Alföldi blog

Korbely György blogja


2021. sze 12.

Színházlátogatás bakancsban és vándorbottal

írta: korbelygyorgy
Színházlátogatás bakancsban és vándorbottal

img_2477.jpg

Teljesen véletlenül botlottunk bele egy remek kulturális projektbe: vasárnapi túránk során a Theatre in dem Bergen elnevezésű tájszínház produkciójával találkoztunk többször is. Nehéz pontosan meghatározni, mi ez a produkció, lényegében a színházi előadás és a performansz sajátos elegyéről van szó, jó erős közösségi háttérrel.

Amit a helyszínen láttunk, illetve utólag a szervező egyesület honlapjáról megtudtuk, az előadások során a közönség a színészekkel együtt vándorol helyszínről a helyszínre a természetben. A színhely maga a környezet, a téma pedig kapcsolódik a Fekete-erdőhöz, ahol maga Häg-Ehrsberg, ez a nagyon kicsi hegyi falu, az egyesület székhelye  is található.

Természetesen nem néztük meg az ...

Tovább Szólj hozzá

színház fekete-erdő tájszínház theatre in den bergen

2021. sze 01.

SZIN-tet léptünk - szegedi fesztiválélmények

írta: korbelygyorgy
SZIN-tet léptünk - szegedi fesztiválélmények

30f6e60d-91d3-45c1-a025-36a455f0a208.jpegTörőcsik Franciska (Anima Sound System)

Egy év kihagyás után ismét fesztiválozás, a tér és idő szerencsés együttállása ismét lehetővé tette, hogy ellátogassunk a Szegedi Ifjúsági Napokra, azaz a SZIN-re. Az idő értelemszerűen azt jelenti, hogy a fesztivál a magyarországi tartózkodásunkra esett, a tér pedig azt, hogy Szeged mindössze ötven kilométer tőlünk, ezért könnyedén el tudtunk autózni.

A szerdai nap kifejezetten pazar élményt kínált és adott is, az egyik színpad, a Rádió 88-as programhelyszín felidézte bennem mondjuk az 1995-ös Sziget nagyszínpadot, persze nem egészen, csak jellegében: Pál Utcai Fiúk (erről élőztem is a Facebookon, pedig nagyon nem szokásom), Anima Sound System (szintén), Kiscsillag (na jó, ezen ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál maszk anima Szin

2021. aug 11.

Egy méltatlanul alulértékelt album - jövőre lesz 40 éves a Piramis Plusz

írta: korbelygyorgy
Egy méltatlanul alulértékelt album - jövőre lesz 40 éves a Piramis Plusz

piramis.jpg

Piramis Plusz, Révész mínusz - Forrás: rock-on.hu

Kutyasétáltatás közben a Spotify a napokban kétszer is feldobta a Piramis együttes számomra rendkívül fontos albumának egy-egy dalát. Senki ne gondoljon a legendás hetvenes évekbeli stúdióalbumokra, sem a koncertlemezre, sem a későbbi Erotika lemezre, itt már Révész sem volt a zenekar tagja, szóval egy méltatlanul elfeledett albumról van szó. Ennek kapcsán jutott eszembe két dolog is: egyrészt hogy a frontember távozása után van-e esélye egy bandának az újrakezdésre, másrészt az, hogy a nyolcvanas években a hetvenes évek nagy öregjei közül többen miként próbálkoztak az új hullámmal, amit nagyon kevesen értettek meg igazán, lényegében a Piramison kívül senki más.

Morrison ...

Tovább Szólj hozzá

new wave beatrice új hullám omega piramis prognózis rolls frakció v moto-rock

2021. júl 26.

Podcast télen, nyáron, munkában és kutyával - háttér és ajánló

írta: korbelygyorgy
Podcast télen, nyáron, munkában és kutyával - háttér és ajánló

Forrás: https://raidboxes.io

Nagy örömmel látom, pontosabban hallom, hallgatom, hogy a podcastok egyre népszerűbbek, mi több, már én is a bőség zavarával küzdök, pedig nekem elég nagy a kapacitásom, hiszen munka, bringázás, kutyasétáltatás és sok minden más közben tudok podcastokat hallgatni. 

Most csak a magyar nyelvű tartalmakat veszem számba, aki valamilyen kitekintésre vágyik, bátran írjon be kulcsszavakat használt podcastalkalmazásába, vagy éppen a Spotify keresőjébe. A poszt, ahogy mondani szokás, a teljesség igénye nélkül próbál meg kiemelni a szerző számára fontos és érdekes podcastokat.

Kezdetben vala a Heti Meteor, mely minden magyar nyelvű podcast alapja: Sasvári József (Angelday) és Fejes Balázs (FB2) kezdték ...

Tovább Szólj hozzá

2021. ápr 06.

Volt-e élet az sms előtt? - búcsú a távirattól

írta: korbelygyorgy
Volt-e élet az sms előtt? - búcsú a távirattól

Távirat, díszlap Fejléc

Forrás: Posta.hu

A múlt egy újabb jelentős szeletétől búcsúzunk ebben a hónapban. A mai negyven alattiaknak persze már nem sokat mond az, hogy távirat (maximum a Telegram , ami ugyebár egy biztonságos chatalkalmazás), hiszen ők már akkor voltak gyerekek, amikor elterjedt a mobiltelefon, azaz azok is elérhetővé váltak, akiknek nem jutott a Kádár-rezsim legjellemzőbb hiánycikke, a vonalas telefon.

A GSM-technológiával együtt a kilencvenes évek első felében megjelent az elektronikus távirat, az sms is, nem beszélve néhány évvel később az internetbummról, mely alaposan kiszélesítette az emberi kommunikációt, kijelenthetjük, hogy átesve a ló másik oldalára.

A távirat megszüntetéséről szóló hír  többszörösen érint, hiszen ...

Tovább Szólj hozzá

posta sms távirat

2021. már 14.

Van remény: a Kaukázusé lett az év dala

írta: korbelygyorgy
Van remény: a Kaukázusé lett az év dala

Kaukázus

 Tisztában vagyok vele, hogy A Dal című műsorfolyam az egyik legnagyobb kamu a magyar kulturális életben, lényegében a NER táncdalfesztiváljáról van szó, melynek eredeti célja az Eurovíziós Dalfesztivál (a másik nagy kamu) magyar indulójának kiválasztása volt. Időközben az MTVA úgy gondolta, hogy hazánk mégsem indul, mert  egyes értelmezések szerint "túl sok a buzi", a dalválasztás azonban megmaradt.

Mindezek ellenére valahogy mindig rátapadok, lényegében ez az egyetlen hazai tévés produkció, amit élőben megnézek a Médiaklikken, illetve néha egy-egy magyar filmet, ha időben értesülök róluk Nem tudom függőségem okát, talán mert titkon azt gondolom, hogy kapok valami összefoglalót a magyar könnyűzene helyzetéről, ...

Tovább Szólj hozzá

a dal Kaukázus Kardos Horváth Janó

2021. már 08.

A Spotify-on és a YouTube-on is működik - nem hal ki soha az album formátum

írta: korbelygyorgy
A Spotify-on és a YouTube-on is működik - nem hal ki soha az album formátum

giphy.gif

 

Vége a hagyományos albumoknak (lemezeknek), mára a fogyasztók csak a dalokra kíváncsiak - egy darabig én is elhittem ezt az álláspontot, mely az elmúlt években, a streaming szolgáltatók megjelenésével erősödött meg, de valójában már a digitális zeneterjesztés hajnalán kezdődött meg.

Jelentős része volt ebben Steve Jobsnak, az Apple alapító vezérének, amikor az iPod piacra dobásakor kidolgozta azóta világméretűvé duzzadt üzleti modelljét, mely szerint egy dollár körüli összegért akár egy számot is megvásárolhat. Így különösen a nagyipari lakossági slágeripar került pácba, hiszen az ő üzleti modelljük lényege valóban az volt, hogy összehoztak egy rádióbarát számot, amely a kevésbé vájtfülű hallgatók ...

Tovább Szólj hozzá

zene pink floyd albumok

2020. aug 13.

Haász kolléga kikukázza a laptopját és megmerítkezik

írta: korbelygyorgy
Haász kolléga kikukázza a laptopját és megmerítkezik

 

Remek videóklipet mutattak be ma: a Felső Tízezer zenekar Én a vadonban című dalának mozgóképes változatában az Index egyik felmondott főszerkesztő-helyettese, Haász János a főszereplő. Az a vicces, hogy erről én most Vaszily Miklós blogszolgáltatóján írok, mert még nincs más, de szólok: nem tehetitek a címlapra.

