Ha már az én életemből kimaradt a diáklázadás
... illetve Beatrice és P. Mobil-koncertek látogatásában, mindenféle topis ruhák viselésében merült ki, most kompenzálok egy kicsit. Ez lesz a holnapi újság harmadik oldalán.
Kijött a szellem a palackból
Van egy mondás, miszerint az ember 16 évesen van a csúcson, azt követően csak a leépülés következik, miután rárakódnak a társadalmi elvárások.
Az elmúlt napok történései bizonyítják, hogy bizony ezt a magyar világot nem a szocialista-gyucsányista-bajnaista-zöld-szélsőjobbos-szolidaritásos alternatívák térítik újra észhez, hanem a petőfisen-bergeresen-ex-orbánosan feléledő egyetemisták és gimnazisták.
Egyrészt azért, mert kellően okosak ahhoz, hogy ne lehessen őket mindenféle marketingkommunikációs trükkökkel megetetni, kellően függetlenek, hogy holmiféle egzisztenciális fenyegetéssel (ki leszel rúgva, rád küldjük a NAV-ot, előszedjük régi dolgaidat) meg lehetne őket félemlíteni, tekintve, hogy ilyesmire csak a konformista, túlélésre berendezkedett „felnőtt” társadalom vevő.
Nehéz kedd délután, amikor e sorokat pötyögöm, megjósolni, hogy miként végződik a tandíjforradalom, de nagy valószínűséggel ez már nem is igazán számít. A szellem így is, úgy is kijött a palackból, a diákok megérezték erejüket, ami nem csak a közösségi összefogásból ered, hanem a társadalom nagy része felől áradó szeretetből is. Úgy gondolják ugyanis, rajtuk múlik, lesz-e még társadalmi mobilitás Magyarországon, hiszen több százezer család vágya, hogy a gyerek többre vigye, jusson neki is hely az egyre szűkülő középosztályban.
Az már most, kedden délután borítékolható, a részvételi demokrácia erejébe most belekóstoló diákok a jövőben nem csak saját ügyeikben emelik fel a szavukat, hanem jó esély van rá, hogy életet lehelnek abba a tragikomikus, többfelvonásos szappanoperába, amit manapság ellenzéki politizálásnak szokás nevezni.