A második nagy fordulóponthoz érkeztem, mint botcsinálta, kezdő blogger. Az első az volt, amikor egy hete mindenféle linkgyűjteménybe feliratkoztam, azaz ténylegesen publikussá tettem a Kisvárosi webnaplót: innentől önjáróvá vált az egész, s lám, Kovács Attila barátomnak fel is tűnt a dolog és megszületett az alábbi kis recenzió a Keleten.hu-n. (Félreértések elkerülése végett: sem emilen, sem szóban, sem telefonon nem jeleztem, hogy vegyétek má észre, van itten egy blogocska, mint ahogy az belterjes médiavilágunkban szokás. Annak rendje és módja szerint feliratkoztam a linktárukba, elolvasták és kész).
Hát igen, a kutyák. Gondolhatja a Nyájas Olvasó, hogy körülbelül ennyi a mondanivaló, kutyázás és kész. Bár kritikára nem szokás reagálni jobb helyeken (különösen, ha jót írnak az ember munkájáról), de azért érdemes tisztázni, hogy miért a kutyák a blog főszereplői, legalábbis az elmúlt néhány napban. Mindenekelőtt azért, mert kölyökkutyát nevelek, időm nagy részét ez köti le: a schnauzer három és fél hónapos, rengeteg mindenre meg kell tanítanom, ha azt akarom, hogy az elkövetkező - remélhetőleg legalább - másfél évtizedünk nyugodalmas és örömteli legyen. Másrészt: egy személyesen felvállalt blognál minimum, hogy ügyelünk bizonyos társadalmi kapcsolataink épségére. Azaz: nem fecsegünk családi ügyekről, legalábbis ezek privát dimenzióiról, munkánkról csak annyit közlünk, amennyi publikus, barátaink magunk által felskiccelt jellemrajzát pedig szintén hiba lenne ország-világ elé tárni (erre való az asztalfióknak, kapcsos füzetbe, tollal írott naplók, amik az ember halála után kerülnek elő, vagy ha már qurva befutott, akkor szelektálva megjelenteti - én ilyen naplót nem vezetek). Tehát akkor maradnak azok a dimenziók, amelyek ugyancsak fontosak, de nem érintik a már felsorolt szférát. Sokat gondolkodom egyébként azon, hogyha valami álneves blogot írnék, az mennyire lenne más - azt hiszem nem sokban, ki nem bírnám ugyanis, hogy a barátaimnak meg ne mutassam és akkor visszajutottunk ugyanide. Meg aztán megszoktam, hogy tíz év újságírás után ne rejtőzzek más személyisége mögé, éppen ezért nem is vagyok különösen nagy fórumos, chates.