Alföldi blog

Korbely György blogja


2013. júl 07.

Ma tízéves a(z) Alföldi (Kisvárosi) blog (webnapló)

írta: korbelygyorgy
Ma tízéves a(z) Alföldi (Kisvárosi) blog (webnapló)

Tíz évvel ezelőtt nem mosókonyhában, nem is szükséglakásban, de tény, hogy elkezdtem blogolni. Kíváncsiságból, önkifejezési vágytól hajtva, meg hát benne volt a levegőben, hogy itten nagy dolgok vannak születőben, bár akkor még senki nem sejtette, hogy a közösségi média egyik fundamentuma született meg a blogokkal. S ennél még fontosabbak azok a barátságok, melyek a hőskorban születtek, hiszen akkoriban maga a blogger-közösség alkotott egyfajta social networköt.

Tíz év múlva ne ez a dal legyen - énekli Cseh Tamás, bízva egy tíz évvel későbbi jobb világban. Nos, tíz évvel ezelőtt én is egy jobb világban bíztam, mindenesetre rosszabbra gondolni sem mertem, hát ez lett belőle.

A legviccesebb az elmúlt tíz évben, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

kisvárosi webnapló alföldi blog

2011. júl 07.

7, 7, 8

írta: korbelygyorgy
7, 7, 8

Ez a poszt egyenes folytatása az éppen egy évvel ezelőtt íródott 7, 7, 7 című bejegyzésnek és arról szól nagyon tömören, már-már twitteri egyszerűséggel, hogy nyolc évvel ezelőtt született meg az első tétova beírás az akkor még Kisvárosi webnaplóként nevezett blogon, ami azóta sem nem kisvárosi, sem nem webnapló, hanem Alföldi blog.

A hetes misztikára épít most a Goldenblog verseny is, melynek én is nagyon sokat köszönhetek, de ha nem így lenne, akkor is jelezném: facebookolás mellett olvassatok blogokat is, mert nagyon sok jó blog van, csak tudni kell kiválasztani az igazán jókat.

Íme, itt egy widget, ajánlj jó blogokat a versenyre, három hét van rá.

 

 

Tovább Szólj hozzá

goldenblog kisvárosi webnapló

2010. júl 31.

Megszűnt a Kisvárosi blog, de van helyette Alföldi blog

írta: korbelygyorgy
Megszűnt a Kisvárosi blog, de van helyette Alföldi blog

Nem tévedtél el: tényleg nagy változás történt, egyszerrre változott meg a blog neve, illetve a fejléce is.

Nem azt mondom, hogy éppen most jött el az ideje, de mindenképpen lezárult egy korszak. Az indoklást nem ismételném meg, nagyjából az Oroscafé-nak elmondtam, amikor a múlt héten interjút készítettek velem:

Immár a Kisvárosi blog nevének első tagja is hibádzik, mert Békéscsabán töltöm napjaim nagyobb részét, ami azért mégsem nevezhető kisvárosnak, legalábbis alföldi léptékben semmiképpen. (...) Új otthonunk viszont az agglomerációban, Telekgerendáson van, ami ugyebár falu, így vicces továbbra is Kisvárosi blogot vezetnem. Erősen gondolkodom, hogy megváltoztatom a blog nevét, talán Alföldi blogra.

Nos, ennek most jött ...

Tovább Szólj hozzá

kisvárosi blog kisvárosi webnapló alföldi blog

2010. júl 07.

7, 7, 7

írta: korbelygyorgy
7, 7, 7

Ma reggel úgy érzem magam, mint egy vén rockzenész, aki már hosszú ideje nem nagyon újul meg, de ha a neve szóba kerül, akkor mindenkinek automatikusan beugrik, hogy igen, a hetvenes évek nagy bulijai, de azt, hogy manapság mit csinál, valójában nem tudja senki.

Igen, van itt ez a blog, ami éppen hét évvel ezelőtt, ráadásul hetedik hó hetedikén indult. Ezzel valójában ma reggel szembesültem, mégpedig twitteres meglepetéééés-parti keretében, Forgó Imi volt olyan kedves, hogy kitwitterelte, méghozzá egy régi fejléc társaságában.

Ez a kép egyébként 2003-ban készült, méghozzá akkori, Kölcsey utcai lakásunk erkélyéről, aztán a költözésekkel ez is változott.

Mára egyébként már a cím is elvesztette aktualitását, mert nem ...

Tovább Szólj hozzá

blog orosháza twitter kisvárosi webnapló

2010. jan 09.

Új fejléc, ellentétek vonzásában

írta: korbelygyorgy
Új fejléc, ellentétek vonzásában

Talán az elmúlt évek bűntudata miatt - mivelhogy nem túl sokat foglalkoztam az "alapbloggal" - ma egy kicsit belementem a forráskódokba és átalakítottam ezt-azt.

