Alföldi blog

Korbely György blogja


2017. nov 10.

Én például Békési Migráncs néven csinálnék szamizdatot, ha érintett lennék

írta: korbelygyorgy
Én például Békési Migráncs néven csinálnék szamizdatot, ha érintett lennék

Az amerikai külügy a vidéki sajtót támogatná

Nem tudom, van-e annak jelzésértéke, hogy éppen november 7-én, száz évvel a bolsevik forradalom kezdete után jelent meg az amerikai külügy felhívása, miszerint kb. 200 millió forintnak megfelelő összeggel támogatni kívánják a magyar sajtót, egész pontosan annak vidéki részét.

 

Az amerikai külügyben működő demokrácia és emberi jogok hivatala  a kiírás szerint  javítani szeretné a magyar állampolgárok hozzáférését objektív információkhoz hazai és nemzetközi témákban. A cél a Budapesten kívül működő "tény-alapú" lapok / rádiók / weboldalak közönségének növelése, és a pénzügyi fenntarthatóságuk javítása.

Az okok közismertek: a helyi nyilvánosságot nagyrészt meghatározó megyei sajtót lenyelte a ...

Tovább Szólj hozzá

amerika soros békés megye vidéki sajtó

2014. sze 18.

Néhány szolgálati közlemény

írta: korbelygyorgy
Néhány szolgálati közlemény

Barátaim, akik valamilyen módon Békés megye kultúrájáért dolgoznak, kértek meg egy kis hírverésre, ám ez mégsem szponzorált poszt, még csak nem is szponzorált jellegű, hanem remélem, hasznos.

Az első a békéscsabai Elefántból jött, miszerint

Indul a Csajbandák Csatája!
Állj össze a barátnőiddel néhány fotó erejéig és próbáljátok ki csajbandaként az Elefánt Klub színpadát!
ZENÉLNI NEM KELL!

A kiírásra 2-4 fős, lányokból álló családi, baráti, munkahelyi társaságok jelentkezését várták. A csapatokról készült „zenekari” fotókra a verseny Facebook-oldalán lájkokkal szavazhatnak az internetezők, lévén, hogy ezúttal a csapatok megjelenésén, semmint énektudásán van a hangsúly.

Az első három helyezett ...

Tovább Szólj hozzá

elefánt békés megye közösség-média-közművelődés

2014. már 28.

Kopipészt, azaz azonnal közölhető

írta: korbelygyorgy
Kopipészt, azaz azonnal közölhető

Kinek jók a sajtóközlemények? (Médiablog)

Kedvenc szakmai blogom ismét nyitott kapukat dönget, bizony sajtóközleményt írni unalmas dolog, ezt még megboldogult hegyaljás sajtós koromból tudom, kapni pedig rohadt idegesítő (az a baj, hogy még mindig kapom ezeket, úgyhogy a levelesládám semmivel nem lett szellősebb).

Pollner felvázolja a modern vállalati kommunikáció következő lépcsőfokát ebben a posztban, ennek már vannak is nyomai, azonban félő, hogy sokáig fennmarad még a status quo. Elsősorban azért, mert maga a rendszer már együtt él ezekkel, a kopipészt újságírás lényegében már szinte kizárólag ezekre a közleményekre épül, s nem csak az online és a rádiós, hanem az írott is. Az elmúlt tíz évben rengeteg újságírót ...

Tovább Szólj hozzá

média sajtóközlemény újságírás békés megye médiablog

2014. már 03.

Ha még online szerkesztő lennék, ilyen videókra gerjednék

írta: korbelygyorgy
Ha még online szerkesztő lennék, ilyen videókra gerjednék

Ennek ugyanis van egy kis Békés megyei vonatkozása, a csabai derelyét népszerűsíti. Eredetileg a K reatív ásta elő , én a 444-en találtam.

A Beolon, ahol dolgoztam, ugyanis az ilyenekre kattintott nagy számban a jónép, ami egyébként nem is baj, hiszen tényleg a magyar reklámtörténelem egy kisebb kuriózumáról van szó. És már az is örömmel töltött el, hogy többen gerjednek az ilyesmire, mint VV Éva kebleire vagy Varga Viktor álbalhéira.

A szpot minőségét azonban most hagyjuk, emlékeim szerint a fagyasztott csabai derelye viszont finom volt.

Tovább Szólj hozzá

békés megye beol.hu

2013. sze 28.

Grecsó és az igazi Békés megye

írta: korbelygyorgy
Grecsó és az igazi Békés megye

Grecsó Krisztián: A néma tartomány

Egy ilyen véleménycikket az ember többnyire lájkol vagy nem lájkol, ha lájkol azért, hogy aki a közösségi hálójából észreveszi, olvassa el. Ezt a publicisztikát azonban szükséges itt is megerökíteni, hogy ne vesszen el soha, mert nagyon fontos leirata annak, ami most itt van.

Akinek nem esett le, Pap János volt békéscsabai polgármesterről van szó, akivel én a közelmúltban a 47-es főúton találkoztam, éppen szembe tekert velem valahol Csorvás és Békéscsaba között és én is hasonlóan jártam, mint Grecsó, azaz nem ismertem meg, csak később esett le, hogy ki az az ismerős fazon.

Tovább Szólj hozzá

grecsó krisztián békés megye pap jános

2011. sze 17.

