Alföldi blog

Korbely György blogja

2005. ápr 03.

Ne sírj...

írta: korbelygyorgy
Ne sírj...

Kezdjük a napot idiótákkal:

Bob Marleyval akart interjúzni a BBC
A BBC-3 dokumentumfilmet szerett volna forgatni a huszonnégy évvel ezelőtt rákban elhunyt reggae-énekes egyik legnagyobb slágeréről, a No Woman, No Cry című dalról. A szerkesztők azzal fordultak a Bob Marley Alapítványhoz, hogy az énekes segítsen nekik az új műsor elkészítésében.

Tovább Szólj hozzá

2005. ápr 02.

Veszélyes

írta: korbelygyorgy
Veszélyes

Azért akad olyan téma, ami megér egy publicisztikát, jó karcosat: hetek óta nyomozok, hová tudnám elvinni leselejtezett számítástechnikai (veszélyes) hulladékunkat, egy csomó régi monitort, billentyűzetet, házat stb., de nem jutok dűlőre. Használhatatlan dolgokról van szó, ezért kimarad, mint lehetőség a felajánlás hátrányos helyzetűek vagy rászoruló intézmények, civil szervezetek javára (meg jól ki is röhögnének, hiszen ezek a holmik tényleg semmire nem jók - tíz-tizenkét év terméséről van szó...).
Valami dereng a veszélyes hulladékok kezeléséről, az idén lép életbe, ezért megkerestem egy-két számítástechnikai kereskedéssel, szolgáltatással foglalkozó ismerősömet, de ők széttárták a karjukat: fogalmuk sincs. Hívom ...
Tovább Szólj hozzá

2005. ápr 02.

Elhavazva

írta: korbelygyorgy
Elhavazva

A közéleti rovat nem nagyon bővül új postokkal, egyszerűen nem fogyasztok híreket és blogokat sem olvasok, az RSS-olvasót napok óta nem nyitottam meg, mert rettegek a lezúduló friss hírektől, blogbejegyzésektől, lekötnek a határidős munkák és persze a privát kötelezettségek. Csupán a legfontosabbakat követem a rádióban, meg a hírportálok leadjeiről: haldoklik/meghalt a pápa, az Orbán-féle korrupciós ügy tovább tagad, a Fidesz válaszlépésül a Gyurcsány família vagyonosodását vizsgálná, csupa antipatikus név az elnökjelöltek között (nekem az eddigiek közül csak Sólyom tetszik, nem azért, mert az ellenzék támogatná, hanem azért, mert tényleg kedvelem, és persze nagyra tartom az őt jelölőket, például a Védegyletet), a ...
Tovább Szólj hozzá

2005. ápr 01.

Április bolondja

írta: korbelygyorgy
Április bolondja

Vicces nap a mai, ugyebár, április elseje. Kezdő újságíró koromban mindig volt valami humoreszk a tarsolyban, Mindent vagy semmit paródia, Így irtok ti szerkesztőségi változatban, egyéb szellemes vagy annak látszó írások, aztán néhány éve ezek elmaradtak, valahogy nem ment ez a vidámságerőltetés (pedig alapvetően fontosnak tartom a humort, sőt, nem is számítok savanyú embernek). Ma azonban egész korrekt dologgal ki tudtam rukkolni a Kedves Hallgatóknak: hónapok óta gyűjtöm a magam és mások bakijait, ebből csináltam egy szűk kétperces összeállítást. Nem azt mondom, hogy fergeteges, de jókat lehet kuncogni rajta.

Tovább Szólj hozzá

2005. már 31.

Aranycsirke

írta: korbelygyorgy
Aranycsirke

Még tart az Aranycsirke gála, ezért lehet, hogy elhamarkodottan írok, de nekem jobban tetszik az egész, mint az várható volt. Különösen az összeállítások tetszettek, tényleg felkészültségről és nagy filmszeretetről árulkodnak a kis szpotok. Amúgy pedig tetszik a Fábry is meg Balázsy Panna is, Timkó Eszter nem annyira, de lehet, hogy ez elfogultság, róla egyből a Gálvölgyi Show ugrik be, ahol mindig butuska libákat alakít, lehet, hogy túlontúl beskatulyáztam szegényt.
Maga a keretjáték persze bugyuta - Aranycsirke -, de úgy egy az egyben hasznos, mert a magyar (közönség)filmre irányítja a figyelmet. Mondjuk az a része zseniális, hogy az RTL a közszolgálatilag vállalt 50 milliót osztja szét ilyen látványos keretek között.

Tovább Szólj hozzá

2005. már 30.

Papírblog

írta: korbelygyorgy
Papírblog

Találkozás a Gutenberg-galaxissal, papírblog született: ma kaptam kézhez az eredetileg 2004-es A jelen című antológiát, melyben orosházi szerzők szövegei olvashatók, benne vagyok én is, mit szerénykedjek, sőt egy interjú mellett egy Orosháza blog című, műfajilag meghatározhatatlan írás is helyet kapott. Kísérletképpen ugyanis néhány blogbejegyzést sorbaszedtem, megszerkesztettem (főként a netes szlenget próbáltam meg a szélesebb közönség számára emészthetővé tenni) és leadtam a szerkesztőnek, aki hál'Istennek lényegében tényleg csak szakmai okokból nyúlt bele itt-ott. Persze szerencsémre a szerkesztő Békéscsabán él, így eszébe sem jutott aggályoskodni, hiszen nem is tudja, hogy ez az oldal nem éppen a helyi kultúrpolitika ...
Tovább Szólj hozzá

2005. már 29.

Tour de Kardoskút

írta: korbelygyorgy
Tour de Kardoskút

A körkörös mozgásról (tekerés a város körül) áttértem a sugárirányúra: ma már elmerészkedtem a legközelebbi faluig, Kardoskútig, sőt áttekertem a kaszaperi útra és onnan haza: húsz kilométer volt a táv. A nyári időszámítás ebből a szempontból kedvező, mert immár hét után sötétedik, úgyhogy akár öt-hat órakor is biztonsággal el lehet indulni egy-egy rövid útra. Viszont az időjárás az még komoly bizonytalansági tényező legalább májusig...
Tovább Szólj hozzá

2005. már 28.

Nyuszi az elefántcsonttoronyban

írta: korbelygyorgy
Nyuszi az elefántcsonttoronyban

Míg helyi férfitársaim zöme az esőben kölnivízzel rohangál egy kis polyapiáért, sonkáért, piros tojáért, addig én kedvenc virtuális teremben töltöm a húsvétot. Azért nem vagyunk teljesen elefántcsonttoronyba zárva, tegnap is vendégjárás volt, meg ma is jönnek hozzánk, jó borokat kóstolgatunk, sőt a hétvégére szánt munkamennyiség nem is halad annyira, mint szerettem volna, de sebaj.
Szabbynak hála, sikerült az elmúlt napokban két újítást is bevezetnem, az egyik az automatikus címadás megoldása, a másik pedig a rovatrendszer. Ez utóbbi egyelőre csak három kategóriát tartalmaz, kísérleti üzemmódban, lehet, hogy később ez bővül, de lehet, hogy a jelenlegiek - Köz , Kultúr , Privát szféra - lefedik a bejegyzések jellegét.

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása