Alföldi blog

Korbely György blogja

2014. már 15.

Haszontalan dolgokat olvasni végre

írta: korbelygyorgy
Haszontalan dolgokat olvasni végre

Amíg írtam, kevesebbet olvastam, mint szerettem volna, s mindez húsz kerek esztendőn át tartott: 1994-től ez év elejéig éltem hivatásszerűen valamilyen médiatevékenységből, elsősorban írásból, de persze volt benne rádiózás és az utolsó nyolc évben online szerkesztés és benne másfél év párhuzamosan print szerkesztés. Vagyis hát olvastam én, sokat is, de szinte kizárólag információkat, hasznosnak vélt adatokat tömtem a fejembe, hogy lépést tudjak tartani egyre rohamosabban fejlődő szakmámmal, tudni, hogy melyik politikus kicsoda és mit csinál és lehetőleg azt is megérteni, hogy miért. Persze nem csak közéleti témákkal foglalkoztam, hanem szinte mindennel, ahogy ez egy helyiérdekű újságíró esetében alapértelmezés.

Miután a ...

Tovább Szólj hozzá

e-book trónok harca máray

2014. már 15.

Hadiösvény, sajtószabadság, diszkrét báj

írta: korbelygyorgy
Hadiösvény, sajtószabadság, diszkrét báj

Van annak egy diszkrét bája, hogy éppen tegnap, azaz március 14-én kezdtem el olvasni Cseh Tamás Hadiösvény című indiános könyvét. Nem, nincs összefüggés a magyar szabadságharc, illetve a magyar sajtószabadság és e kötet tartalma között, nem is szeretem az ilyen erőltetett áthallásokat. 

Ám az a néhány sor bejegyzés, ami könyv elején van, mégiscsak fontos számomra és kapcsolódik: "Az utolsó sajtószabadság-harcos újságírók egyikének barátságunk emlékéül, 2014. február 14". A dátum az utolsó cégnél töltött napom, a könyv pedig egy búcsúajándék egy tényleg jó baráttól. Van neve is, de nem írnám ki, nehogy baja legyen, s ilyen megfontolás miatt nézőképet sem teszek ide, nehogy valami grafológiai gebasz legyen ...

Tovább Szólj hozzá

cseh tamás március 15. hadiösvény

2014. már 14.

Gratulálok minden volt kollégának :)

írta: korbelygyorgy
Gratulálok minden volt kollégának :)

A Pálffy Albert-díjat Szabó György lapszerkesztő érdemelte ki. Unicum-díjat vehetett át Molnár Pál Márton, a legértékesebb szerkesztőségi munkatárs díját Tóth János kapta. A 2013-as év hirdetésszervezője Filyó Katalin, az év terjesztési régióvezetője Kukely János. Szakszervezeti díjat kapott Licska Balázs újságíró, Meglepetésdíjban az Agrárhiradó két munkatársa, Majsai Éva és Igriczi Zsigmond részesült. (Beol)

Tovább Szólj hozzá

2014. már 13.

Bemutatom a "német" (mikro)blogomat

írta: korbelygyorgy
Bemutatom a "német" (mikro)blogomat

Ahogyan ígéretet tettem, életünk új helyszínéről sem marad el a blogolás, azonban ezt a felületet nem teljesen érzem megfelelőnek napi kis dolgaink rögzítésére, ezért az erre legalkalmasabb platformon, a Tumblr-en indítottam el a Hármashatár című mikroblogot .

Elsősorban azért esett a választásom sokak kedvenc mikroblogjára, mert pontosan alkalmas apró kis impressziók, helyzetek, szösszenetek, gyorsfotók, linkek, videók és egyebek rögzítésére, amire a blog.hu nem egészen - nem is azért találták ki, bár bizonyos mikroblogos elemek itt is felfedezhetők, már ami az admin felületet illeti. Ráadásul mobilról, tabletről is gyorsan frissíthető, így bárhol, bármikor megszülethetnek az új mikroposztok. (Az igazsághoz tartozik még, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

németország tumblr hármashatár

2014. már 13.

Elfogadja-e Simonka Varga Zoltán kihívását?

írta: korbelygyorgy
Elfogadja-e Simonka Varga Zoltán kihívását?

Szerintem nem

Tisztelt Képviselőjelölt Úr!

A 2014. évi országgyűlési választási kampány a végéhez közeledik.

Békés megye 4. számú választókerületében minden bizonnyal kettőnk között  fog eldőlni a mandátum sorsa.  Azért, hogy a választók minél több információhoz jussanak a szavazás előtt,  javaslom Önnek, hogy egy nyilvános - kettőnk között zajló - vitán  ütköztessük magunk és pártjaink véleményét a jövő Magyarországáról, ezen  belül a dél-békési választókerületben élő emberek lehetőségeiről.

Remélem, hogy elfogadja a kihívásomat erre a vitára, hiszen mindannyiunk  közös érdeke kell, hogy legyen a választópolgárok legszélesebb körű  tájékoztatása.

Amennyiben elfogadja a kihívást, azt ...

Tovább Szólj hozzá

kampány varga zoltán simonka györgy

süti beállítások módosítása