Alföldi blog

Korbely György blogja


2010. már 19.

Április 11.

írta: korbelygyorgy
Április 11.

A három nagy, pontosabban az egy nagy (Fidesz) és a két közepes (Jobbik, MSZP) mellett Békés megyében szavazni lehet még listán a Civil Mozgalomra, az LMP-re, az MDF-re és a Munkáspártra. Ez utóbbiak két-két körzetben gyűjtötték össze a szükséges kopogtatócédulát - már hogyha ezek közt meglesz egyáltalán a 750 érvényes, de a jelek szerint igen.

A Civil Mozgalom Békéscsabán és Békésen, az LMP Békéscsabán és Orosházán, az MDF Orosházán és Mezőkovácsházán (tegyük hozzá, Nagy Béla személyében elsősorban Medgyesegyházán),  a Munkáspárt pedig Orosházán és Gyulán gyűjtötte össze a szükséges mennyiséget, legalábbis a Választás.hu, illetve egyéb források szerint.

Békéscsaba

Jelölt neve Jelölt állítók VB ...
Tovább Szólj hozzá

választás mszp fidesz mdf kampány2010 lehet mas a politika

2010. jan 30.

Mádi esete az ingatlanadóval - hol vannak az ősfideszesek?

írta: korbelygyorgy
Mádi esete az ingatlanadóval - hol vannak az ősfideszesek?

Mádi Lászlót nem ismerem személyesen, azaz egy-két alkalommal találkoztunk talán még a mozgalmi időkből. A szabolcsi képviselő ugyanis ősfideszes, 1990-től tagja az Országgyűlésnek és nagy valószínűséggel már régen útjában lehet valakinek, mert nagyon csúnyán elbántak vele.

Mádi László 20 éve

Történt ugyanis , hogy a héten egy fórumon azt találta mondani, egyébként gazdasági szakemberek előtt: hosszú távon a Fidesz sem tartja ördögtől valónak az ingatlanadót. Csakhogy ez nem illett bele a jelenlegi "lőjünk mindenre, ami mozog"-típusú Fidesz stratégiába, ezért nem hogy csak cáfolták az ingatlanadóra vonatkozó kijelentést, hanem közleményben jelezték: Mádi nem is kerülhet fel egyik választási listára sem.

... és ...

Tovább Szólj hozzá

fidesz ingatlanadó mádi lászló

2009. dec 14.

A nagy pártok jelöltjeit már ismerjük

írta: korbelygyorgy
A nagy pártok jelöltjeit már ismerjük

Álmos kampány várható Békés megyében, már ami a nagy pártokat illeti (a kicsik pedig szerintem nem sok vizet zavarnak majd).

Most vált publikussá a Fidesz listája , ahol csupán egy meglepetés van, illetve borítékolható volt, hogy Orbánék nem Spiák Ibolyát indítják Karsai birodalmában, hanem Simonka Györgyöt, aki a búzaégetőhöz hasonlóan különc figura, igazi demagóg. Egy viccs van csak a dologban: míg Karsai a Fideszhez közelebb álló termelői oldalt képviseli, addig Simonka igazi nepper, azaz felvásárló cége van, például másfél évvel ezelőtt Karsaiék az ő egyik telepét zárták le, tiltakozásul az alacsony felvásárlási ár miatt - ez volt a híres dinnyeblokád (a képen Simonka György, őt viszonylag kevesen ismerik).

A szocik ...

Tovább Szólj hozzá

választás mszp fidesz karsai simonka

2009. júl 26.

Bréking: a fideszes jelölt nyert Tótkomlóson

írta: korbelygyorgy
Bréking: a fideszes jelölt nyert Tótkomlóson

Rita! Te kinek a bábja leszel? Téged ki fog irányítani? - kérdezi a Lelkiismeret nevű kommentelő a Beolon Tótkomlós ifjú polgármester hölgyétől, a most nyert huszonéves jogásztól. Szóval a papírforma bejött ugyan, de mindössze tíz százalékkal nyert a Fidesz, holott az országos adatok alapján a négyszeresét kellett volna megszereznie a voksoknak.

Ezzel szemben a helyzet az, hogy az előzetes eredmények szerint a leadott szavazatok 52,24 százalékával nyerte meg a választást a fiatal jogász. Gyivicsánné dr. Szenczi Irén 42,92 százalékát, Czirléné Kovács Tímea a voksok 4,84 százalékát kapta ( folytatás itt)

Frissítés: Verekedés történt a tótkomlósi időközi polgármesterválasztás eredményének nyilvánosságra kerülése után, ...

