2014. sze 05.

Az is politikusbűnözés, ha átverik a facebookozót

írta: korbelygyorgy
Az is politikusbűnözés, ha átverik a facebookozót

Korábban is feltűnt, de a helyhatósági kampányban különösen nagy divat lett, hogy a kampányolók személyes profiljukból oldalt csinálnak, így a korábbi ismerős azonnal követővé válik, mintegy kifejezve, hogy "tetszik" neki az a sok baromság, amit az oldallal művel annak gazdája vagy kommunikációs zsenije (megtekint, találkozik, elintéz, felkeres, megígér stb.).

Legutóbb egy viszonylag magas beosztású fideszes jelölt be ismerősnek, akit pártja még magasabb posztra szán (pontosabban pártjának egyik szárnya, mert mostmár ugyebár nem osztoznak a zsákmányon, hanem marakodnak is), én pedig visszajelöltem, mert nem vagyok bunkó, hiszen régen elég, sokat beszélgettünk, iszogattunk, sőt nyomultunk a városi éjszakában, az, hogy az elmúlt másfél évtizedben gyökeresen megváltozott a véleményünk a dolgokról, nálam soha nem kizáró ok.

De.

Amikor ma reggel megláttam, hogy ő is a kedvencem, az már egy kicsit sok lett, hiszen más is látja, hogy a kedvencem és aki csak felületesen ismer, azt hiszi, megbolondultam, én pedig még azt hiszem, szellemi képességeim birtokában vagyok, tehát azonnal megszüntettem a kedvelést.

A baj az, hogy a Facebook felhasználóinak zöme nem feltétlenül van tisztában ezzel a folyamattal (mármint az oldallá alakuló profilokkal) és akaratán kívül etetik meg hülyeségekkel, ráadásul maga is kampányeszközzé válik, hiszen kinyilvánítja, hogy kedveli annak politikai aktivitását, akiről azt hiszi, hogy csupán az ismerőse.

Jól teszi tehát mindenki, ha átfutja az általa kedvelt oldalak listáját és ahol kell, szigorúan beavatkozik.

 

Szólj hozzá

facebook választás2014