Alföldi blog

Korbely György blogja


2019. sze 16.

Két elsőfesztiválozó: egy tizenhárom éves és egy ötvenpluszos a SZIN-en

írta: korbelygyorgy
Két elsőfesztiválozó: egy tizenhárom éves és egy ötvenpluszos a SZIN-en

Exújságíróként tudhatnám, hogy egy esemény után több mint két héttel nem írunk semmit, mert aktualitását vesztette, mégis fontosnak tartom megörökíteni részletesebben is kislányommal tett kirándulásunkat a Szegedi Ifjúsági Napokra, mely neki is, nekem is az egyik legkellemesebb nyári élményünk, persze más-más okok miatt.

img_20190829_161042600.jpg

Mindenek előtt a cím szorul magyarázatra: Hédi esetében egyértelmű, hiszen tényleg most először járt igazi, A kategóriás zenei fesztiválon (egyéb gasztro- és más lakossági fesztiválok nem számítanak), esetemben azonban ez úgy igaz, hogy most először voltam mezei látogató egy ilyen rendezvényen. Ez nem az arcoskodás akar lenni, tényleg ott szembesültem vele, hogy életemben először vásárolok belépőt, ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál szin péterfy bori clean bandit

2012. sze 13.

Igen!

írta: korbelygyorgy
Igen!

környezetvédelem-fesztivál 
Zöldülnek a magyar fesztiválok

    Budapest, 2012. szeptember 13., csütörtök (MTI) - Átlagosan felére csökkentették ökológiai lábnyomukat idén nyáron a nagy magyarországi fesztiválok, a termelődő szemét mennyisége például nem egészen harmada volt az öt évvel ezelőttinek.

    Magyarország nagy fesztiváljainak több tíz- vagy százezres közönsége jelentős terhet ró mikrokörnyezetére, ennek enyhítésére a szervezők már évek óta erőfeszítéseket tesznek. A változásokkal a környezet védelme mellett pénzt is megtakarítanak a szervezők, hiszen a környezettudatos intézkedések általában anyagilag is megtérülnek - adta hírül közleményben a fesztiválok ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál hegyalja

2012. júl 15.

Bringával Tokajra II.

írta: korbelygyorgy
Bringával Tokajra II.

A második napi adag rövidebb volt, de annál rosszabb, elsõsorban ingerszegény, 20-25 km is volt, hogy teremtett lélekkel sem találkoztam, leszámítva néhány arra járó autóst.ezen túl megtisztelt a szembeszél is - mondjuk ez nem volt túl durva, mint ahogy az esô sem. Egy alkalommal fordult kritikusra, amikor kibontottam az esôkabátomat, de aztán vissza is csomagoltam, mert enyhült.

Azért voltak élmények is, láttam például a híres Rózsa Péter-féle Virágoskút biokertészetet Balmazújvárost elhagyva. Nem tudom, szerencse-e, vagy tendencia, de wifi-ügyben nagyon jól állunk, bárhol is volt szükség arra, hogy komolyabb dologra elôkapjam a tabletet, mindenhol sikerült (jó, nem a pusztán, nem is a falusi kocsmában, hanem a szállásokon és az ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál tokaj bringa hegyalja

2010. aug 24.

Ciki, nem ciki, az ott Fletó meg én

írta: korbelygyorgy
Ciki, nem ciki, az ott Fletó meg én

Kártérítést követel a Magyar Nemzettől az a fodrásznő, akiről megjelent egy fotó az újságban, amint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő haját vágja. A lap szerint nem követtek el szabálysértést - ezt írja az Index, s az előzmények jól ismertek: a MEH-ben kikukázták Déri Miklós fotóit, melyeket a Gyurcsány vezette kormány megbízásából készített, s melyeket idővel leadott selejtezésre, de valami csinovnyik úgy gondolta, mégsem kell azokat selejtezni. A cikkből kiderül, hogy mára sokaknak ciki, ami korábban dicsőség volt: együtt mutatkozni a miniszterelnökkel.

Az alábbi képen Gyurcsány nem a fodrászával látható, hanem egy jóllakott, kissé megszeppent sajtófőnökkel a Wan2 fesztiválon. Az időpont 2005. júliusa, amikor Gyurcsány ...

Tovább Szólj hozzá

gyurcsány fesztivál wan2 déri miklós

2009. aug 10.

Hajnal Sokorón

írta: korbelygyorgy
Hajnal Sokorón

Hajnal a Sokoró Fogadó teraszán, sehol egy teremtett lélek, vagyis dehogynem, a recepciós odabent most csinálja a kávémat. Este sikerült korán bezuhannom az ágyba, most pedig nem akarom, hogy a család a motozásomra ébredjen, így kihasználom a viszonylag jó időt (bár az ég elég elborult), élvezem a csendet, és főleg azt, hogy a legfontosabb dolgom ennek a posztnak az összetákolása és ez is önkéntes...

Viszonylag simán utaztunk, az M5-ösön csíptünk meg egy félórás dugót, illetve az M0-n egy 10-15 perceset, érkezéskor pedig egy nagy lovasmuriba csöppentünk, amolyan Bogárzó Light volt a dolog, azaz az ottanihoz hasonló lovas arcok, csak minden kisebb és kevesebb, tekintve, hogy ahol a fogadónk van, egy lovasmajor Sokorópátka ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál nyaralás sokoró sokorópátka

2009. jan 12.

Katonadolog

írta: korbelygyorgy
Katonadolog

Érdekes hírre bukkantam este.

Kulturális- és sportközpont, illetve irodaház épülhet 2011-ig az egykori hűvösvölgyi laktanya területén. A több mint 12 hektáros területet egy magyar tulajdonú befektetőcsoport vette meg 7 milliárd forintért - írja a Hírtv.hu


Elkezdtem posztolni, aztán rájöttem, hogy tévedtem egy nagyot: az én laktanyám valamivel odébb volt, Adyligeten. De ha már elkezdtem, hadd szóljon:

Néhány hét híján huszonöt éve léptem át a laktanya kapuját, hogy a kiskunhalasi határőr kerület újoncaként géptávírász szakismereteket szerezzek, no meg elviseljem egy csomó frusztrált tahó egóját.

...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál citrom csanaki adyliget

2008. jún 16.

Tepertőfest

írta: korbelygyorgy
Tepertőfest

Itt jártunk és így jártunk Kerekes sporttárssal: egészen máshová terveztük a vasárnap délutáni hétzáró bringatúrát, és kikötöttünk Pusztaottlakán.

Az úgy volt, hogy a múltkori 63 kilométert akartuk letekerni, mivel én azt kihagytam. S hogy valami változatosság legyen Jani számára is, ezért fordítva, azaz Kardoskúton kezdtünk, ipari út, Pusztaföldvár, Csanádapáca... Itt tartottunk éppen, amikor nekem bevillant a kislámpa: a beolon olvastam, hogy tepertőfesztivál van Pusztaottlakán. Tavaly a kollégám egész jókat mondott róla, teljesen le volt nyűgözve tőle, hát nézzük meg mi is. Én úgy emlékeztem, hogy a következő falutól, Gáborteleptől egy-két kilométerre van Ottlaka, ezért délután hat előtt néhány perccel ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál bringa pusztaottlaka