Mindenek előtt a fejléc, ami szembetűnő, kerestem valami jót az alap freeblogos helyett, de csak erre futotta - egyelőre. Alapvetően nem biztos, hogy helyes a nem túl bizalomgerjesztő fejemet ott is megmutatni, viszont archív képek közt tallózva a Picasán ez valahogy megtetszett, ugyanis kontrasztja mind a címnek, mind a tartalomnak is egy kicsit.

Kisváros - természet

Alföld - hegyek

Liberalizmus, kozmopolitizmus - Erdély, azaz magyarság

Rock, underground - tiszta forrás, népzene

És még biztos van néhány ilyen variáció, szóval egy kicsit olyan konklúziót akartam kihozni, mint ...

Tovább Szólj hozzá

alföld erdély fejléc kisvárosi webnapló

2009. júl 08.

Hat év meg egy kicsi

írta: korbelygyorgy
Hat év meg egy kicsi

Basszus, basszus, jól elméláztam itt az évfordulón, pedig emlékszem, hogy július eleje volt, ugyanígy készültem Hegyaljára, de a pontos napra nem emlékeztem. De mivel most gyanússá vált a dolog, utánanéztem az archívumban: tegnap éjjel tizenegykor volt pontban hat éves ez a blog.

Pezsgő helyett akkor most egy kávé energiaitallal, mert hosszú lesz még a nap...

Tovább Szólj hozzá

évforduló kisvárosi webnapló

2008. nov 28.

Még több minimál

írta: korbelygyorgy
Még több minimál

Néhány év után illendő egy kicsit fazont igazítani: még több ősz szál, még több kiló, még több minimál - ez volt az alapelv, amikor új sablont választottam és húztam rá a blogra ma este.

Egyúttal nagytakarítás is volt: nem mentettem le a linkeket sem, majd szép lassan felépítem azokat, nagy részük úgyis lejárt vagy átalakult a jelentősége, a fontosakat pedig szép lassan visszaépítem.

Igyekszem megtartani a minimál feelinget, igaz, mindig előkerülnek új logók, infók, egyebek és rövid időn belül ismét karácsonyfává válik a blog. (A költözés elmaradt, amin már régóta gondolkodom, s egyelőre nem is aktuális az átcuccolás más szolgáltatóra, leginkább egyébként a Wordpress és a Blog.hu jöhet szóba, ...

Tovább Szólj hozzá

minimál dizájnváltás kisvárosi webnapló

2008. júl 07.

2003. július 7-e: az első tétova poszt...

írta: korbelygyorgy
2003. július 7-e: az első tétova poszt...

Legyenek most ezek a meghatottság pillanatai: pontosan öt évvel ezelőtt, éppen ilyen Hegyalja-készülődés idején született meg az első poszt a Kisvárosi webnaplón. Ejjj, mit is írhatnék: alapvetően csak egy játéknak indult, de nagyon sokat köszönhetek neki (neked, kedves naplóm, bár időközben kiderült, hogy a blog nem is napló, hanem még mindig nem tudjuk pontosan, micsoda, szóval blog), kezdve a két Goldenblogos helyezéssel, és nem titok, hogy blogos munkásságom is közrejátszott abban, hogy megkerestek jelenlegi munkehelyemről, volna-e kedvem integrált médiát építeni egy multinacionális megyei napilapnál.

 Sokak szerint a helyi közélet alakulásában is volt része ennek a blognak, de ezt udvariasan elhárítom, mert egyrészt nem igaz, ...

Tovább Szólj hozzá

freeblog kisvárosi webnapló

2008. júl 04.

Senki sem próféta

írta: korbelygyorgy
Senki sem próféta

Szerintem huszadrangú, hogy milyen főlapja van egy blogszolgáltatónak, sem főbérlőm, a Freeblog, sem mások főoldalait nem szoktam látogatni. A Földiek hívták fel a figyelmem, hogy az Index blogprojektje, a Blog.hu megújította főoldalát és lám-lám, a vidék rovatba beszerkesztették a Kisvárosit, nem is akármilyen társaságba, mert például Cserépfalu az egyik kedvencem, annak idején, boldogult Goldenblog-zsűritag koromban a győztes Panyola mellett ezt a blogot támogattam a Helyi.érték szekcióban. Szóval köszi, indexesek, bloghusok, úgy látszik, ismét csak igaz a mondás, hogy senki sem próféta a saját hazájában, merthogy a Freeblogon nem nagyon szerepelek a címlapon - igaz, mondom, ott sem szoktam nézegetni a főlapot csak nyitom az ...

Tovább Szólj hozzá

bloghu vidék kisvárosi webnapló

süti beállítások módosítása