Alföldi blog

Korbely György blogja


2010. sze 23.

Az orosházi kritikus tömeg

írta: korbelygyorgy
Az orosházi kritikus tömeg

Ebben az idei Autómentes napban csak ezrelékekben mérhető részem volt, ami járt egy kis bűntudattal is, de hát a fizikai korlátok nagy része nem váltható ki távmunkával. Pedig használjuk az ehhez szükséges technológiákat, szerencsére az "agytröszt" használja a webkettes vívmányokat, például az egymenések is megosztott doksiban mennek és a kommunikációban is bevetjük az elvárt megosztásos módszereket, azaz blogolunk, twitterezünk, miegymás.

Ennek ellenére fontosnak tartottam, hogy ha már az előkészületekkel nem is, legalább részvétellel erősítsem a rendezvényt, így szerdán délután áttekertem Orosházára, majd tekertem a csapattal (közben gyártottam jónéhány Twitter - és Posterous -bejegyzést, például kisvideókat nyomtam fel, ...

Tovább Szólj hozzá

bringa criticalmass oroshaza oké

2010. sze 20.

Békéscsabán is lesz Critical Mass!

írta: korbelygyorgy
Békéscsabán is lesz Critical Mass!

 

Critical Mass Békéscsabán! Leírás: Critical Mass már Békéscsabán is! A Csabai Bihargók Turista Egyesület szeretettel vár minden kerékpárost, szerdán 17:30-kor a békéscsabai Malom térről induló,
kerékpáros felvonulásra, és utána 18:00-kor a Korzó téren történő közös kerékpáremelésre. A felvonulásról és az előtte megrendezésre kerülő kerékpár túráról részletek a www.csabaibihatgok.hu weblapon. Mindkét program ingyenes!\" Név: Csabai Bihargok Turista Egyesület E-mail: csabaibihargok@freemail.hu Tel.: 06703688028 Cím: www.csabaibihargok.hu

 

Most érkezett a közlemény, hajrá Békéscsaba!

Critical Mass már Békéscsabán is! A Csabai Bihargók Turista Egyesület szeretettel vár minden kerékpárost, szerdán 17:30-kor a ...

Tovább Szólj hozzá

bringa békéscsaba criticalmass

2008. sze 23.

Még egy videó az autómentes napról

írta: korbelygyorgy
Még egy videó az autómentes napról

Ezt a videót Losonczi Dávid, az OVTV munkatársa készítette, aki görkorcsolyázva követte végig a menetet, szerintem szuper médiás teljesítményt vitt véghez.

Élménybeszámolóra most még nincs időm, tőmondatokban azonban összefoglalom: kevesebben voltak a korábbiaknál, kb. másfélszázan tekertek, az okokat még nem elemeztük, de ráfogjuk az időjárásra :) (egyébként tényleg hideg volt, sokaknak ez már nem biciklis idő, ráadásul randa felhők mászkáltak felettünk).

Érdekesség, hogy Németh Béla polgármester is kijött, de semmi hatalmi törekvés, letekerte a távját mint más és nem nyomakodott a mikrofon közelébe, gondolom, nem is volt ilyen szándéka. Az együttműködő partnereknek nagyon köszönjük, ők a plakáton fel vannak ...

Tovább Szólj hozzá

criticalmass oké

2008. sze 18.

Már csak négy nap...

írta: korbelygyorgy
Már csak négy nap...


Egy kis gyűjtemény a 22-ei rendezvény promóciós anyagából

 

Az orosházi autómentes nap szpotja:

Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.

Töltsd le

 

Kedden adott interjúm hírhez csatolandó hanginzert formában.

Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.
Töltsd le

 

Ez pedig a plakátunk:

Nagy méretben 

Tovább Szólj hozzá

criticalmass oké

2008. sze 15.

Az idén is felvonul a Kritikus Tömeg Orosházán

írta: korbelygyorgy
Az idén is felvonul a Kritikus Tömeg Orosházán

Ha szeptember 22-e, akkor Autómentes Nap Orosházán. A 2005 óta hagyomány ugyanis, hogy az OKÉ, azaz az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete szervezésében több száz kerékpáros lepi el a város útjait, felvonulással demonstrálva a biztonságos közlekedés, az egészséges életmód, a környezetvédelem fontosságát és szükségességét.

 
Az idén negyedik alkalommal rendezi meg az Autómentes Napot Orosházán a helyi kerékpáros egyesület. Az orosházi biciklisták azt szeretnék, hogy - akárcsak az ország és világ több településén - akik megtehetik, legalább ezen a napon hagyják otthon gépjárműveiket és válasszanak alternatív közlekedési eszközt, pattanjanak kerékpárra, illetve vegyék igénybe a közösségi ...

Tovább Szólj hozzá

criticalmass oké

2008. aug 26.

Szeptember 22.

írta: korbelygyorgy
Szeptember 22.

Friss CM-poszt:

Elkezdjük a nyolcadik budapesti Critical Mass szervezését. Más lesz mint az eddigiek. Már majdnem igazi Critical Mass. A lényegi változás az, hogy nem lezárt útszakaszokon, rendőri biztosítás melletti biciklizés lesz, hanem tömeges és szabad bringás közlekedés. Várhatóan 3 helyszínen, 3 különböző témában, 3 vagy több szervezet szervez majd demonstrációt a belváros legnagyobb közlekedési terhelést elszenvedő terein.   >>>>tovább

 

Jó mókának ígérkezik a fővárosi dolog, s jó móka lesz a helyi CM is, amit természetesen ismét megtartunk, bár sok szó nem esett róla még. Szerencsére kerékpáros élet azért van, nem is kicsi, a többiek éppen a mályvádi teljesítménytúrára készülnek, majd ...

