Orbán-beszédről, lényegében megmaradtam a bevált paneleknél: 1. nem igaz, hogy a politika nem érdekli az embereket 2. más a politika és a más a valóság.

Szóval nélkülözi az eredeti felvetéseket, az eredeti válaszokat a publicisztika, enyhítő körülmények viszont: 1. 1550-1600 karakter nem sokra elég, 2. túl kevés az idő, a leadási kényszer meg elég nyomasztó, különösen, ha Beol-ügyeletes az ember, miközben heti szerkesztői teendőire készül, azaz heti tervet készít.

Szóval ez lett a produktum:

 

Évértékelők hétvégéje
Ki mondta, hogy elfásultunk a politika iránt? Bárki is ...
Tovább Szólj hozzá

jegyzet orbán viktor békés megyei hírlap

2006. jún 07.

Gyorsjelentés a futószalag mellől

írta: korbelygyorgy
Gyorsjelentés a futószalag mellől

A gyárban teljes gőzzel dolgoznak a turbinák. Most elsősorban nem szerkesztő vagyok, hanem marketingügyi mindenes: lapunk Csaba Expós külső-belső megjelenését intézgetem. Azért a kényszer mindig fokozza a kreativitást: két hónap után végre született egy Beolvashow . Nem egy világbajnok teljesítmény, azért sikerült a lehetetlen: úgy fikázni Gyurcsányékat, hogy a Fidesz is kapjon.
Tovább Szólj hozzá

jegyzet gyurcsany beol

süti beállítások módosítása