Alföldi blog

Korbely György blogja


2015. sze 09.

Két hét keleten és északon - nyaralási fotók és rövid beszámoló

írta: korbelygyorgy
Két hét keleten és északon - nyaralási fotók és rövid beszámoló

Tartalmas és élményekkel teli két héten vagyunk túl, mint arról az alábbi galéria is tanúskodik (ezúttal a megújult Google Photosra vezet a hivatkozás, remélem, mindenki számára könnyen kezelhető, számomra legalábbis nagyon egyszerű volt a szerkesztés).

A fotók első fele Salzburgban készült, ahol hazafelé menet - akkor még csak ketten, mivel Hédi már augusztus eleje óta Orosházán nyaralt - megálltunk néhány órácskára, majd jönnek a magyarországi képek, végül a prágai, illetve Karlovy Vary-i nyaralás képei.

salzburg.JPG

Salzburg - a galériához kattints ide, vagy a képre

Nem állnék most neki hosszas szöveges elemzésnek, de tény, hogy még egy biciklizés közbeni kávézást sem úszhat meg az ember menekülttéma nélkül (momentán ...

Tovább Szólj hozzá

galéria nyaralás google photos

2012. aug 13.

A BAZ-ból a Z, azaz Zemplén

írta: korbelygyorgy
A BAZ-ból a Z, azaz Zemplén

Már az utolsó fotók mennek fel a Picasára a nyaraláskor készültek közül, már átnéztem a múlt héten csak átfutott levelezés becsillagozott elemeit, sőt már egy ügyeletet is adtam vasárnap - szóval itt vannak a szürke hétköznapok, azonban igazságtalan lenne annyiban hagyni a most felfedezett Zemplént.


Egy kis panoráma a Zempén Kalandpark libegőjéről

Azzal tisztában voltunk, hogy jó helyre megyünk, azonban arra nem gondoltunk, hogy beleszeretünk ebbe a környékbe. A bázisunk Rudabányácska volt, szlovákul Banacka, amit én gonoszul Banyácskának neveztem el, persze nem azért, mert volt rá valami okom, csupán a bennem lakozó kisördög miatt. Egy gyönyörű falucska, ami Sátoraljaújhely része, és ami remek kiindulópontul szolgált napközbeni ...

Tovább Szólj hozzá

nyaralás zemplén hegyalja fesztivál

2012. aug 07.

Ég és föld között...

írta: korbelygyorgy
Ég és föld között...

libego_1344321232.jpg_550x413

Életem legextrémebb twittelését hajtottam végre tegnap: a sátoraljaújhelyi kalandpark libegőjéről osztottam meg egy képet. Alapvetően nem vagyok egy levegőakrobata, mi több, inkább tériszonyos, a család miatt azonban kihagyhatatlan egy ilyen program, s ha már ott vagyunk, az atyai tekintély mindenek előtt, természetesen én sem maradhatok ki a jóból.

A libegő egyébként teljesen barátságos, de vesztemre kipróbáltam a bobot is, ami szintén veszélytelen vállalkozás, hiszen lehet fékezni is, azonban a mögöttem haladó ifjak nem egészen így gondolták és ők nyomták mint az őrült, így a szakasz második felében azért paráztam, mert láttam lelki szemeim előtt, hogy hátulról nekem rontanak.

Természetesen nem ez történt, mi több, nem ...

Tovább Szólj hozzá

nyaralás sátoraljaújhely rudabányácska

2011. aug 14.

Két hét nyaralás

írta: korbelygyorgy
Két hét nyaralás

Most én is gyakorlom az átbaszós címek új szokását, persze ezzel csak magamat verem át, nem az olvasót. A nyaralás természetesen csak egy hét volt, a ráadás annyiban hasonlított rá, hogy a cuccaink nem a megszokott helyükön voltak és úgy ébredtünk, hogy először körül kellett nézni, hol is járunk.

Merthogy a nyaralás utáni hét azzal telt, hogy felfordulás volt a lakásban, mert rászántuk magunkat végre egy régen elhatározott dologra: át kell vezetékeltetni a közel ötvenéves házat, s ha már ez megtörténik, akkor ki is kell festeni a fúrás-faragás nyomai miatt.

Most hétvégére rendeződtünk össze, végre nem több tízméternyi hosszabbító biztosítja berendezéseink és kütyüink áramellátását, hanem normális konnektorok és ...

Tovább Szólj hozzá

nyaralás erik soproni őrség harkány

2010. aug 09.

