Alföldi blog

Korbely György blogja

2018. feb 27.

A Momentum megtrollkodta a háziszavazást, a tanácstalanság fokozódik

írta: korbelygyorgy
A Momentum megtrollkodta a háziszavazást, a tanácstalanság fokozódik

Fura eredmény született egy héttel ezelőtt közzétett felhívásomra , melyet a teljes tanácstalanság tettetett közzé velem. A tanácstalanság nem múlt el, sőt fokozódott.

Pedig sokan szavaztatok, szám szerint 857-en, azonban a szavazást nagy eséllyel megtrollkodta az a párt, melyről el sem hinnéd: a Momentum. Más magyarázatot nem látok arra, hogy messze az ő jelöltjük jött ki győztesnek. Ebben nagy valószínűséggel közrejátszhatott, hogy az eredeti poszt Index-címlapra került és elég volt egy köremail vagy Facebook-megosztás a mozgósításhoz (csalni viszont nem nagyon lehet, ugyanis ez a fajta szavazógép nem tesz lehetővé, csak egy voksot ugyanazon a platformon). Halkan megjegyzem, ezt leszámítva az arányok pontosak is lehetnek, de nem ...

Tovább Szólj hozzá

taktikai szavazás momentum trollkodás választás2018 viszlát kétharmad

2018. feb 26.

Hódmenővásárhely üzenete: Döbrögi elfenekelhető

írta: korbelygyorgy
Hódmenővásárhely üzenete: Döbrögi elfenekelhető

Forrás: MZP fb-oldala

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudtam vagy sejtettem ezt a végeredményt Hódmezővásárhelyen (most olvastam valahol az esemény utáni internetrobbanásban: Hód menő vásárhely), viszont azt elmondhatom, hogy nagyon reméltem a dolgok eképpen alakulását.

Nem azért, mert akkora forradalmár, de adj Isten politikai elemző vagyok, hanem mert bevallottan és köztudottan naiv és hiszek például olyan dolgokban, hogy a jó győz a gonosz felett, sok lúd disznót győz, azért a víz az úr és persze ismerem a Ludas Matyi-sztorit, valamint Dávid és Góliát históriáját is. Igaz, ezen igazságok része az is, hogy "előbb vagy utóbb" történnek meg és én sok esetben attól tartok, hogy inkább utóbb. Meg aztán amikor kb. fél éve ...

Tovább Szólj hozzá

Hódmezővásárhely választás2018 márki-zay péter

2018. feb 25.

Ha Süle Zsolt nem is, de az AWS mehet Lisszabonba

írta: korbelygyorgy
Ha Süle Zsolt nem is, de az AWS mehet Lisszabonba

Az egyik szemem sír, de a másik nagyon röhög, hiszen a közönség megint bölcsebb volt, mint a popipart joystickkal irányító - majdnem háttérhatalmat írtam - gépezet. Habár én Süle Zsoltot láttam volna legszívesebben a lisszaboni nemzetközi versenyen, az AWS sikerének is nagyon örülök.

Az esti fináléban négy döntős jutott tovább, azaz közülük kellett kiválasztania a közönségnek a továbbjutót. A zsűri abszolút favoritja Dánielfy Gergely volt, de ők juttatták tovább Király Viktort és a YesYes nevű duót, melynek egyik tagja Nagy Ádám harmonikás, illetve a negyedik az AWS volt - ez utóbbit metálnak aposztrofálták, ők is magukat, engem versenyszámuk leginkább nagy kedvencemre, a Faith no More-ra emlékeztetett.

Nem vagyok ...

Tovább Szólj hozzá

aws both miklós mező misi a dal

2018. feb 24.

Süle Zsoltot Lisszabonba, Márki-Zayt a vásárhelyi városházára!

írta: korbelygyorgy
Süle Zsoltot Lisszabonba, Márki-Zayt a vásárhelyi városházára!

Két izgalmas megmérettetés vár ránk a hétvégén, az egyik kulturális állapotunkról, a másik társasalmi viszonyainkról ad majd bizonyos képet.