Tovább Szólj hozzá

criticalmass szeptember 22

2007. sze 24.

Ezen is túl...

írta: korbelygyorgy
Ezen is túl...

A globális felmelegedés ellen pattantak nyeregbe Orosházán




Több mint háromszázan pattantak nyeregbe szeptember 22-én, az Európai Autómentes Napon Orosházán az helyi kerékpáros egyesület, az OKÉ szervezésében. Az alföldi kisvárosban harmadik alkalommal rendeztek kerékpáros felvonulást, mely az idén is szórakoztató programokkal párosult, s lett gazdája annak a kerékpárnak is, melyet a fő támogató GreenZone ajánlott fel a legszerencsésebb felvonulónak.

...
Tovább Szólj hozzá

criticalmass oke

2007. sze 17.

Már csak...

írta: korbelygyorgy
Már csak...

Criticalmass

Benne vagyunk a sűrűjében, szerintem az idén sem vallunk szégyent: lesz Csepelényi Krisztián, Borsodi Blue , dj. Sampler, és persze sok bringa, sok bringás... Fehér folt is van még egy csomó, de ezeken úrrá leszünk, ahogy eddig is történt :)

Aki esetleg segíteni akar, a következőképpen teheti:

Banner forráskód:

<!-- Criticalmass fekvőbanner -->
<a href="http://criticalmass.hu" title="Criticalmass">
<img alt="Criticalmass" src="http://acousticdisco.hu/cm/cmass-budapest-468x60.png" />
</a>
<!-- Criticalmass fekvőbanner vége -->

Sajtóanyag:

http://korbely.freeblog.hu/archives/2007/09/12/Kerekpart_nyerhet_aki_felvonul_szeptember_22-en/

Spot:

Ez már megy a rádiókban, de nekem momentán ...

Tovább Szólj hozzá

criticalmass

2007. sze 12.

Kerékpárt nyerhet, aki felvonul szeptember 22-én

írta: korbelygyorgy
Kerékpárt nyerhet, aki felvonul szeptember 22-én

Ki mondta, hogy te nem tehetsz a globális felmelegedés ellen? - ez az egyik fő üzenete az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete (OKÉ) szeptember 22-ei rendezvényének, melyet az Európai Autómentes Nap alkalmából rendeznek, immár harmadik alkalommal. A hagyományokhoz híven az idén is egy több kilométeres kerékpáros felvonulás jelenti az esemény fénypontját.

...
Tovább Szólj hozzá

criticalmass oke

2007. sze 01.

CM-megbeszélés!

írta: korbelygyorgy
CM-megbeszélés!

Nem mondok nagy újdonságot, hogy az OKÉ szeptember 22-ére ismét bringás felvonulást szervez. Ezzel kapcsolatban kibővített taggyűlés szeptember 6-án, csütörtökön délután hatkor az orosházi kultúrházban. A kibővítetten azt értem, hogy nem csak a tényleges tagokat, hanem az aktivistákat, illetve a segíteni szándékozó és tudó aktivistákat is várjuk!
Tovább Szólj hozzá

bringa criticalmass

2007. ápr 22.

Köszönet!

írta: korbelygyorgy
Köszönet!

Negyedik alkalommal is: köszönet mindenkinek, résztvevőknek, fellépőknek, segítőknek, támogatóknak, aktivistáknak. Mi sikeresnek értékeltük a felvonulást, a visszajelzések is erről tanúskodnak. 250-en pattantak nyeregbe, de a téren nagyon sokan kerékpár nélkül vettek részt az eseményeken, így legalább ezer embert sikerült megmozgatnunk, közvetve pedig több tízezerre tehető azok száma, akikhez a különböző médiumok segítségével eljut üzenetünk.

Részletes beszámoló, képgaléria később, azaz a Beolon még ma éjjel aktiválódik Abonyi Attila több mint 130 fotója.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Upload 01/09: Fotógaléria, az első eresztés:

 

Föld Napja 0422
Tovább Szólj hozzá

criticalmass oroshaza foldnapja

2007. ápr 21.

Már csak...

írta: korbelygyorgy
Már csak...

Hoppá, máris április 22-e van, ma délután lesz a tekerés. Azt hiszem, minden összeállt, remélhetőleg zökkenőmentes lesz a délután. Vannak még szervezési fehér foltok, ezekbe azonban most nem avatnám be a nagyérdeműt, mert kulisszatitok és különben is látjuk az alagút végét.

A Föld Napja már szombaton megkezdődött, az OKÉ partnerként betársult ugyanis a Magyar Közút Kht. úttisztitó akciójába. Mit ne mondjak, a helyzet katasztrofális: az út széle telis tele van hulladékokkal, ami persze közismert tény, de hogy pillanatok alatt megteljen egy műanyag zsák, illetve egy fél délelőtt egy brutál nagy teherautó - ez minden képzeletet felülmúl.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...

Tovább Szólj hozzá

criticalmass oke