Ha újságírói munkásságomról kellene mesélnem a kispajtásoknak, azzal kezdeném, hogy a legbüszkébb nem a saját dolgaimra vagyok, hanem azokra a remek emberekre, akikkel együtt dolgozhattam a Békés Megyei Napnál, mely szerintem a mai sajtóviszonyokhoz képest egy igazi etalon médium minden hibájával együtt. A lista nem teljes, ezért bocsánat attól, aki lemaradt, de ott volt Grecsó Krisztián, Kiss Ottó, Bod Tamás, ...

Tovább Szólj hozzá

Index Haász János Felső Tízezer

2020. máj 06.

Hogyan lett a "pingpongzenéből" életre szóló zenei élmény? - I. M. Florian Schneider

írta: korbelygyorgy
Hogyan lett a "pingpongzenéből" életre szóló zenei élmény? - I. M. Florian Schneider

B@ssza már ki valaki ezt a pingpongzenét! - 1978 őszét írjuk, a helyszín egy kisvárosi fiúkollégium, a "pingpongzene" pedig egy Sokol-rádió minőségű MK-kazettásmagnóból áradt takarodó után. E. Feri, akkor elsős osztálytársam a Kraftwerk Radioaktivity című albumát használta ugyanis elalvós zenének, ami nem váltott ki túl nagy sikert.

A Kraftwerk nem illett be ugyanis sem a csövesek rockervilágába, sem a "digók" diszkózenés világába sem, így az akkor először megtapasztalt különös elektronikus zene meg nem értett fülekre talált. Ócska fordulattal: akkor még senki nem gondolta, hogy az elkövetkező évtizedek egyik meghatározó zenei alapjait halljuk.

Mindez a zenekar egyik alapítója, Florian Schneider halálhíre kapcsán jutott ...

Tovább Szólj hozzá

kraftwerk florian schneider

2020. ápr 24.

Hogy mondják propagandanyelven, hogy hány évig tart még a bál? 2. rész

írta: korbelygyorgy
Hogy mondják propagandanyelven, hogy hány évig tart még a bál? 2. rész

Előzmény: Hogy mondják rendőrnyelven, hogy hány évig tart még a bál?

  Még egy bőrt a medvéről: miután befejeztem három sláger rendőrnyelvre alkalmazását, eszembe jutott, milyen viccesen mutatnának mindezek egy számomra teljesen idegen nyelvezettel, a propagandamédia szemszögéből. Nem volt túl nehéz dolgom, hiszen minden sor mögött meg lehet találni az ott rejtőző komcsit, libsit és persze Sorost.

soros-gyorgy.jpg

Kék asszony (LGT)

Újabb veszteség elé néz a magyarság: elhagyni készül az országot egy igazi hazafi, aki sötét összeesküvés áldozata lett. Olvasónkat egy, a szociálliberális körökhöz köthető nő, a Kék asszony hálózta be. Az elnevezés nem véletlen, hiszen az általa előszeretettel viselt színvilágból következtetni ...

Tovább Szólj hozzá

soros györgy bikini pál utcai fiúk propagandanyelv LGt

2020. ápr 22.

Hogy mondják rendőrnyelven, hogy hány évig tart még a bál?

írta: korbelygyorgy
Hogy mondják rendőrnyelven, hogy hány évig tart még a bál?

Valójában Nyáry Krisztián minapi posztja inspirált az alábbi kis játékra, ő három verset költött át rendőrnyelvre. Gondoltam, csavarok egyet a dolgon, és dalszövegeket írok át, ami elég nehéz stílusgyakorlat volt, mi több, nem is tisztán rendőrnyelvi lett az eredmény, ugyanis visszaolvasva felfedeztem III/III-as jelentésnyelvet, némi álbölcsészes modorosságot és marketinges bullshitdumát is, de nem változtattam meg, hiszen ezek ugyanolyan vicces dolgok. A kiválasztás teljesen random, azaz nem törekedtem a magyar popzene teljes lefedésére, így utólag szembesültem vele, hogy a hetvenes évek közepe, és a nyolcvanas évek közepe az eredeti művek megszületésének ideje (arra természetesen figyeltem, hogy a kiválasztott dalok lehetőség ...

Tovább Szólj hozzá

bikini lgt pál utcai fiúk nyáry krisztián rendőrnyelv

2019. sze 16.

