Alföldi blog

Korbely György blogja

2004. ápr 04.

írta: korbelygyorgy

Ja igen, a zenei program: lesznek külföldi fellépők is az idén először, pontos listám még nincs, de az is kiderül majd napokon belül. Sajnos Belga nem lesz és nem kizárt, hogy Kispál sem, de szerintem ez 2004-ben már nem feltétlenül akkora tragédia, még hogyha nem is szép ilyet mondani. A Belgások egyébként nem lépnek fel a vidéki fesztiválokon, mert nyaralnak, viszont ott lesznek Mezőtúron  június végén, úgyhogy a Belga-rajongóknak ezzel kell beérniük, illetve talán a Szigeten is fellépnek.
Tovább Szólj hozzá

2004. ápr 04.

írta: korbelygyorgy

Egy kis Hegyalja-promó, most készültem el a napokban netre kerülő programtervvel. Persze nem végleges és ahogy mondani szokás, a műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

Hegyalja 2004 Zöld Sátor tervezett programok naponta 12 és 18 óra között

Pokolbéli víg napjaim – Faludy György költő

Ifjúság, sport, Európai Unió – Mesterházy Attila, a GyISM politikai államtitkára

Lesz-e vízierőmű a Dráván? - Toldi Miklós, Dráva Szövetség

Zöld politikusok Európában és itthon – Erdei Csaba, a Zöld Demokraták választmányának elnöke

Természetvédelem Európában – Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója

Kistérség, megye, régió – területfejlesztés Kelet-Magyarországon – dr. Karakó László országgyűlési ...

Tovább Szólj hozzá

2004. ápr 03.

írta: korbelygyorgy

Egy újabb zseniális blogmeghatározás, ezúttal Istencsászár billentyűzetéből .

Ha sikeres blogger akarsz lenni, akkor a lenti felsorolásból legalább három szempontot figyelembe kell venned, de az sem baj, ha az összeset magadévá teszed.
- Keress valami jól csengő, sejtelmes vagy elvont becenevet, mondjuk Lápitündér, Esztergályos, Jómunkásember vagy Álomgyáros.
- Legyél homoszexuális.
- Legyél leszbikus.
- Legyél biszexuális.
- Ha lehet, élj külföldön! Ha nem megy, csak mondd, hogy Amerikában, Izlandon vagy Peruban élsz átmenetileg - sokkal jobban buknak az emberek egy számukra ismeretlen helyen élő magyar beszámolóira, még akkor is, ha az nem tartalmaz semmit, ami érdekelheti őket.
- Soha ne írj kerek, ...
Tovább Szólj hozzá

2004. ápr 02.

írta: korbelygyorgy

Hasznos és tanulságos volt az aradi út. Most nem nagyon van időm, kedvem és erőm egy beszámolóhoz, továbbá még vagy 50-60 fotó vár a gépben, így a hétvégén mesélek, Kedves Naplóm. Egyébként úgy néz ki, hogy kb. két hét múlva újra Aradra megyek, akkor egy eurorégiós médiakonferenciára, ahol mint Békés megyei rádiós veszek részt. Úgyhogy a megmaradt 900 ezer lejemet sem váltottam vissza, majd akkor elkávézom . Húúúúzok aludni, mert hosszú volt ez a hét és a hétvége még sűrűbbnek ígérkezik...
Tovább Szólj hozzá

2004. ápr 02.

írta: korbelygyorgy

Postabontás...

Tárgy: Ne vágj ki minden fát!
Dátum: Thu, 1 Apr 2004 23:19:25 +0200 (CEST)
Feladó: Természet Barát <????
@freemail.hu >
To:
gyorgy@korbely.hu

Szia Gyuri!

Úgy hallottam lelkes természetvédő vagy, ezért gondoltam
szólok: megbízható forrásból tudtam meg 5 perce, hogy heves
vita folyt a Fasor u.-i Kőrisfák sorsáról. Valószínűleg a
holnapi napon 4-et kivágnak, hogy legyen hely valami
parkolónak.

Arra kértek, hogyha van Fideszes ismerősöm szóljak neki. Az
sajnos nincs, de remélem Te tudsz tenni valamit....

(a forrás megbízható, de a végső döntésben nem biztos, de
ismerve az oh-i vezetést nem sok kétely maradt felőle)

Köszönettel

WWF

Tovább Szólj hozzá

2004. ápr 02.

