Tizennegyedik alkalommal dübörgött fel a Tisza-part Tokajnál a múlt héten és rá kellett jönnöm, hogy az egyik legstabilabb pont az életemben immár a Hegyalja Fesztivál, Tizenhárom év ugyanis nem kis idő, sőt lassan már azok költöznek be a kempingbe, akik elvileg itt foganhattak.

A Békés Megyei Napnál dolgoztam még, amikor 2000-ben néhány héttel a fesztivál előtt felhívott Buko, azaz Bukovinszky Béla, aki máig a főszervező, hogy be kéne ugrani környezetvédelmi, közéleti témájú beszélgetéseket vezetni. Ekkor még egy előre leszervezett program várt a zöld sátorban, ami bájosan anarchisztikus volt, hiszen volt, aki nem jött el, sőt olyan is akadt, aki nem is tudta, hogy jelenése van.

Aztán megbízást kaptam a következő évi program megszervezésére, majd újra és újra. Közben csináltam más dolgokat is, például sajtóztam, de ahogy nőtt a fesztivál, úgy merült fel az igény a professzionális kommunikációra, munka mellett egy ember ezt nem tudja ellátni, magam is arra buzdítottam a szervezőket, hogy ügynökségi kézbe kerüljön ez a terület.

Így tehát évről évre a zöld programhelyszín az én feladatom, ahogy az idén is. A programot korábban kiposztoltam, olyan 90 százalékos pontossággal ez meg is valósult, ami nem rossz arány akkor, ha a vendégek szívességből jönnek, nem szerződéses kötelezettségből.

Sok kedvenc beszélgetésem van a múlt hétről - sajnos ezekről felvétel nem készült -, leginkább a gasztrósok sikerültek jól, különösen az Áts Károly-Dudás fivérek beszélgetés sikerült jól, mondjuk Áts Karcsi egy csomó borral érkezett, amiből bőven jutott a közönségnek is. No meg persze a moderátornak, ezáltal tökjózanul ültem le beszélgetni és meglehetősen imbolyogva álltam fel a végén a remek Áts-féle boroktól (volt benne százpontos  cuvée is). Élveztem még a két gasztroblogger hölgy, Hadarik Rita és Hutvágner Gasztrozseni Dia, illetve Konyári Sándor séf és a fűszerész család, Kovács Éva és Tegzes Dani társaságát is mind a pódiumon, mind a privát beszélgetések során. Ugyanez vonatkozik az időképes csapatra, Kurunczi Ritára, Nagy Márkra és Spiller Kareszra, akikkel nem csak a sátorban, hanem a fesztiválterületen is lógtunk, és stílusosan északi fényt toltunk az arcunkba. Természetesen minden este volt borkóstoló, melyet ugyancsak egy régi hegyaljás motoros, Király Laci bácsi celebrált.

Ugyancsak emlékezetes a Bodoky Tamással való találkozás-beszélgetés, jópofák voltak az Occupy-srácok és lány, mint ahogy ismét köszönet Pőcze Flórának, Kubiszyn Viktornak, Illés Zoltánnak, Szili Katalinnak, Samu Tamás Gergőnek, Kovács Péternek, Szemán Ákosnak, Kepli Lajosnak, Sebestyén Lászlónak a meghívás elfogadásáért és persze Puzsér Róbertnek a rugalmas együttműködésért (ő két alkalommal is nálunk stand up-olt, először hivatalosan, majd azért, mert a színházi sátor beázott szombaton este). 

A legfontosabbat a végére hagytam: hálás köszönet Baráth Zsuzsinak, Tömöri Lacinak és csapatuknak, az E-missziónak a szakmai segítségért, és persze az elmúlt 13 év szemléletváltásáért, hozzájárultak ugyanis ahhoz, hogy technokrata kockából egy kicsit zöldül is tudjam látni a világot.

Sajnos nagy tervemet a tavalyival ellentétben az idén nem tudtam véghez vinni, azaz csak autóval utaztam Tokajba, ennek több oka is volt, főleg munkahelyi para, igaz, bringát vittem, de csak a belső közlekedéshez tudtam használni.

Ugyanez a helyzet a koncertek terén, sajnos nem sok mindent tudtam megnézni, de azért amit nagyon szerettem volna és emberi időben volt, azt azért láttam, például a Slayert, az Irie Maffiát, a Kistehént, illletve a Quimby-t, a Punnany-t, a Hősöket.