Alföldi blog

Korbely György blogja

2008. már 14.

Unicum

írta: korbelygyorgy
Unicum

Mit kezd az ember öt liter unikummal? Megissza, persze nem egyszerre, hanem évekig kortyolgatja szeretteivel, barátaival.  És mit kezd az Unicum-díjjal, amit egy egész szerkesztőség (vagyis a többsége) szavazott meg neki alig két éves ténykedés után, ráadásul úgy, hogy a státusza egyfajta "kinn is vagyok, benn is vagyok"? Nos, erről nehéz közhelymentesen írni.

Így jártam tegnap este: a szokásos sajtónapi ünnepségen derült ki, hogy az Unicum-díjat nyertem el, aminek a kísérője (ééérted, a tömény pia kísérője :)) valami olyasmi, hogy "A díjat az a kolléga kapja, aki egyedi stílusával az olvasók, különleges képességeivel, csapatépítő szellemével a szerkesztőség tagjainak életébe az átlagnál több derűt és vidámságot volt ...

Tovább Szólj hozzá

unicum beol békés megyei hírlap

2008. már 10.

Frankie Goes To Picsába

írta: korbelygyorgy
Frankie Goes To Picsába

Egy igazi keresőbarát publicisztikát tákoltam össze ma délután, illetve este. A téma mi más lenne, mint a Horn-botrány.

Talán még vannak, akik emlékeznek a nyolcvanas évek sikercsapatára, az új hullám egyik ikonjára, akik nevükben is hordozták az amerikai álom egyik fontos szimbólumát: Frankie Goes To Hollywood, azaz Frankie Hollywoodba megy.
Nagyjából ebben az időszakban a mi Frankie-nk, Feri (kicsit kisebb, kicsit savanyúbb, de a miénk, teccikismerni), is a kis magyar Hollywood felé tekintett, igaz, ő a siker-pénz-csillogás szentháromságát a politikában, majd a gazdaságban, majd megint a politikában találta meg, kérdés mi a következő lépés. ( Teljes cikk )

Tovább Szólj hozzá

gyurcsány szdsz beol

2008. már 10.

Hétvége, egyszuszra

írta: korbelygyorgy
Hétvége, egyszuszra

(Végre müxik a rendszer, el sem szállt ez a hajnali poszt, íme)

 Csak tőmondatokban, mert leragad a szemem.

- Megvolt a katolikus konferencia, a várakozásaimnál jobb volt, kellemes csalódást jelentettek azok a fiatal arcok - egyházi és médiaoldalon egyaránt -, akikkel szombaton média és közszolgálat dolgairól beszélgettünk az előadóteremben és persze a folyosón. Mondjuk internetről elég kevés szó esett, de nem is sokan voltunk ott.

- Léna elindult. Erről sok újat mondani nem tudok, Léna-dosszié itt, indulási videó pedig alul. Sajnos csak Nagyszénásig tudtam velük tekerni, kedvem tovább is lett volna, de vissza kellett fordulnom.




- És persze megvolt a népszavazás is, melyről szerintem nemigen posztoltam ...

Tovább Szólj hozzá

népszavazás katolikus léna

süti beállítások módosítása