Azért nem semmi ez a Nefelejcs utca. Ülök a dolgozószobában, határidős fájlokkal kínlódom, a házban gyerekzsivaj, Erikához és Hédihez barátnők érkeznek, egy anyuka két gyerekkel. Egyszer csak az udvar felőli ablakban egy határozott leptű ősz hajú nő, akik minden kopogás nélkül bekiabál az előszobába: álljanak el azonnal a járdáról ott más is akar járni.

Ami részben jogos is, de hát ebben a szűk utcácskában nem tudta egyébként részben a Dunántúlon, részben Ausztriában élő vendégünk, aki persze azt sem értette, hogy mire fel beszélnek vele így, holott nem tudta, mi a Nefelejcs utcai népszokás (például hogy a bringások a járdán járnak és dühösek, ha valami az útjukba akad.)

A legdurvább mégis az, hogy még azok a vendégeink is kopognak, csengetnek, megcsörgetnek érkezéskor, akiket idehívunk. De hogy hisztériás ötvenes nőszemélyek tomboljanak udvarunkon meg az előszobánkban - no ez sok, ilyen még a jó kis gettós László Elek lakótelepen sem volt...