Alföldi blog

Korbely György blogja

2004. dec 17.

írta: korbelygyorgy

Ott voltam én is ezen a csodálatos demonstráción, amitől ma este minden média hangos volt, sőt reggel - én nem láttam - maga Havas tanár úr fogadta Szarvas Attilát. Hát kedvem lenne kommentálni ezt a baromságot, Dél-Békés, azaz Depresszióország fővárosának legújabb cirkuszát, de most nincs rá időm, talán most a hétvégén egy jegyzetet kikerekítek róla, ugyanis itt többről van szó, mint kutyaházról, meg önkormányzati lakásokról, meg Szarvas Attila törekvéseiről - ez kéremszépen egy nagy nihil, amivel csak azt érik el, hogy nem jutunk semmire és ujjal mutogatnak ránk az ország más részeiben élő barátaink: ezek tök hülyék. És nem is tévednek olyan nagyot...
Tovább Szólj hozzá

2004. dec 16.

írta: korbelygyorgy

Befejeztem egy nagy blokkot, újba nincs értelme kezdeni, úgyhogy visszajöttem a nappaliba és lefekvés előtt elintézek ezt-azt. Mindenek előtt egy vallomás: néhány hete tárgyaltam Vandlik Jánossal, az Axel Springer által kiadott új portál, a BEOL főszerkesztőjével, akit még BMNapos koromból ismerek, és felajánlotta, hogy dolgozzak nekik. A telefonbeszélgetés után néhény napig gondolkodtam, utána személyesen is találkoztunk. Konkrétumban nem maradtunk, én néhány ötletemet felajánlottam, amelyek megvalósítása folyamatban van, ezen kívül mindenféle anyagot várnak tőlem. A vizsgák, egyéb munkák, alkotói válság stb. miatt ez eddig elmaradt, ma azonban felkerült az első anyagom, egy riportféle Tod Williams-szel, aki ugyebár a Trottel ...
Tovább Szólj hozzá

2004. dec 16.

írta: korbelygyorgy

Van a kisszobában egy öreg gép, ami össze van kötve a nappaliban lévő "főgéppel". Átjöttem ide nemzetközi gazdasági jogot tanulni,hogy ne csábítson el se a net, se a FrontPage, se a blog, semmi. Na jó, ez a kis bejegyzés belefért, mert ez viszonylag könnyen jön a jó öreg pentium I-esen, Opera böngészővel. Kihagyom a Miami helyszínelőket is, talán a CSI-re, a kedvenc helyszínelő-sorozatomra visszamegyek és írok többet is. Meg mutatok is valamit :-)
Tovább Szólj hozzá

2004. dec 15.

írta: korbelygyorgy

36 megyei szavazókör érintett
Az Országos Választási Iroda adatai alapján 36 Békés megyei szavazókör érintett a december 5-ei népszavazás jegyzőkönyvei felülvizsgálásának kérdésében.

A lista egyébként innen tölthető le doc-ban , ha valakit érdekel, ebből a helyi vonatkozás:

OROSHÁZA, EÖTVÖS JÓZSEF ÁLT. ISK., EÖTVÖS TÉR 2.
igen: 151    nem: 97    igen: 92    nem: 156

Szóval a mi kis szavazókörünk is benne van az érintett 36-ban, szinte egyedüliként Orosházán (a Könd utcai óvoda a másik, ugyancsak lakótelep, korábban ott szavaztunk, ééérdekes). Ez egy nyolcvanas évekbeli lakótelep, echte prolikörnyék, ami alapjában nem lenne baj, csak itt nagyon is bejön a szociális demagógia. Pedig esküszöm, nem laknak erre ...
Tovább Szólj hozzá

2004. dec 15.

írta: korbelygyorgy

Úgy tűnik, az e-mailben keringő plakát a "hivatalos" média figyelmét is felkeltette. A magyarázat egyszerűnek tűnik, azonban kérdőjelek persze maradtak...

Szent családot Szentestére!
"Mária & József házhoz jön! Rendelje meg a Szent családot Szentestére! [...] Mária lefekszik a karácsonyfa alá és megszüli a kis Jézust. József sír." - áll az utcai hirdeto~cédulán, amelyet - miután felkerült a szanalmas.hu internetes oldalra - szárnyára kapta a közbeszéd. A Hír TV-nél tüstént bejelentette tiltakozását a katolikus egyház, ízléstelennek nyilvánítva a megrendelheto~ Szent Családot.
Tovább Szólj hozzá

2004. dec 14.

írta: korbelygyorgy

Profi és tapasztalt webguruk: nem röhögni a következő mondatokon! Szóval nekiugrottam a potya legális MS-programok  átvizsgálásának és mit ad Isten, rá kellett jönnöm, hogy a FrontPage elég korrekt webszerkesztő. Az én webes ismereteim minimálisak, úgy ahogy elevickélek az alapvető htm-kódok világában, összedobtam már néhány very primitive oldalt szórakozásból vagy éppen hasznos célból (például oktató oldal egykori diákjaimnak). Ezek olyanok voltak, amilyenek, töbnyire a Netscape-Mozilla szerkesztőjét használtam hozzá, szóval egy nagyon minimál dolog, de a funkciónak megfelelt.
Most azonban kíváncsiságból nekiugrottam a 2003-as FrontPage  dinamikus lehetőségeinek, még nagyon az alapoknál járok, de elkészült az első zsengém, ...
Tovább Szólj hozzá

2004. dec 14.