112 kilométernyi Viharsarok

írta: korbelygyorgy
112 kilométernyi Viharsarok

Gyurcsány Ferenc futás közben az alávalóságokon gondolkodot t a betiltott rendvédelmi tüntetés kapcsán, én pedig a már előírt tekerés közben azon, hogy vajon az elmúlt aktív bringás évek alatt (kb. tíz évről van szó) tekertem-e már Békés megye minden városában.

Gyomaendrőd és Mezőberény között kijött, hogy lényegében igen, három olyan (kis)város van, ahol nem. Ezek: Dévaványa, Körösladány, Elek. Községek és nagyközségek persze vannak, de az most nem a vizsgálat tárgya, különben is kicsi esély van, hogy valaha elzötyögök Okány úti céllal északra. És két olyan van, ami egy kicsit csalás: Füzesgyarmatot és Szeghalmot Farkas Józsi barátommal úgy jártuk be bringával, hogy ő ott lakik, én pedig kocsival vittem a kerót ...

Tovább Szólj hozzá

bringa békés megye tisza tó túra

2010. máj 08.

Friss printjegyzet a Békés megyei lobbiról

írta: korbelygyorgy
Friss printjegyzet a Békés megyei lobbiról

A printes jegyzeteimtől soha nem vagyok oda, mint már többször kifejtettem, mert túl sok a korlát és az "egyéb" szempont, de vagyok annyira bátor, hogy ezt is megosztom itt, ha már több tízezerben kinyomtatták...

 

Csoportkép
útravalóval
Ismét elkészült a csoportkép, mely négyévente rendszeresen elkészül, ezúttal a Vigadóban: azokat az urakat láthatjuk együtt, akik négy évre megbízást kaptak tegnap arra, hogy képviseljék választókerületüket és Békés megyét, valamint valljuk be férfiasan, pártjukat az Országgyűlésben.
Húsz év óta a leggyakoribb helyi publicisztikai fordulat, hogy micsoda dolog, nincs igazi Békés megyei lobbi, mert a különböző oldalakon álló képviselők csak szavakban tartják elsődlegesnek szűkebb ...
Tovább Szólj hozzá

parlament békés megye békés megyei hírlap

2010. már 11.

Profi halkan rámol

írta: korbelygyorgy
Profi halkan rámol

Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyei turnéja során Bajnai Gordon valószínűleg nem sokat koncentrált arra, ami a dolga lett volna, hiszen két - nem is akármilyen - országos ügyben nyilvánult meg ma: egyrészt egyeztetve a főügyészséggel nyilvánosságra hozta a sukorói beruházás ügyében tett tanúvallomását .

A másik a híres-hírhedt sávolyi projekt: ugyancsak Békésben, valahol Nagyszénás és Mezőberény között érhette a hír a miniszterelnököt és sleppjét kíséretét, hogy Suchman Tamás lemondott koordinátori tisztségéről, ezzel nagy valószínűséggel megadta a kegyelemdöfést a régóta vitatott és mitagatás, több mint gyanús beruházásnak.

Bajnai programja egyébként hozta a várhatót: optimista kijelentések, kampányoló ...

Tovább Szólj hozzá

bajnai gordon békés megye

2010. már 07.

Közösségi média Békés megyében, laikusoknak

írta: korbelygyorgy
Közösségi média Békés megyében, laikusoknak

Elkészült egy viszonylag nagyobb lélegzetű cikk a Beol és a Békés Megyei Hírlap részére a közösségi médiáról, elsősorban laikusok részére, de igyekezve megtartani a szakszerűség látszatát.

A Facebookra és a Twitterre koncentráltam, két aktív Békés megyei netező szólal meg, a gazdasági szférát Kerekes Jani képviseli, a kulturálist pedig Koszecz Sanyi , aki a békési művelődési ház igazgatója, emellett több civil projekt motorja.

Az eredeti verzió, ami itt érhető el , több mint nyolcezer karakter, a holnapi megyei hírlapba kerülő változat 2500-ra lett meghúzva, ez a médium sajátosságainak megfelelően még inkább laikusoknak szóló, amin persze azt értem, hogy nem alapjaiban magyaráz meg mindent, azt feltételezi, hogy az ...

Tovább Szólj hozzá

facebook twitter békés megye közösségi média

2008. aug 17.

Nyári élmény betonkeverővel és Béla öccsével

írta: korbelygyorgy
Nyári élmény betonkeverővel és Béla öccsével

A Beol indított egy szokásos kis nyárvégi kötelező félbulvár akciót, nyakonöntve egy kis webkettővel ( ossza meg a netes közösséggel nyári élményeit , küldjön képet, videót blablabla, a legjobbak éttermi vacsorát nyernek.) S hogy micsoda kreativitás van egy napi tízezres (egyedi látogatói) megyei site holdudvarában, íme egy zseniális bejegyzés. 

Gondoltam hozzászólok. Nagyon jól jönne az a vacsora. Már vagy tíz éve nem voltunk sehol nemhogy vacsorázni. Hol töltöttem a nyarat? Milyen élményben volt részem? Nos a nyarat a betonkeverő mellett töltöttem. Itt dolgozok feketén, vagyis inkább barnán. Társam a Béla olyan kőmüves féle vele töltöttem a nyarat meg mint mondtam a betonkeverővel. Milyen élményem volt? Volt több is. Az ...

Tovább Szólj hozzá

békés megye beol viharsarok