2018. feb 27.

A Momentum megtrollkodta a háziszavazást, a tanácstalanság fokozódik

írta: korbelygyorgy
A Momentum megtrollkodta a háziszavazást, a tanácstalanság fokozódik

Fura eredmény született egy héttel ezelőtt közzétett felhívásomra, melyet a teljes tanácstalanság tettetett közzé velem. A tanácstalanság nem múlt el, sőt fokozódott.

Pedig sokan szavaztatok, szám szerint 857-en, azonban a szavazást nagy eséllyel megtrollkodta az a párt, melyről el sem hinnéd: a Momentum. Más magyarázatot nem látok arra, hogy messze az ő jelöltjük jött ki győztesnek. Ebben nagy valószínűséggel közrejátszhatott, hogy az eredeti poszt Index-címlapra került és elég volt egy köremail vagy Facebook-megosztás a mozgósításhoz (csalni viszont nem nagyon lehet, ugyanis ez a fajta szavazógép nem tesz lehetővé, csak egy voksot ugyanazon a platformon). Halkan megjegyzem, ezt leszámítva az arányok pontosak is lehetnek, de nem fogadnék az eredményre nagy összegben.csabaiindulok.png

Az alapdilemma továbbra is fennmarad: nagyon nehéz dolga van annak, aki a békéscsabai körzetben le akarja váltani a kormányt azzal, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavaz. Ez a kísérlet nem vitt előbbre, hátha azonban sikeresebb lesz a Viszlát Kétharmad taktikai szavazása, ez egyébként az egész országban igyekszik a legbiztosabb jelölteket felkutatni.

 

 

Szólj hozzá

taktikai szavazás momentum trollkodás választás2018 viszlát kétharmad