írta: korbelygyorgy

Jövő héten Szegeden lesz egy EU-konferencia, pontosabban továbbképzés újságíróknak egy PR-cég és a Miniszterelnöki Hivatal szervezésében. Hivatalos vagyok én is, de még vacillálok, hogy mit válaszoljak a meghívóra. A téma az Európai Parlament működése, az EP-választások, ilyenek, szóval érdekes, jó előadókkal (egy-két külügyes fejes + Fóris György, a Világgazdaság brüsszeli tudósítója és Rytkó Emília az országos választási iroda vezetője), csak éppen nem tudom, lesznek-e ismerősök. Ha esetleg van olyan kolléga, aki olvas és jön vagy jönne, dobhatna egy mailt ...
Tovább Szólj hozzá

2004. ápr 01.

írta: korbelygyorgy

Annyire unom már az uniós szövegelést, hogy még be sem léptünk, én kifelé vágyakozom, ezért holnap át is ugrok Aradra. Ez így persze baromság, mármint a motiváció, de tény: délután lesz egy kiállítás, Békés megyei alkotók mutatkoznak be egy helyi galériában, az egész néhány óra, úgyhogy velük tartok. Szégyen, nem szégyen, én még nem jártam Aradon, vagy csak átutazóban, holott néhány tíz kilométernyire van innen. Keresgéltem a neten, elég nehezen találtam tudnivalókat a szokásos ismereteken túl, de nem is ez a nagy felismerés, hanem a www.erdelyiturizmus.hu portál, ami nagyon sok hasznos tudnivalóval szolgál  erdélyi utakra. Vagy másfél órán át böngészgettem ma este és kedvet is csinált, hogy ha idő és pénz engedi, ...
Tovább Szólj hozzá

2004. ápr 01.

írta: korbelygyorgy

Gagyiztatnak a benzinkutak

"Le kell gagyizni a vevőt, különben mínuszban leszünk a hó végén"- mondták benzinkutasok az [origo]-nak. Névtelenséget kérő benzinkutasok azzal vádolják a töltőállomásokat működtető vállalkozókat: arra kényszerítik őket, hogy átvágják a vevőket. A vállalkozók egy része súlyos pénzbüntetést ró a dolgozókra, amit ők a vevőkkel fizettetnek meg. Több olyan töltőállomást is találtunk, ahol a dolgozóknak rendszeresen büntetéseket kell fizetniük, ha nem adnak el eleget a drágábbik benzinből. Több helyen zsebből kell fizetniük a leltárhiányt is.

Jelentem, a hír igaz, ahogy most gyorsan összeáll bennem a kép, szinte bizonyos, hogy történnek ilyen dolgok. Erről egy volt benzinkutas-házaspár is ...

Tovább Szólj hozzá

2004. ápr 01.

írta: korbelygyorgy

Este elolvastam az Index böngészőtesztjét , majd ennek hatására letöltöttem a MyIE2 progit, majd mindkét gépre - az otthonira és az irodaira - feltelepítettem. Még most az ismerkedési stádiumban vagyok, de azt hiszem, ajánlható mindenkinek, különösen az Explorer-fanoknak, akik jóval többen vannak, a felmérések szerint 92 százalék használja az MS böngészőjét (mondjuk az én gépemen is fenn van, bár én elsősorban Mozillás vagyok, de fenn van az Opera is - most akkor én a 92-ben vagy a 8-ban vagyok?), ami hemzseg a biztonsági hibáktól, viszont vitathatatlanul a legtöbb kényelmi szolgáltatása ennek van és persze a fejlesztők is erre dolgoznak szinte kivétel nélkül.

Szóval ez a progi nagyon sok plusz szolgáltatást tud, de ezt még nekem is ...

Tovább Szólj hozzá

2004. már 31.

