Alföldi blog

Korbely György blogja

2006. már 12.

Jófejek klubja

írta: korbelygyorgy
Jófejek klubja

Bár rendkívül magas az egy főre jutó jófejek száma, azonban valahogy nem lettem túl lelkes ettől az új szervezettől.  Persze, nem tagadom, sokat várok tőle, hiszen ki más mondaná meg a tutit elcseszett közéletünkről, mint az itt felsoroltak Babarczy Esztertől Lovasin át Wahornig.
Mindenesetre muris, hogy UP és Zorán egy csapatban nyomja, korábban ugyanis a Népszabadság Szerdák visszatérő alakja volt az orrhangú énekes, mondanom sem kell, hogy milyen összefüggésben: ő testesítette meg azt az intézményesült öregzenész-világot, amelyik elveszi a levegőt az új generációktól.
Tovább Szólj hozzá

2006. már 12.

A tökéletes helyettes

írta: korbelygyorgy
A tökéletes helyettes

Néhány hete éppen Dancsónak kampányolt Mikola István, akkor még persze nem lehetett tudni, hogy miniszterelnökhelyettes-jelölt lesz belőle. Pont láttam a Nap-Keltében a vele készült beszélgetést, hasonlókat mondott nekem is a rádióinterjúban. Okos ember, nem szakbarbár, aki csak egyféle dologhoz ért, hanem átfogó koncepciója van, filozófiai alapvetésekkel megerősítve (előszeretettel hivatkozott például Fukuyamára ), A gondom vele az, legalábbis a magamfajta rebellis számára, hogy az erős állam jegyében, mi több, érzésem szerint a privát szférát bizonyos fokig uraló állam eszközeivel kíván egészségprogramot megvalósítani. Az új felállásban pedig ehhez megfelelő jogosítványokat kap(hat).


Tovább Szólj hozzá

2006. már 12.

Új helyen az álplakátok

írta: korbelygyorgy
Új helyen az álplakátok

A linkek ismét a választási álplakátokra irányulnak, a saját tárhelyemre tettem fel a képeket.
Félreértések elkerülése végett: nem cenzúra történt. Mr. A. egy udvarias e-mailben kért meg az anyagok eltávolítására. Mindkét érvet el kell, hogy fogadjam: az f56 alapvetően nem mások fotómontázsainak gyűjtőhelye; illetve mivel a képek megjelennek több helyen, így a Sziget.hu -n és persze a Freeblogon , nem szeretné, ha a kampány miatt bármi probléma lenne. Szíve joga, fegyelmezett felhasználóként megtettem, amit kért, különben is: a Pásztor-ügy óta mostmár tényleg nincs min csodálkozni.
Tovább Szólj hozzá

2006. már 11.

Görbe tükör

írta: korbelygyorgy
Görbe tükör

Idegen tollakkal az ember nem szívesen ékeskedik, egy galériában többnyire saját munkáinkat gyűjtjük össze, most mégis kivételt teszek: az elmúlt napokban több derűs percet szereztek számomra a választási üzenetek alapján beindult agymenések, kreatív átszabások, ezért úgy gondoltam ezen a viszonylag nyugis hétvégi napon, megosztom másokkal is azokat, amiket össze tudtam gereblyézni a postafiókomból. Persze ha jönnek újak, azokkal is gazdagítom a kollekciót, aztán a politológusok, történészek, szociológusok majd kezdenek vele valamit, például azzal a ténnyel, hogy miért a Fidesz szerencsétlen szlogenje, a Rosszabbul élünk... indította el a legtöbb agyat. Höhöhö, mert sok a komcsi, mondaná Beavis és Butt-Head, de tévednek szerintem: ...
Tovább Szólj hozzá

2006. már 11.

Iroda a hálón

írta: korbelygyorgy
Iroda a hálón

Google újra és újra: bár a vállalat tagadta, hogy a Microsoft hagyományos magpiacát (szoftverek) célba venné, legutóbbi lépése ennek minden tekintetben ellent mond. A világ vezető keresője ugyanis olyan kezdő vállalkozást vásárolt fel, amely web-alapú szövegszerkesztőt dobott piacra.

Évekkel ezelőtt vizionálták már a totális online munkavégzést, talán még Bill Gates-cikket is olvastam ezzel kapcsolatban, pedig akkoriban a Microsoft még nem teljesen látta át a világháló jelentőségét. Valamelyik hardvercég piacra is dobta az úgynevezett NetPC-t, ami egy lebutított számítógép volt, persze meg is bukott a projekt. Persze akkoriban még nem volt szélessáv, a legmenőbb technológia a bérelt vonal volt, amit csak a nagyvállalkozások ...
Tovább Szólj hozzá

2006. már 10.

Sziget

írta: korbelygyorgy
Sziget

Azért nem csak gyártjuk, hanem olvassuk is mások sajtóközleményeit. Az idén is érdemes szigetelni!

Bár március elején még semmi jele a tavasznak, az már biztos, hogy nagyon jó nyara lesz az idei Sziget-látogatóknak. Ezt jelzi ugyanis a Szigetre a napokban visszajelző világsztárok első „csokra”, köztük nem kisebb nevek, mint az oxfordi Radiohead, a legendás Led Zeppelin énekes, Robert Plant, a tavalyi év sikerbandája, a Franz Ferdinand, a new york-i hardcore alapcsapata, a Sick Of It All, az elektro-indusztriál egyik megalapozója, a Ministry, az arab etnopop dívája, Natacha Atlas vagy az olasz Enzo Avitabile és hordópüfölő zenekara. Augusztus 9-16-között tehát Szigetre fel!
Tovább Szólj hozzá

2006. már 09.

Iskola nélküli iskola

írta: korbelygyorgy
Iskola nélküli iskola

Kedden délután több mint két órán keresztül volt módom beszélgetni a hazai reformpedagógia egyk élő legendájával,. Zsolnai József professzorral. Bár tanárképzőre jártam (ahol tananyag volt egyébként ő is), ennek ellenére nem érintett meg igazán ez a tudomány, azonban a merész, újszerű dolgok érdekelnek. Bár Zsolnai "óvatos duhajnak" számít,  mi több, negyven iskolában alkalmazzák ÉKP-programját, mégis forradalminak tekinthető pedagógus-, illetve iskolafelfogása.  Mi több, válaszai vannak a 21. század kihívásaira, abból indul ki, hogy a diák sok esetben többet tud, mint egyes pedagógusok, ugyanis mára demokratizálódtak az információhoz jutás lehetőségei - nem is ragoznám, jól ismert tények a kiváltó okok, amelyek  ...
Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása