2014. már 03.

Karamell váratlan halálhíre

írta: korbelygyorgy
Karamell váratlan halálhíre

Hallottad, hogy meghalt Karamell? - kérdezi Erika. Mivel a hírnélküliség kellemes súlytalansági állapotába kényszerítem magam több mint egy hete (húsz év médiarobot után ez a legjobb méregtelenítés, nem olvasok sok mindent, csak zenei és it híreket, illetve az ukrán-orosz fejleményeket), kérdőn ránézek: az énekes?

Nem, az orosházi Karamell - hangzott a válasz. Ilyen ez a showbiznisz, volt idő, még Karamell Karamell volt, nem pedig Caramel. Szóval a mi Karamellünk ment el, a kb. velem egykorú pimasz romagyerek, merthogy valójában Kótai Ernő Szulimán Karamell soha nem nőtt fel, egy végtelenül naiv és jóindulatú férfi volt a maga szerethetően idegesítő szokásaival együtt. Ez utóbbin elsősorban a mániákus lejmolást értem, ami mindig egy kedves felvezetéssel indult - ahogy Somodi kolléganő is leírja -, a családról érdeklődött, majd előadta a sztoriját: hol kenyérre, hol gyógyszerre kellett a pénz, amit jó róka módjára többnyire ki is énekelt a holló szájából.

karamell.jpg

És igen, voltak médiaambíciói is Karamellnek: hol Michael Jackson-imitátorként (!), hol a roma szórakoztató zene népszerűsítőjeként tűnt fel, például kis Grófo oldalán. Eljutott például Hajós András Benne leszek a tévében című műsorába is, ez látható itt, az alábbi 2012-es Indavideón pedig 4,59-nél tűnik fel.

 

Az sajnos nem derült ki, milyen betegséggel/betegségekkel küszködött, tény, hogy váratlan volt ez a hír nagyon, talán fiatalos habitusa miatt. Sajnos szociológiai értelemben nincs ebben semmi meglepetés: a rossz táplálkozás, mostoha lakáskörülmények kódolják az érintettek korai halálát. 

De mindez csak erre a földi létre vonatkozik, a jó emberek csarnokában találkozhatsz akár Jackson mesterrel is, érdeklődhetsz családja felől, csak pénzt ne kérj tőle, mert ott úgysincs szükség ilyen földi dolgokra.

Szólj hozzá

orosháza karamell