Tovább Szólj hozzá

fidesz tótkomlós garay rita

2009. jún 08.

Egy kis házi politológia

írta: korbelygyorgy
Egy kis házi politológia

Van is meglepetés meg nincs is - nagyjából ez jut eszembe néhány órával az eredmény kihirdetése után , illetve tizenhat óra ügyeletes robotot egy kis időre letéve. Arra készült szerintem mindenki, hogy nagy meglepetések lesznek, vannak is, de csak a nagyon okos politológusoknak meg zseniális médiaszemélyiségeknek, akik csodálkoznak a Jobbik brutális befutásán és az MSZP mélyrepülésén.

Természetesen én sem tartom normális dolognak a Jobbik-szárnyalást, viszont természetes következménye az elmúlt évek álságos és töketlen politizálásának. Egyrészt a béna gazdaságpolitikára gondolok (csupán a válságra fogni a jelenlegi helyzetet túl gyerekes magyarázat), másrészt a szőnyeg alá söpört szociológiai és kriminalisztikai ...

Tovább Szólj hozzá

fidesz mdf jobbik lmp ep kampány

2008. jún 22.

Párbeszéd

írta: korbelygyorgy
Párbeszéd

- Helló Gabi!

- Helló Viki!

- Jó régen... Mikor is?

- Már vagy tizenöt éve.

- Mizu?

- Semmi különös, elnök lettem én is.

- Ja, ja, olvastam. Grat.

- Köszi. Mi van a régiekkal? A koleszból?

- Nem sokat tudok. Eltűntek. Van, akivel néha még focizgatunk.

- Család?

- Jól vagyunk, köszönjük. Sokan vagyunk, de elférünk.

- Húúú, jut eszembe, kint vár egy csomó újságíró. Mit mondjunk nekik?

- Télleg, ezek mindenhol ott vannak. Mondjuk például azt, hogy... http://korbely.blog.hu/media/image/200806/Fodor Gábor és Orbán Viktor szombati találkozójukon abban egyetértettek, hogy cselekvőképes kormányra van szükség, de míg a Fidesz elnöke az előre hozott választásban látja a megoldást, az SZDSZ ...

Tovább Szólj hozzá

fidesz szdsz fodor gábor orbán viktor

2008. máj 09.

Még valami

írta: korbelygyorgy
Még valami

Ezt elfelejtettem az este feltenni, pedig ezzel piszmogtam legtovább. Emlék az utókornak.

Egyébként mindenki nyilvánvaló tényként kezeli, hogy az utolsó pillanatban maga Kövér László rendelte el ezt a fordulatot - mármint az önfeloszlatás elhalasztását - merthogy tartott tőle, hogy rosszul jön ki a sztoriból a Fidesz - igaz, így is rosszul jött ki. Mindenesetre ezt a felvetést tegnap Dancsó cáfolta az ülés után, pedig nem hivatalosan kérdeztem, igaz, nagy valószínűséggel privátban sem mondott volna mást, ha igaz a dolog, ha nem. Viszont más, kézzelfoghatóbb magyarázatot nehéz adni a dologra. (Vicces mellékszál: kora délután megjelent a Hír Tv stábja, majd egyszer csak gondoltak egyet és még a megelőző napirendi pontoknál ...

Tovább Szólj hozzá

mszp fidesz orosháza varga zoltán dancsó józsef németh béla önfeloszlatás

2008. máj 08.

Dögkeselyűk a város felett

írta: korbelygyorgy
Dögkeselyűk a város felett

Egy néhány órája még teljesen ismeretlen alkalmazást teszteltünk élesben ma. Ez volt az Önfeloszlatás Online, persze a végén kiderül, hogy szó sem volt Önfeloszlatásról. Mindenek előtt köszönet Pollnernek, hogy felhívta a Médiablogon a figyelmet erre a szuper webkettes dologra (mi azért csak web másfél voltunk, mert közvetlenül nem engedtük be a csetelőket, csak a megszokott komment rovatot engedélyeztük), Szabó kollégának, amiért kiváló háttérsegítséget nyújtott, illetve rávett engem, az óvatos duhajt, hogy hagyjuk a francba az alaposabb tesztelést, menni fog ez. Működött, a jelek szerint sikeresen, sokan jelezték, hogy élvezik: nem kell folyamatosan frissíteni, hanem hang figyelmeztet az azonnal megjelenő új bejegyzésre. A ...