Két elsőfesztiválozó: egy tizenhárom éves és egy ötvenpluszos a SZIN-en

írta: korbelygyorgy
Két elsőfesztiválozó: egy tizenhárom éves és egy ötvenpluszos a SZIN-en

Exújságíróként tudhatnám, hogy egy esemény után több mint két héttel nem írunk semmit, mert aktualitását vesztette, mégis fontosnak tartom megörökíteni részletesebben is kislányommal tett kirándulásunkat a Szegedi Ifjúsági Napokra, mely neki is, nekem is az egyik legkellemesebb nyári élményünk, persze más-más okok miatt.

img_20190829_161042600.jpg

Mindenek előtt a cím szorul magyarázatra: Hédi esetében egyértelmű, hiszen tényleg most először járt igazi, A kategóriás zenei fesztiválon (egyéb gasztro- és más lakossági fesztiválok nem számítanak), esetemben azonban ez úgy igaz, hogy most először voltam mezei látogató egy ilyen rendezvényen. Ez nem az arcoskodás akar lenni, tényleg ott szembesültem vele, hogy életemben először vásárolok belépőt, ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál szin péterfy bori clean bandit

2019. júl 04.

Elhunyt a zeneprofesszorom - így tett menővé egy Ungvári-kötet

írta: korbelygyorgy
Elhunyt a zeneprofesszorom - így tett menővé egy Ungvári-kötet

Akárcsak internetezni, minőségi zenét fogyasztani is elméletben tanultam meg, igaz sokkal korábban, úgy 1976-77 táján. Az internetes hőskorszakról már írtam egy egész sorozatot itt a blogon: normális elérés híján muszáj volt az akkoriban (1997) hozzáférhető könyvekből, szaklapokból kiképeznem magam, hiszen egy szponzorált rádióműsorom volt egy majdan induló internetszolgáltatás népszerűsítésére, így mindig egy lépéssel jártam a hallgatók előtt, vagy a fene tudja, talán volt köztük olyan is, aki például az egyetemen már simán élvezhette a net áldásait.

A zenével is hasonló volt a helyzet: a hetvenes évek végén, azaz 6-7-8-adikos koromban, amikor az egész érdekelni kezdett. Ott volt a Magyar Rádió nyújtotta kínálat, ...

Tovább Szólj hozzá

Ungvári Tamás Rock rock rock

2019. júl 03.

Nagy Imrétől nagyszínpadig

írta: korbelygyorgy
Nagy Imrétől nagyszínpadig

14 évvel ezelőtt két fesztivál sajtósaként nem kisebb kihívással kellett szembenéznem szervezőtársaimmal együtt, mint az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc látogatásával. Nagyon nem szerettük a dolgot, viszont egy nagy haszna azért volt: olyan újságírókat is a rendezvényre lehetett csalogatni, akik egyébként kulturális, szociológiai és egyéb okokból be sem tették volna a lábukat. S nem elsősorban a személyük volt fontos, hanem azok a médiumok, melyeket képviseltek: MTI, Népszabadság, Magyar Hírlap, közszolgálati médiumok hírműsorai.

A vizitsorozat - Gyurcsány végighaknizta az összes fesztivált ezen a nyáron - az volt, hogy az MSZP bázisát erősítse a fiatalok körében, hiszen már akkor is elsősorban a nyugdíjasokra ...

Tovább Szólj hozzá

rendszerváltás volt fesztivál terror háza

2019. jún 15.

Szabadság, elvtársak! - Erdős Péter-emlékkoncert a Hősök terén

írta: korbelygyorgy
Szabadság, elvtársak! - Erdős Péter-emlékkoncert a Hősök terén

Ha vasárnap Budapesten lennék, természetesen én is elmennék a Hősök terére meghirdetett Szabadságkoncertre, mert a fellépők közel felét magam is bírom vagy bírtam egykor és szívesen megnézném a sajátos gigaprodukciót, mellyel csak egy hatalmas bajom van: ezzel akarják letudni a rendszerváltás 30. évfordulóját popkulturálisan.

A fellépők nevét elnézve tényleg ott tartunk, ahol a Nemzeti Együttműködés Rendszere: a Kádár-rendszerből kicsipegetjük, ami úgy tűnik, mintha progresszív lett volna, de lényegében már a rendszer része volt, legalábbis a már olvadozó rendszeré. Valójában egy Erdős Péter -emlékkoncertre készülődnek nagyban a művész urak és hölgyek, csak éppen nem lesz Neoton.

Hagyjuk most Vikidál Gyulát : ő a ...

Tovább Szólj hozzá

rendszerváltás vikidál szabadságkoncert

süti beállítások módosítása