Természetesen nem gondolom, hogy a két esemény egy súlycsoportba tartozik, de ha már egy hétvégére esnek, nem ördögtől való az összevonásuk. Szombat este A DAL fináléját láthatjuk: a köztévé több hetes projektje során immár sokadik éve zsűri és közönség előtt választják ki azt az egy produkciót, amely az Eurovíziós Dalfesztiválon képviseli Magyarországot. Nyilvánvalóan egy avitt szórakoztatóipari rendezvényről van szó, ám mégiscsak képet kapunk a hazai popzene - vagyis amit arról a mainstream iparág gondol - állapotáról.

Az élvezeti értéket nem csak a becsúszott jó ...

Tovább Szólj hozzá

eurovíziós dalfesztivál a dal Hódmezővásárhely Süle Zsolt Márky Zay Péter

2018. feb 23.

Fazekas Sándor tücsköt-bogarat beszél

írta: korbelygyorgy
Fazekas Sándor tücsköt-bogarat beszél

Korosztályom egy újabb dicső tagja, azaz egy 1963-as, elvileg még jó szellemi állapotban lévő férfiú jár jó úton afelé, hogy köznevetség tárgya legyen, illetve már az is, csak idő kérdése, hogy a világsajtó is rámenjen a tücskös-bogaras sztorira. Történt ugyanis a héten, hogy Fazekas Sándor agrárminiszter egy csepeli kampányfórumon stand up-olt és azt találta mondani, hogy ha a Soros-terv megvalósul, birkapörkölt és sertés helyett bogarakat és egy csúszómászókat kell ennie a magyarnak .

A kijelentés abszurditása önmagáért beszél, nem is érvelnék ellene, hiszen épeszű ember nem szívja meg az ilyen dumát, valószínűleg ez egy újabb túltolása a rogáni-habonyi propagandacunaminak, akárcsak az egész Stop Soros.

 Fazekas ...

Tovább Szólj hozzá

környezetvédelem soros hegyalja fesztivál Fazekas Sándor választás2018

2018. feb 17.

A lakosság segítségét kérem: kire szavazzak áprilisban?

írta: korbelygyorgy
A lakosság segítségét kérem: kire szavazzak áprilisban?

Update: a szavazás lezárult, értékelés itt

 

 Alapvetően egyetértek azokkal az elemzőkkel és más okos emberekkel, hogy aki kormányt váltana, mindenképpen el kell mennie szavazni április 8-án és most első alkalommal fel kell adnia az elvi politizálásról alkotott elképzeléseit, azaz minden esetben kedvenc pártjára szavazni, már ha van ilyen.

A teendő ugyanis: az első szavazat a kormányváltásnak szól, azaz megkeresni azt az egyéni ellenzéki jelöltet, aki a legesélyesebb és akár orrot befogva egy ikszet elhelyezni mellette. Ez többnyire a közös baloldali (demokratikus, bár én jobban szeretem a nyugatos jelölt kifejezést), aki lehet mszp-s, DK-s, jobb esetben egy szimpatikusabb kispárt tagja, vagy éppen független, de lehet jobbikos is, ...

Tovább Szólj hozzá

bern ner Szavazás választás2018

2018. feb 12.

Két videó és egy csomó kép a vasárnapi lörrachi farsangi felvonulásról

írta: korbelygyorgy
Két videó és egy csomó kép a vasárnapi lörrachi farsangi felvonulásról

A környék egyik legnagyobb városában most vasárnap volt a farsangi felvonulás, íme két videó meg egy galéria.

 

Egy svájci fúvószenekar sok dobbal, már-már drum and basses felfogásban

 

Helyi dj. promója, úgy is mondhatjuk nem túl píszísen, hogy a hideg büszkeség napja

  

  img_20180211_143921.jpg

Néhány életkép, átcsatornázva a Google Photosra

Tovább Szólj hozzá

farsang galéria videó lörrach