Képek és videó mobillal

írta: korbelygyorgy
Képek és videó mobillal

Sajnos jelenleg nincs fényképezőgépem, ezért két mobillal (5 MPx és 2 MPx) folyt a fotózás, meglehetősen ad hoc, ennek ellenére publikussá tettük a Picasán.

 

2010 nyaralás

 

Videó csak egy készült, egy nagyon rövid Lillafüreden, a bérelhető elektronikus gyermekjárművek parkjában.

 

Tovább Szólj hozzá

youtube picasa nyaralás lillafüred

2010. aug 08.

A Cserépfalu-titok

írta: korbelygyorgy
A Cserépfalu-titok

Baráti puszival még soha nem köszönt el tőlünk szállásadó, mint ahogy mi sem éreztünk még soha késztetést ilyesmire, bármilyen jól is sikerült a nyaralás. Tegnap délelőtt azonban Ilonka nénivel egy afféle nagynénis puszival búcsúztunk el egymástól Cserépfalun, mint akiknél természetes: néhány hónap, esetleg egy év múlva ismét találkozunk.

Nos, Cserépfalunak eddig csak az online és offline legendáját ismertük: az online egyértelműen úgy jött, hogy amikor 2007-ben az a tisztesség ért, hogy zsűrizhettem a Goldenblog Helyiérték kategóriában, ekkor találkoztam először a Cserépfalu bloggal , ami nagyon megtetszett, aztán szövődtek a különböző social media kapcsolatok, rss-odavissza követés, kommentelgetés, twitter, lájk, ...

Tovább Szólj hozzá

nyaralás cserépfalu

2009. aug 14.

Reszkess, Viharsarok!

írta: korbelygyorgy
Reszkess, Viharsarok!

Hosszú évek óta megfigyelhető jelenség - már napilapos tudósító koromban is így volt -, hogy ha elhúzok szabadságra, valami mindig történik szűkebb hazámban, vagyis abban a körzetben, ahol működöm. Néhány éve pedig - mióta az online médiavilágban működöm - az it világa rukkol elő valami érdekességgel, csak hogy ne legyen unalmas az élet nélkülem.

Most ahogy elnézem, ismét akad lokális médiaérdekesség: lezuhant egy néni a békéscsabai kórház ablakából , elfogták a békésszentandrási bankautomata-robbantókat , szatír borzolja a kedélyeket Békéscsabán, ma este pedig egy durvának tűnő balese t - mindez csak egy rövid lapszemle alatt.

Tavaly szeptember elejének nagy szenzációja a Chrome böngésző megjelenése volt, ami ...

Tovább Szólj hozzá

google reader nyaralás twitter erika chrome viharsarok

2009. aug 12.

Északnyugatról északkeletre

írta: korbelygyorgy
Északnyugatról északkeletre

Üdv a Palócföldről, Szécsényben egy városszéli házból jelentkezem. Többállomásos nyaralásunk második fele kezdődött meg ezzel, Sokorópátkáról egy huszáros akcióval Észak-Magyarországra érkeztünk.

Életemben először vagyok Szécsényben, annyit tudok róla, amit általános műveltségileg tudni lehet, no meg mindig Gusztos Péter jut eszembe, aki a híres szécsényi időközi választásról egyszer azt mondta egy társaságban valakinek: Szécsény az egy kőkatolikus város, egy SZDSZ-szavazó van csak, az is a nagyapám.

Az elmúlt két nap egyébként rendkívül sűrűn telt, volt benne vidámparkozás és fertőrákosi kirándulás, benne püspöki palota, városi nevezetességek, Fertő-tavi hajókirándulás. Eredetileg ez a keddi nap ...

Tovább Szólj hozzá

nyaralás vidámpark szécsény fertőrákos sokorópátka

2009. aug 10.

Hajnal Sokorón

írta: korbelygyorgy
Hajnal Sokorón

Hajnal a Sokoró Fogadó teraszán, sehol egy teremtett lélek, vagyis dehogynem, a recepciós odabent most csinálja a kávémat. Este sikerült korán bezuhannom az ágyba, most pedig nem akarom, hogy a család a motozásomra ébredjen, így kihasználom a viszonylag jó időt (bár az ég elég elborult), élvezem a csendet, és főleg azt, hogy a legfontosabb dolgom ennek a posztnak az összetákolása és ez is önkéntes...

Viszonylag simán utaztunk, az M5-ösön csíptünk meg egy félórás dugót, illetve az M0-n egy 10-15 perceset, érkezéskor pedig egy nagy lovasmuriba csöppentünk, amolyan Bogárzó Light volt a dolog, azaz az ottanihoz hasonló lovas arcok, csak minden kisebb és kevesebb, tekintve, hogy ahol a fogadónk van, egy lovasmajor Sokorópátka ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál nyaralás sokoró sokorópátka

2009. aug 08.

