2014. okt 09.

Ezt a szavazást Szarvas Péter nyerte, de ez még semmit nem jelent

írta: korbelygyorgy
Ezt a szavazást Szarvas Péter nyerte, de ez még semmit nem jelent

szavazasvege_1412888716.png_849x384

Hétfő estétől csütörtök estéig tartott az Alföldi blog szigorúan privát szavazása, mely azért indult, mert Békéscsabán meglehetősen izgalmas a helyzet: a korábbi polgi székéért a helyettese indul, a baloldali-liberális ellenzék kivétel nélkül összefogott, illetve megjelent a színen egy független jelölt, aki inkább a mérsékelt jobboldalhoz áll közel, s akit egy huszáros fordulattal a Jobbik támogat.

Közben jelenek meg cikkek arról, hogy kiszivárgott közvélemény-kutatások szerint nem feltétlenül érvényesül a papírforma, ráadásul helyi infók szerint a klasszikus politikai oldalak hírmes tojásként bánnak egymással, hogy hatástalanítsák a független jelöltet. Ezért roppant kíváncsi lettem, mi lehet a helyzet valójában és néhány perc alatt összedobtam egy szavazást a Google Forms alkalmazással, kiszűrve a trollkodást azzal, hogy egy gépről (ip-címről vagy cookie-ról, ezt nem tudom pontosan) csak egyszer lehet szavazni.

Trollkodás persze azért volt, de szerényebb mértékben, erre nem térnék ki, de nagyon jól látszik az elmúlt kb. 36 óra mozgásából.

Néhány infó a szavazásról, melyről nem győzöm hangsúlyozni, senki ne vegyen komolyan:

- Mint említettem, a Google Forms segítségével lehetett szavazni.

- Összesen 238 válasz érkezett, tehát a minta egyáltalán nem reprezentatív. Az eredmény a fenti képen látható.

- Magát a blogbejegyzést az elmúlt három nap alatt összesen 1359-en nyitották meg eddig a percig, és 103-an lájkolták az oldalon, a megosztások számáról nincs adatom.

Fontos még elmondanom, hogy többen félreértették a szándékaimat, mintha valaki vagy valakik kedvéért történt volna ez a szavazás. Akik így gondolják, nagyot tévednek, valahol mégis hálás vagyok nekik, hiszen büszkének kéne lennem, hogy valakik szerint egy kis privát blognak még hatása lehet bármire is.

Vasárnap este hét után minden kiderül, hála Istennek továbbra is elmondhatom magamról, hogy az én hétfő reggelem az eredménytől függetlenül ugyanolyan lesz - ezt sajnos egyre kevesebben mondhatják el magukról.

 

Szólj hozzá

választás2014 Takács Péter Velkey Gábor Szarvas Péter Hanó mIklós