2010. aug 26.

Irodalmi poszt

írta: korbelygyorgy
Irodalmi poszt

Kiss Ottó, Grecsó Krisztián után egy újabb kortárs író, akivel annak idején volt szerencsém egy szerkesztőségben dolgozni. Tallér Edináról van szó, s ha személyesen nem ismered, de a kép nagyon ismerős, nem tévedsz. Segítek: ő az a hölgy, aki éjszakai műsorokban telefonos játékokat celebrál.

Bár a Békés Megyei Napnál emlékezetem szerint nagyon rövid ideig dolgozott, de kollégák voltunk a Rádió 47-nél is, aztán viszont útjaink szétváltak, ő ugyanis férjével, Gerner Csaba színművésszel Pestre került.

A szokásos iWiW-Facebook kapcsolati hálón való laza kötődésen kívül nem sokat tudtam róla, mígnem a napokban jött egy meghívó (persze, hogy a Facebookon): Tallér Edina Egy perccel tovább című darabjának fővárosi bemutatójára. Amellett Edina elsőkötetes író és elég sok publikáció áll mögötte és szinte kizárólag pozitív kritikákba botlottam róla. Felvettük a kapcsolatot, hamarosan cikk születik belőle, ami a Beolon és rövidítve a papírújságban jelenik meg.

Természetesen majd idelinkelem, ha kész, nem is erre akartam kilyukadni, hanem arra, hogy azért elég ritka egy harmincfős szerkesztőségben az egy főre jutó tehetséges szépírók száma (laikusoknak mondom, akik esetleg másként gondolnák: a szépírás és az újságírás nagyon távol áll egymástól), hiszen tegyük hozzá: ott volt Kőváry E. Péter, aki nem tartozik ugyan egyik kánonba sem, de szerintem remek prózát ír és ott volt Haász János, aki jelenleg az Indexnél újságíró, fogalmam sincs, írogat-e még prózát, viszont annak idején remek tárcái jelentek meg a lapban.

(Tök jó, hogy most született egy irodalmi poszt és a munkámba is be tudtam csempészni egy ilyen témát a sok agyament dolog közé, ennél már csak egy jobb lenne: ha el iis olvasnám azokat a dolgokat, amikről itt most írogattam...)

Szólj hozzá

grecsó krisztián kiss ottó tallér edina