2003. aug 04.

írta: korbelygyorgy

A második nagy fordulóponthoz érkeztem, mint botcsinálta, kezdő blogger. Az első az volt, amikor egy hete mindenféle linkgyűjteménybe feliratkoztam, azaz ténylegesen publikussá tettem a Kisvárosi webnaplót: innentől önjáróvá vált az egész, s lám, Kovács Attila barátomnak fel is tűnt a dolog és megszületett az alábbi kis recenzió a Keleten.hu-n. (Félreértések elkerülése végett: sem emilen, sem szóban, sem telefonon nem jeleztem, hogy vegyétek má észre, van itten egy blogocska, mint ahogy az belterjes médiavilágunkban szokás. Annak rendje és módja szerint feliratkoztam a linktárukba, elolvasták és kész).

Hát igen, a kutyák. Gondolhatja a Nyájas Olvasó, hogy körülbelül ennyi a mondanivaló, kutyázás és kész. Bár kritikára nem szokás reagálni jobb helyeken (különösen, ha jót írnak az ember munkájáról), de azért érdemes tisztázni, hogy miért a kutyák a blog főszereplői, legalábbis az elmúlt néhány napban. Mindenekelőtt azért, mert kölyökkutyát nevelek, időm nagy részét ez köti le: a schnauzer három és fél hónapos, rengeteg mindenre meg kell tanítanom, ha azt akarom, hogy az elkövetkező - remélhetőleg legalább - másfél évtizedünk nyugodalmas és örömteli legyen. Másrészt: egy személyesen felvállalt blognál minimum, hogy ügyelünk bizonyos társadalmi kapcsolataink épségére. Azaz: nem fecsegünk családi ügyekről, legalábbis ezek privát dimenzióiról, munkánkról csak annyit közlünk, amennyi publikus, barátaink magunk által felskiccelt jellemrajzát pedig szintén hiba lenne ország-világ elé tárni (erre való az asztalfióknak, kapcsos füzetbe, tollal írott naplók, amik az ember halála után kerülnek elő, vagy ha már qurva befutott, akkor szelektálva megjelenteti - én ilyen naplót nem vezetek). Tehát akkor maradnak azok a dimenziók, amelyek ugyancsak fontosak, de nem érintik a már felsorolt szférát. Sokat gondolkodom egyébként azon, hogyha valami álneves blogot írnék, az mennyire lenne más - azt hiszem nem sokban, ki nem bírnám ugyanis, hogy a barátaimnak meg ne mutassam és akkor visszajutottunk ugyanide. Meg aztán megszoktam, hogy tíz év újságírás után ne rejtőzzek más személyisége mögé, éppen ezért nem is vagyok különösen nagy fórumos, chates.

 

Szólj hozzá