Elő a szép ruhát: az elkövetkező napokban egy csomó sajtónapi protokollra kell, vagy legalábbis illik elmennem. Helyi önkormányzat, megyeszékhelyi önkormányzat, rendőr-főkapitányság és így tovább. Régen vettem részt ilyesmin, de gondolom, nem változott semmi: szabad-e a sajtó? - kérdezik majd okos emberek. Hááát nem is tudjuk, vakarjuk majd a fejünket, de talán igen, hiszen senki nem korlátoz, korlátozzuk mi magunkat helyettük: jaj, csak nehogy megorroljon valaki.

Mit közelgő felfordulás, vizitdíj, elvárt adó miatt kieső harmincmilliárd: eltűnt családunk legfiatalabb tagja, a cicánk, akinek még igazán neve sincs, csak úgy hívjuk: A cica. Azért a jelen idő, mert alig több mint huszonnégy órája veszett nyoma. A dolog összefüggésbe hozható a jó idővel, másra nem nagyon tudok gondolni, hiszen jó dolga volt nálunk. Fotót nem nagyon találtam róla, van viszont itten egy telefonnal készült videó, igaz, még egészen fiatal korából. A szokásos formula érvényes: aki megtalálja, jutalom, miegymás...

Negyvenkilenc éves korában szombaton meghalt Szilágyi A. János, lapunk belpolitikai rovatának munkatársa. A Magyar Hírlap saját halottjának tekinti.

Abból látszik, hogy egy blogot negyven feletti arc ír, hogy egyre több benne a nekrológ. Szilágyi A. János az egyik legjobb hazai környezetvédelmi újságíró volt az egyik legjobb hazai lapnál. Személyesen csak egyszer találkoztunk, de több órát együtt töltöttünk: ez volt a híres pusztaszőlősi gázrobbanás 2000-ben, tőlem a Magyar Nemzet hétvégi melléklete (nem röhög, egy kollégám barátjának tettem szívességet) kért riportot, ami meg is jelent, János pedig, ha jól emlékszem SZigetváry Zsolt fotóssal dolgozott a helyszínen. Jártuk a házakat, beszélgettünk a kis és nagy ...