írta: korbelygyorgy

Kedvenc újságírószervezetem tegnap udvarias hangú levélben figyelmeztetett, hogy ideje lenne befizetnem az idei tagdíjat. Most nem tudom, megírjam-e, hogy nem feledékenységről van szó, hanem arról, hogy nem nagyon kívánok már ebben a szervezetben - hmmm, mi a legjobb szó, de akárhogy is törekednék a szabatosságra, marad a lenni., mert a ténykedésem tényleg csak a lét volt. Vitathatatlan, hogy a lap megszűnésekor a szövetség tényleg korrekt volt, sokat segített, de mára tényleg szánalmassá vált egy csomó dolog, például. itt helyben... áh, nem írom le, miért szerezzek még több ellenséget, legalábbis face to face?


Tovább Szólj hozzá

2004. dec 11.

írta: korbelygyorgy

Fantasztikus Trottel -koncertet néztünk meg ma este a szarvasi Zebrában. Olyan érzés volt, mint amikor a Kispál játszott Orosházán 10-12 ember előtt, mert a Zámbó Jimmyhez szabott árakon nem keltek el a jegyek, Lovasiék azonban mindent, de mindent beleadtak -  hatalmas buli volt. Sajnos ma este is kevesen voltak, tiszta házibuli-fíling, azonban Rupaszovék szívvel-lélekkel nyomták, szinte csak nekünk.
Nagy Trottel-kedvelő soha nem voltam, még a kilencvenes évek legelején, talán '90-ben láttam őket, még anarchopunk korukban (két 10-10 perces kazette őrzi nekem ezt az időszakot, pontosabban őrizte, míg el nem tűntek, de Rupaszov Tamás megígérte, hogy fájlban elküldi az anyagot). Eeljutottak hozzám továbbá hellyel-közzel az új dolgaik CD-n, ...
Tovább Szólj hozzá

2004. dec 10.

írta: korbelygyorgy

Tegnap XP Professional került az új gépre (eddig 98 volt, de a régin is XP futott), nem is akármilyen, hanem olcsó és jogtiszta, a Student program keretében rendeltük meg, pontosabban Erika, aki várhatóan  2007-ig része lesz még az oktatási rendszernek. Egy barátom végezte el a műveletet a műhelyében, ilyen nagyobb lélegzetű telepítésekre én nem vállalkozom. Az oprendszer korrektül fut, azonban szerintem rosszul telepítettem a mikrós csatlakozást, mert lépten-nyomon lefagy... Délután jön a srác és összerakja az otthoni belső hálót, majd ezt is meg kellene vizsgálni. Vizsgálatról jut eszembe: fél óra múlva vizsgázok kettőből. Ha csak fele olyan könnyű lesz, mint a múlt heti, akkor nyugodt vagyok, ha nem, akkor....
Tovább Szólj hozzá

2004. dec 08.

írta: korbelygyorgy

Létező problémát feszeget a MaNcs cikke a vidéki klubokról. Szerencsére a szarvasi Zebra jól tartja magát, a hétvégén, pénteken át is megyek: Trottel-koncert lesz, előtte pedig Todd Williams, a banda hegedűse könyvbemutatója. Orosházán egyszer volt hasonló klub, abban voltak bizonyos amatőr (ez most jelző volt, értsd nem profi) elemek is, de volt egy nagy adag  rosszindulat is, politikai vonalon: tulajdonképpen néhány szabálysértés meg egy fél marék fű miatt csukatta be a helyi hatalom a Kétárbócóst még a kilencvenes évek vége felé, mert valamelyik városi prominenst zavarta, hogy a lánya oda járt. Egyébként megfelelő civil kurázsival, értelmesebb menedzseléssel megmenthető lett volna a klub, de szegény tulaj a könnyeb ellenállást ...
Tovább Szólj hozzá

2004. dec 08.

írta: korbelygyorgy

A privát szféra eléggé háttérbe szorult az utóbbi napokban, vagy ha előjött, akkor ilyen közhelyes szinten, hogy hol voltunk, hol vásároltunk, miért fürdött a kutya stb., ennek nem csak az az oka, hogy a közélet most elég érdekes (már akinek, hahaha, micsoda perverz barom vagyok én Istenem: az írtam, hogy ÉRDEKES...), hanem az is, hogy van előttem néhány válaszút ( útelágazás :-)), amikről még korai lenne beszélni, de nem venni tudomást róluk álságos lenne, merthogy foglalkoztatnak.
Természetesen szakmai kérdésekről van szó, pontosabban egzisztenciális dolgokról: mi a fenét kéne csinálni januártól, hogy ne aprózzam szét magam még jobban. Ráadásul a "portfóliónak" úgy kellene kinézni, hogy legalább azért ne kelljen már ...
Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása