Házikó úgy-ahogy belakva, igaz, napközben a mesterek fúrnak-faragnak, de szerencsére nem a mi privát szféránkban, hanem a bővítést fejezik be: készül a harmadik-negyedik szoba, az egyik Hédi kisasszony rezidenciája lesz, a másik pedig az enyém, egész pontosan dolgozószoba, a jelenlegiek közül pedig a háló marad háló, a mostani gyerekszoba pedig nappali lesz.
A szomszédaim pedig gondolom, egy hét alatt simán elkönyveltek valamiféle idiótának, néhány okot adtam erre ugyanis. Például rendszerint eltévedek: nagyon kertvárosias a környék, nagyjából egyforma utcákkal, ezért még mindig néznem kell az utcanévtáblákat, de olyan is volt, hogy simán túlmentem autóval a mi kis Nefelejcs utcánkon, ezért vissza kellett tolatni. Meg aztán itt van a kutyasétáltatás: Bonnie kutya élvezi ugyan a megnövekedett életteret, de azért a sétákhoz ragaszkodik, ami érthető is: új ingerekre van szüksége. Na most reggel, este amikor sétálunk, az összes környékbeli kutya rázendít és hőbörög, naná, hogy irigykednek. A gazdik meg bosszankodnak és a halál f@szára kívánnak: ki ez a kimosakodott panelproli, aki ezen a környéken kutyát sétáltat? Gondolom, az sem volt számukra szokványos falusias cselekvés, amikor teljes menetfelszerelésben a Gepida nyergébe pattantam és csináltam egy levezető húsz kilométert, közvetlenül a költözés után.
Amúgy pedig ezeket a tétova sorokat Győrben rovom monitorra: a bábolnai gazdanapokon építem az agrárinformációs társadalmat, csak éppen itt van a szállásunk. Tegnap reggel jöttem, ma este húzok is haza. Nem hiányzott ez nekem persze, egyre terhesebb ez a munka, egyre rutinszerűbb, ugyanazok az unalmas agrárarcok, akikkel pr-eket kell csinálni - azért persze vannak normális cikkek is.