Fejben komputerezni a suliban, fejben netezni a rádióban
Bejárta a világsajtót annak a ghánai tanárnak a sztorija, aki táblán, krétával oktatja a számítógépes ismereteket, merthogy magát az eszközt nem tudja megmutatni a diákságnak. Bár a két eset közt fényévnyi távolságok vannak, valahogy így éreztem magam 21 éve, amikor fejben, internet nélkül kellett népszerűsítenem a rádióban - az internetet.
A leglényegibb különbség a két eset közt, hogy az afrikai iskolának olyan eszköze nincs, ami lényegében van már mindenkinek, míg akkoriban nekünk Orosházán, illetve Békés megyében még soha nem volt internetünk és fogalmunk sem volt, milyen hatással lesz az életünkre. Főleg az nem tudta, aki nem közvetlenül kommunikációval, informatikával, menedzsmenttel stb. foglalkozott, így meg kellett neki mutatni.
A dolgot hat évvel ezelőtt már felidéztem egyszer, más összefüggésben, idemásolom a lényeget:
Az én szolgáltatóm a FiProg Kft. volt, mely a DataNet helyi partnereként kezdte meg a ténykedését 1997 augusztusában. Ebben nekem is volt némi részem, mégpedig a marketingben, ennek köszönhetően az év elején én már fejben neteztem. Ez így viccesen hangzik, azonban lényegében tényleg ez történt.
A FiProg ugyanis megszponzorálta Heti Tükör című rádióműsoromat, ami a Rádió 47 Orosháza elnevezésű osztott csatorna esti sávjában ment (...)
Tehát a feladat: a minden csütörtökön este hatkor jelentkező helyi közéleti magazin egy Internet percek elnevezésű elemmel bővült, benne internetről szóló hírekkel, beszélgetésekkel. Csakhogy akkor még nem a netről lopták a rádiósok a híreket, mi több, a kihívás éppen fordított volt: internet híján honnan szerezzünk infókat az internetről?
Szerencsére a magyar internet 1997-re már tipegőkorba lépett, hiszen az egyetemi szféra ekkorra már több éve használta, voltak figyelemre méltó webes tartalmak (Internetto, HVG.hu) és a Prím kiadó jóvoltából volt egy havilap, az Internet Kalauz, mely hasznos infókat nyújtott, illetve a szaksajtó (Chip, Számítástechnika stb.) is foglalkozott már a világhálóval. Ezen túl volt már néhány magyar nyelvű könyv is a netről, amiken szintén átrágtam magam, mielőtt elindult a rádióműsor, még ha nem is teljesen vakon, hiszen kábé egy évvel korábban újságíróiskolai hallgatóként a szegedi egyetemen Kokas Károly tanár úr jóvoltából láttuk a világhálót működés közben.
A rádióműsornak persze volt egy beszélgetős része is, ide nyilvánvalóan olyan embereket kellett meghívni, akik már láttak internetet, vagy legalábbis olyanokat, akik már találkoztak azokkal, akik láttak internetet - ezt gondoltam legalábbis az előkészületek során, szerencsére azonban már a FiProg alapítógárdája és holdudvara is tele volt kiváló szakemberekkel: Dupsi Zsolti Angliából érkezett haza, ő már be tudott számolna a fényévekkel előttünk járó brit állapotokról, Kővári Tamás még ifjú egyetemistaként arról beszélt, hogy nyertek meg egy nemzetközi versenyt. Aztán szép lassan jöttek az önkormányzati nyilatkozók Sulinet-ügyben: a hatalmon lévő SZDSZ komolyan vette a netet, bár jószándékuk mögött voltak fura dolgok is, kérdés, hogy bénaság vagy romlottság miatt, hiszen például a szolgáltatást egy olyan cég nyerte meg, akit senki nem ismert, de alapító-ügyvezetője egy fiatal it-fan orvos volt, akinek a nevét később nem csak a szakma, hanem a közélet is megismerte miniszterként és pártelnökként, úgy hívták, Kóka János.
Jól sikerült tehát a fejben netezés, bár a hallgatottságot nem mérte senki, de a visszajelzések jók voltak, és a szponzorok sem elégedetlenkedtek. Bár a cél az volt, hogy népszerű-ismeretterjesztő módon tegyük a hétköznapok részévé a netet, ez nyilvánvalóan nem ment, mehetett első napról a másikra, sőt az elmúlt tizenöt éven nagy része más-más platformokon, de erről szólt, kisebb-nagyobb sikerekkel és kudarcokkal.
A hírek szerint a ghánai iskola problémája megoldódik, mint ahogy 21 év után mi is átestünk a ló másik oldalára, hiszen nem rábeszélni kell az embereket, hanem az agyatlan részének távoltartása került napirendre. Ha nem lenne álságos és demagóg, azzal zárnám, amit néha gondolok: lehet, hogy ezek a ghánai gyerekek boldogabbak, ha csak táblán látnak számítógépet. De ez persze nem így van, boldogok igazán akkor lesznek, ha szülőföldjükön tudják az álmaikat megvalósítani és félre ne értsen bárki, hogy ez most rejtett migráncsozás lett volna.
