2011. jan 22.

Sajtószabadság szabadidőben

írta: korbelygyorgy
Sajtószabadság szabadidőben

Magáról a médiatörvényről nem tudok sokat mondani, a vízcsapból is ez folyik, talán kicsit nagyobb arzéntartalommal, mint az normális lenne.

Természetesen minden olyan törekvés, mely a szólás- és sajtószabadságot korlátozni akarja, elítélendő és tisztességes ember szembehelyezkedik vele. Az én véleményem egyébként nagyjából megegyezik a Véleményvezér blog higgadt, sallangoktól mentes elemzésével, kár is lenne ezt megismételni más szavakkal, íme.

Ami gáz, az a törvény szelleme, s ami szerencsétlen, az időzítése. Ezt az iparágat ugyanis minden más iparágnál jobban megviseli a válság, nem beszélve a nyomtatott sajtó válságtól független haldoklásától. Ez a haláltusa azt feltételezi, hogy a pénzcsináló gép kezelői már nem terveznek hosszabb távra, igyekeznek mindent kivenni a bizniszből, amit még ki lehet (lásd még sales alapú szerkesztés). Rövid távon pedig a kiadás-bevétel kettősét alaposan megzavarhatja egy hírközlési hatóság által érkező 10, 20, 25 milliós számla, egész pontosan beboríthatja az egész vállalkozást.

Ennek megfelelően a tervezés során kizárnak minden olyan kockázati tényezőt, ami a pénzcsináló gépet eltérítheti a maga működésétől, s itt szembesülünk az ördögi terv hatásaival. A jelenséget úgy hívják, öncenzúra. Dehogy kell a főispánnak vagy a helyi Fidesz-vezérnek átszólni a piros okostelefonon, nincs rá oka, hiszen minden a maga nyugalmas, kellemes folyásában megy tovább. (Kedves fiatal kollégák, gyorsan keressetek olyan idős szakikat, akik még nyomták az ipart a hetvenes-nyolcvanas években, ők majd megtanítanak a sorok közt írni).

Vagy szakosodjunk celebekre: a jelek szerint a hatalmat hülyézni kockázatos, de Hajdú Pétert és Kiszel Tündét nem, vagy itt vannak a valóságshow-k, melyek egyébként fura módon kurvára nem zavarják a hatóságot, pedig talán többet ártanak, mint a Tiloson néha felbukkanó Ice-T. (Mondjuk vicces lenne, ha az első komoly bírságot éppen Kiszel Tünde panasza alapján szabnák ki, de nem fogják, mert akkor mi maradna a népnek, gumicsont gyanánt, ha már az ő egyszerű személyiségét sem lehetne fikázni...)

Na jó, mondhatnád, a printnek vége, az online médiá a jövő. Ez jobb helyeken valóban így van, viszont az internet gurujai még adósak a megfelelő üzleti modellel, pusztán hirdetésből nagyon nehéz fenntartani egy webszájtot, a fizetős tartalom kérdése még képlékeny, s nagy valószínűséggel halott ügy, így tehát a hivatásos média lehetőségei a kellemes semmitmondás felé mutatnak. (nem beszélve róla, hogy a kiszivárgott infók szerint a webes tartalomszolgáltatók mellett működő blogokra kiadták a vadászati engedélyt, kérdés, hogy például a blog.hu ebbe a kategóriába tartozik-e

Csakhogy a kommunizmus idején míg az eszi, nem eszi, nem kap mást volt a modell, addig manapság a másodpercek alatt elérhető hitelvesztés. És most nem akarom a social media Jolly Joker témakörét újra meg újra előszedni, de igen, a külföldi szervereken vezetett blogok, illetve a Twitter és a Facebook az, ahol sales alapú megfontolások nélkül mondhatjuk el azt, amit el kell mondanunk, persze ingyér', szabadidős tevékenység gyanánt.

 

Szólj hozzá

fidesz médiatörvény