Észak, nyugat, észak

írta: korbelygyorgy
Észak, nyugat, észak

A Korbely család holnap reggel kezdi meg egyhetesre tervezett nyaralását. Szabadságon voltunk már az idén, de az többnyire munka volt, most először fordítjuk szabadidőnket tényleges (aktív) pihenésre. (Azért hétvégi kiruccanások már voltak az idén: Baja, Erdély, Harkány).

A tervek közt szerepel egy kis Fertő-tavi kerékpártúra, vidámpark-látogatás Ausztriában,  autókázás Szlovákiában, végül Szécsény és Nógrád megye egy részének felfedezése. 

Nem történt elírás, Győr-Sopron és Nógrád - valóban nem egy helyen lesz a bázis: három napig Sokorópátkán van a szállásunk, három napig pedig Szécsényben - ezt még évközben találtuk ki, ugyanis egy hetet egy helyen hamar meg tudunk únni, ezért egy kicsit megpöregetjük ...

Tovább Szólj hozzá

nyaralás

2008. sze 04.

Tókörülbringán.uw.hu

írta: korbelygyorgy
Tókörülbringán.uw.hu

Sikeresnek bizonyult a mára tervezett bringatúra, kb. 25 kilométert tettünk meg szép nyugodtan és nem csak én élveztem, hanem az egész család: az egy dologra 5-10 percnél tovább nem figyelő Hédi Alíz és Erika is, akit néhány évvel ezelőtt sikerült elvadítanom a bringázástól egy közel száz kilométeres "mélyvízbe dobással", szabi alatt ennyi képzavar talán megbocsátható egy médiás betanított munkásnak.



Ami még fontos, egy kis reklám: van itt egy lelkes bringakölcsönző, úgy hívják hogy Teker Zoli. Arra nem tudtam rájönni, hogy tényleg ez a neve, vagy valami marketingfogás, mindenesetre nagyon kedves, szívélyes és segítőkész volt, s ami a legfontosabb, kitűnő Gepida bringákat tett a seggünk alá, melyekkel öröm volt a ...

Tovább Szólj hozzá

nyaralás bringa velencei tó

2008. sze 03.

Ujjé, a Ligetben...

írta: korbelygyorgy
Ujjé, a Ligetben...

A mai nap a családegyesítés jegyében telt, a 22 évest és a háromévest is elvittük a Vidámparkba. Eszembe sem jutott volna ez a hely, ha a nyáron nem indult volna egy nagy kampány, ráadásul egy egész jó ötlettel lendítették fel a mai felnőttek apukáinak, nagypapáinak kedvenc helyét: szabadevés van, azaz befizetsz egy X összeget és kevés kivételtől eltekintve azt használsz, amit akarsz, annyiszor, amennyiszer akarod.

Szóval a nagyon ritkán találkozgató két testvérnek nagyszerű alkalom volt ez a "csapatépítésre", mint ahogy az egész családnak, merthogy Erik elég elfoglalt szakácsember egy menő budai étteremben, kevés szabadideje van vidékre utazgatni.



Hédi Alíz most járt először a fővárosban, a hatás egészen megdöbbentő: a ...
Tovább Szólj hozzá

budapest nyaralás erik vidám park

2008. sze 01.

Velencei-tavi idill

írta: korbelygyorgy
Velencei-tavi idill

Egy ideig blogszünet, vagy lehet, hogy mégsem: a helyszín az agárdi Pákász Kemping szabadtéri konyhája, szot-üdülő fíling: gyerek a házban szundikál, anya keresztrejtvényt fejt, apa a laptopján dolgozgat, a háttérben Barátok közt, de csak azért mert csak a földi csatornák foghatók.

Szóval megpróbáljuk kipihenni ezt a nyarat, ami szinte végig munkával telt, mert hiába a fesztiválos kiruccanások, ezek mégsem pihenések. Erre van most szükségünk: szolid, unalmas napok, kevés emberrel, lassú programokkal.

Annyira utószezon van már itt, hogy egyedül vagyunk ebben a hatalmas kempingben, talán hétvégére népesül be ismét a part, de addigra mi már nem leszünk itt. Egy-két munkahelyi feladat még utolért, egy-két dolgot én is ...

Tovább Szólj hozzá

család nyaralás velencei tó

süti beállítások módosítása