Tovább Szólj hozzá

mszp fidesz molnár béla németh béla oroshaza dancso

2008. ápr 11.

Kövér és a szocialisták

írta: korbelygyorgy
Kövér és a szocialisták

Úgy látom, bújik ki a szög a zsákból...  NEM AKAROK NAGYKOALÍCIÓT!


A magyar demokrácia újjászületésének pillanata lesz az, ha az SZDSZ kiesik a parlamentből - jelentette ki egy lakossági fórumon Kövér László, aki az MSZP-vel akár együtt is tudna működni.

Tovább Szólj hozzá

mszp fidesz szdsz kövér lászló nagykoalíció

2008. jan 29.

Leszocizott Fidesz

írta: korbelygyorgy
Leszocizott Fidesz

Képet lopni nem illik, különösen a konkurens laptól, most azonban mégis a Hír6-ról átvett képet ragasztom ide, merthogy ők kattintották le ezt az izét (napközben Békéscsabán vagyok, oszt egyből nincs rend :)). Szóval általában MSZP és SZDSZ irodákra szokás vörössel rajzolni mindenféle gyűlölködő, néha szellemes feliratokat, nálunk persze fordítva van, itt a Fidesz kap ilyet, persze azért a sértegetés itt sem marad el.

Nyilvánvalóan a múlt heti "nagykoalíciós" Piros-Narancs Péntek utóhatása ez, valaki középről vagy valamelyik szélről beszólt a Fidesznek. Emberünk valószínűleg még idealista, pedig a lehetséges szándék egyre világosabban látszik. A Fidesznek kiadták, hogy ahol szoci vagy bizonytalan a polgármester, ott ...

Tovább Szólj hozzá

mszp fidesz oroshaza

2008. jan 25.

Hatalmi válság Orosházán

írta: korbelygyorgy
Hatalmi válság Orosházán

Tarts ki Béla! Vörös és narancsvörös dögkeselyűk köröznek fölötted, de a tisztességet, a morált, a köz érdekét Te képviseled. Percemberek, haszonlesők, múlt rendszer erkölcsi hullái együtt fognak eltünni. Hajrá Orosháza! Hajrá Németh Béla! - no, ezt nem én írtam, hanem egy kommentelő a Beolon a ma kitört orosházi vezetési botrányra r eagálva.

Sajátos nagykoalíció csírái jelentek meg ugyanis (bár sajnos nem voltam ott, de a tudósításból világosan látszik, mi történt): szocialista képviselők meginterpellálták az egyébként jobbközép polgit, amit aztán a kérdezők mellett a fideszesek sem szavaztak meg. Az előzményekről tudni kell, hogy egy hónapja két MDF-es kilépett a polgári frakcióból, illetve Dominkó Sándor ...

Tovább Szólj hozzá

mszp fidesz oroshaza nemethbela

2007. ápr 17.

Máriusz és a gyermekszavazatok

írta: korbelygyorgy
Máriusz és a gyermekszavazatok

Gergényi a hibás, ő veretett október 23-án, szegény Révész Máriusz is kapott a fejére és lám, a károsodás maradandó: többletszavazatot akar a gyermekek után, ami első, de második és sokadik hallásra is abszurd, ráadásul provokatív. Én például a kutyásoknak is adnék többletszavazatot, a zöldeknek, a bringásoknak, a kisebbségeknek és persze azt is bevezetném, hogy a Fideszre (szocikra, szadeszre, madöfre) leadott szavazatok kettőt érnek.
Tovább Szólj hozzá

fidesz

2006. jún 18.

2002-es állapotok

írta: korbelygyorgy
2002-es állapotok

Orbán éles kritikát intézett a Fidesz megyei és fővárosi vezetőihez; szerinte ugyanis a listák java része a Fidesz 2002-es állapotait tükrözi; figyelmen kívül hagyva a 2003-as szövetséggé alakulás után létrehozott választókerületi rendszer sajátosságait és a Fidesz „szövetségeseinek” igényeit. ( Hírszerző )

 

Nagyon vicces kijelentés. Én ugyanis beszéltem nem egy olyan fideszes politikussal, akik szerint a Fidesz elnökségének java része az 1990-es állapotokat tükrözi figyelmen kívül hagyva a bukott választások sajátosságait.

 

Tovább Szólj hozzá

fidesz orban

süti beállítások módosítása