írta: korbelygyorgy

kozsĂł neve 41  8.5 % (kozsó neve)
kocsor zsolt 14  2.9 %
gryllus dorka 13  2.7 %
zsolt azaz kozsĂł 13  2.7 %
agro mashexpo 13  2.7 %
szĹ�nyei vasĂśkĂśl 13  2.7 %  (Szőnyei Vasököl)
hp 635 13 2.7 %
kozsĂł kocsor 12 2.5 %
tĂśrĂśk gĂĄbor politolĂłgus 12 2.5 %  (Török Gábor politológus)
korda beatrice 12 2.5 %
orszĂĄgelemzĂŠs 2003 12  2.5 %  (Országelemzés 2003)
alaplap sĂ­pjel 1 2 2.5
% tĂśrĂśk gĂĄbor 2004  12  2.5 % (ez is Török Gábor)
riporter juszt 11  2.3 %
bolgĂĄr gyĂśrgy vĂĄgy rĂŠszlet 11  2.3 %  (Bolgár György Vágy részlet)
sinkovics imre  10  2 % (kellett nekem elírnom egyszer :-))
bĂśhm aranka 10 2 %  (Böhm Aranka)
rock and roll spiclik 10 2 %
linkcsere 9 1.8 %
...
Tovább Szólj hozzá

2004. már 31.

írta: korbelygyorgy

Mától annak, aki a www.korbely.hu -t üti be a böngészőjébe, ez az oldal jön be. Mindez átmeneti, ugyanis nagy erőkkel megkezdődtek a privát honlapom  előkészületi munkálatai. Nem lesz nagy szám, viszont dinamikus lap lesz, mindenféle okosságokkal, kérdőív, saját statisztika, galéria, így jónéhány free dolgot le tudok építeni. Nem változik viszont a blog és a fórum: ezeket továbbra is a megfelelő free rendszerekről lehet elérni, a korbely.hu-ról csak link vezet majd ide. Hogy mi lesz a privát lapomon? Háááát, még én sem tudom igazán, ami persze nem igaz, annyi bizonyos, hogy korábbi dolgaimat viszem fel, cikkeket, képeket, hanganyagokat, linkeket és persze icipici cégünk honlapja is ezen belül található majd, jól elkülönítve ...
Tovább Szólj hozzá

2004. már 31.

írta: korbelygyorgy

Eltemettük szegény Évát ma délelőtt, rosszkedvű lettem tőle persze, valahogy még mindig szokatlan esemény, hogy nálam fiatalabb emberek temetésére kell menni. Mindössze 36 éves volt.

A volt szerkesztőségből több mint egy tucatnyian ott voltunk, kiadói dolgozók, újságírók, fotósok egyaránt, utána nyolcan beültünk a Halászcsárdába egy halászlére, no meg egy-két baráti szóra. Erős közösség vagyunk még mindig szerintem, akiket nem csak a közös sértettség köt össze. Kérdés, hogy mikorra leszünk olyanok, mint egy volt gimnáziumi osztály tagjai, akik nem egymás személyének örülnek elsősorban, hanem gyanakodva méregetik egymást: ki mire vitte az elmúlt időszakban. Hál Istennek esetünkben erről még nincs szó, talán nem ...
Tovább Szólj hozzá

2004. már 30.

írta: korbelygyorgy

Egy kis sokkk, az oldalra billent pótkocsi helyreállítása után. A helyszínen tájékozódva megtudtam: állatvédelmi szempontból nem lesz következménye az ügynek, a sofőr helyszíni bírságot kap, néhány számlát, például a daruskocsi tulajdonosától, a tűzoltóktól, akik feltakarították az úttestet, továbbá nyilván kártérítést kell fizetni a rakomány tulajdonosának. De azt, hogy maga a szállítás megfelelt-e bármilyen előírásoknak, illetve  a csirkék nagy részének kínhalála megelőzhető lett volna-e, nem vizsgálja senki.
Tovább Szólj hozzá

2004. már 30.

írta: korbelygyorgy

Megkezdte működését az első városi ombudsman Szegeden
 2004. március 24., szerda 8:35 107 olvasás
A városi ombudsman feladata azoknak az esetleges hivatali jogsértéseknek, mulasztásoknak a kivizsgálása és orvoslása, amelyek a szegedi önkormányzat munkájában előfordulhatnak. Hazánkban elsőként a szegedi önkormányzatnál kezdte meg működését városi ombudsman. Az újonnan létesült tisztségre Csapó Balázs eddigi független képviselőt Botka László polgármester és a jegyző nevezte ki. Az új hivatali jogvédő poszt elsődlegesen a városlakók, a polgármesteri hivatalhoz forduló szegediek ügyes-bajos dolgait segíti. Ezért irodájának nyilvános telefonszáma és internet címe lesz. Csapó Balázs lemondott képviselői mandátumáról, ...
Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása