Alföldi blog

Korbely György blogja


2018. ápr 23.

Az RTL leleplezte, hogy buliztam 25 éve Schmidt Mária sógornőjével és Ungár Péter nénikéjével

írta: korbelygyorgy
Az RTL leleplezte, hogy buliztam 25 éve Schmidt Mária sógornőjével és Ungár Péter nénikéjével

Aki nem más, mint Ungár Klára , talán sokan emlékeztek még rá: ő volt az a mély hangú, de rendkívül vonzó politikus, aki a Fidesz alapító tagja volt, majd a pártszakadás során Fodor Gáborékkal tartott az SZDSZ-be, majd annak széthullása után létrehozta a SZEMA elnevezésű formációt. 

Talán kevéséb közismert tény, hogy már elhunyt bátyja, Ungár András volt, aki Schmidt Mária történész férje, illetve Ungár Péter LMP-s politikus édesapja volt, így tehát a kissé (vagy nagyonis) bulváros cím erre utal.

Erika szúrta ki, hogy egy tavalyi RTL-felvételen felbukkan egy fotó, mely egyébként több helyen elérhető a neten, rajta három ismeretlen idióta látható Ungár Klára társaságában. A fotó még bőven a boldog békeidőkben ...

Tovább Szólj hozzá

rtlklub Ungár Klára

2018. feb 12.

Két videó és egy csomó kép a vasárnapi lörrachi farsangi felvonulásról

írta: korbelygyorgy
Két videó és egy csomó kép a vasárnapi lörrachi farsangi felvonulásról

A környék egyik legnagyobb városában most vasárnap volt a farsangi felvonulás, íme két videó meg egy galéria.

 

Egy svájci fúvószenekar sok dobbal, már-már drum and basses felfogásban

 

Helyi dj. promója, úgy is mondhatjuk nem túl píszísen, hogy a hideg büszkeség napja

  

  img_20180211_143921.jpg

Néhány életkép, átcsatornázva a Google Photosra

Tovább Szólj hozzá

farsang galéria videó lörrach

2018. jan 07.

Ökoparkos kirándulás

írta: korbelygyorgy
Ökoparkos kirándulás

Elzászban, Mullhouse-tól néhány kilométerre található az  Écomusée d'Alsace   , mely egy ökopark, illetve egy skanzen keveréke, lényegében az itt élő természetet, illetve emberek közel- és régmúltját mutatja be, elsősorban a mezőgazdaságra, illetve a kézművességre fókuszálva. 

Vasárnap kora délután tettünk itt egy néhány órás sétát s ez remek családi programnak bizonyult, annál is inkább, mert legközelebb csak tavasszal lesz erre mód, tekintve, hogy a mai nappal téli szünetet tart a létesítmény.

Tovább Szólj hozzá

galéria elzász ecomusee

2017. sze 19.

SlowUp: egy lendülettel tekertünk Svájcban, Franciaországban és Németországban

írta: korbelygyorgy
SlowUp:  egy lendülettel tekertünk Svájcban, Franciaországban és Németországban

Habár egy órácskára elkapott bennünket az eső, nem is kicsi, elmondhatjuk, hogy az időjárás szerint ez volt a legjobb SlowUp-unk, ugyanis így elindultunk egyáltalán, illetve végig tudtuk tekerni a közel 70 kilométert a szervezők tájékoztatása szerint 40 ezer bringás társaságában.

A SlowUp-ot szerte Svájcban megtartják, mi a földrajzi közelség miatt kettőn szoktunk részt venni: a nyár eleji SlowUp HochRhein-on, illetve szeptember közepén a SlowUp Dreiland-on. Ez utóbbi bázisállomása Basel, a menetvonal érinti a német Lörrachot, Wheil am Rheint, Rheinfeldent, Grenzach-Wylant, illetve a francia Huninqe-ot és St. Luist. Aki nem tudja bevállalni a teljes távot, az választhatja a 26, illetve 46 kilométeres opciót is.

huning.jpg

Át a Rajnán ...

Tovább Szólj hozzá

bringa basel slow up dreiland

2017. júl 17.

Kis herceg földön, vízen, levegőben

írta: korbelygyorgy
Kis herceg földön, vízen, levegőben

Képzeljük el, hogy valamelyik vidéki településünkön magasfigyelők vagy űrállomások helyett mondjuk Nyilas Misi, Nemecsek Ernő vagy éppen Kis Bice-bóca park létesülne, ami szórakoztatva nevel, azaz alapvetően egy vidámparkról van szó, de az adott mű (Légy jó mindhalálig, Pál utcai fiúk, Kincskereső kisködmön stb.) hangulatát, szellemiségét, történeti hátterét is bemutatná, hát az szuperjó dolog lenne.

A franciák ezt nem túl régen csinálták meg egyik nagy nemzeti büszkeségük, A kis herceg sztorijára építkezve, ebből lett Ungersheim-ben egy szuper élménypark, eredeti elnevezése szerint La Parc Petit Prince . A klasszikus vidámparki funkciók mellett számos egyéb attrakció található itt, de mielőtt átmegyek marketingesbe, ...

Tovább Szólj hozzá

franciaország kis herceg

2017. júl 16.

Elkaptuk a Soros-ügynököt, nézzék, az égből jön

írta: korbelygyorgy
Elkaptuk a Soros-ügynököt, nézzék, az égből jön

Családi bringázás közben tűnt fel ma délután Zell im Wiesental és Schönau között az égi jelenség, legalább 5-6 siklóernyős gyakorlatozott és nagy szerencsénkre éppen mellettünk szálltak le.

Levideózni viszont csak ezt az egyet sikerült. 

A címadásért viszont elnézést azoktól, akik nagyon unják már a témát. Nem vagyok az a típus, akinek mindenről "az" jut az eszébe, viszont nem tudtam nem gondolni a Halló, halló című angol sorozatra, mely a második világháborús francia ellenállásról szól, és hát beugrott A tanú is, hiszen a nemzetközi helyzet fokozódik.

  

Tovább Szólj hozzá

soros györgy siklóernyő a tanú

2016. júl 25.

Egy kirándulás képei

írta: korbelygyorgy
Egy kirándulás képei

Az úgynevezett elzászi borúton található Eguisheim, egy nagyon kedves kisvárost, melyet kategóriájában Franciaországban a legszebbnek választanak rendre, míg a világon benne van a legszebb 15-ben.

Itt jártunk ma délután egy kis autós kiránduláson, nem sokat fotóztam, ezek közül is talán csak az alábbiak lettek értékelhetők.

img_20160725_153020.jpg

img_20160725_171956.jpg

img_20160725_174059.jpg

img_20160725_174605.jpg

img_20160725_150448.jpg

img_20160725_150550.jpg

img_20160725_150729.jpg

img_20160725_150924.jpg

img_20160725_151032.jpg

Tovább Szólj hozzá

franciaország kirándulás családi

2016. jún 19.

Tekertünk egy jót a Slow-Up!-on

írta: korbelygyorgy
Tekertünk egy jót a Slow-Up!-on

Az idén a tavalyinak csaknem fele, 15 ezer ember vett részt a Slow Up! elnevezésű bringás mókán (ami, mint korábban többször is írtam, a városi felvonulások és a hosszabb túrák egyfajta elegye. A másik 15 ezret nagy valószínűséggel az időjárás tartotta vissza, ám mi nem így tettünk, hiszen lényegében tavasz óta ez folyik, így hiba lett volna mindig az esőre fogva megfutamodni (sajnos elég gyakran emiatt maradnak el a jó kis túrák).

A sárga csíkon bicikliztünk

A táv 32 kilométer volt, a Rajna német és svájci oldalán tekertünk kényelmesen, illetve álltunk meg a szponzorok ingyencuccaiért, merthát az ilyesmi mindig vonzóbb, mintha pénzért adnák, meg hát különböző játékok, látnivalók, így hát ismét kb a ...

Tovább Szólj hozzá

bringa slow up

2016. feb 12.

Az én 20. századom - digitalizáltam végre a családi archívumot

írta: korbelygyorgy
Az én 20. századom - digitalizáltam végre a családi archívumot

Ennek a posztnak nincs köze a Facebookon terjedő régiképes őrülethez, csupán arról van szó, hogy az otthon töltött két hét alatt végre sikerült digitalizálnom a családi archívum egy részét, mégpedig egy remek mobilos alkalmazás, a Heirloom segítségével. Ez egy kis mutató a korántsem teljes gyűjteményből, ugyanis rejtélyes módon kimaradt egy csomó kép, melyekre emlékszem gyermekkoromból (például iskolai fotók), de ezek is nyilván előkerülnek előbb-utóbb. 

Naszóval, egy huszadi századi történet általában az első világháborúval kezdődik.

 

dednagyfatereskuvo.jpg

Ő idősebb Sutyinszky Mátyás, dédapám, aki meglehetősen fiatalon hunyt el a fronton. A családi képen látható szőke kisfiú ifjabb Sutyinszky Mátyás, a nagyapám.

dednagyfaterkatona.jpg

Egy ...

Tovább Szólj hozzá

heirloom családi archívum

2016. jan 18.

Téli örömök a Fekete-erdőben (galéria)

írta: korbelygyorgy
Téli örömök a Fekete-erdőben (galéria)

A hétvégén hatalmas mennyiségű hó zúdult ránk, mi pedig átadtuk magunkat a helyben elérhető téli sportok örömeinek: hógolyózás, nordic walking, szánkózás (naná, nehogymá csak Simicska legyen menő). Készült néhány egész jó kis fotó, melyekből három itt látható, a többihez az alul található link vezet.

 

havas1.jpg

havas3.jpg

havas2.jpg

   

A teljes galéria itt található (Google Photos)

Tovább Szólj hozzá

galéria tél

2015. nov 14.

Kaland Operettországban - galéria

írta: korbelygyorgy
Kaland Operettországban - galéria

Mai családi kirándulásunk célpontja Vaduz és környéke, azaz a teljes Liechenstein állam volt, annak apropóján, hogy a család két tagjának is a közelmúltban volt a szülinapja (10 és 52, khmmm), Erika végre ki tudott venni néhány napot és persze szép időnk is volt.

Készült néhány fotó is, sajnos nem a legjobbak, mivel most tesztelgettem először élesben az új telómat (ZTE Blade L3) és nehéz még az átállás. Az Operettország kifejezést nem véletlenül használom, a fíling teljesen olyan, mint egy felhőtlen, butuska dalműben, azonban tegyük hozzá: ez bizony manapság komoly előnynek számít, hiszen mi másra vágyik manapság a civilizáció gyermeke, mint csendre, nyugalomra, lenyűgöző természeti és épített környezetre, még ha ...

Tovább Szólj hozzá

galéria liechenstein

2015. okt 09.

Reggeli gyerekszáj

írta: korbelygyorgy
Reggeli gyerekszáj

- Otthon kinyitott már a Gulliver?

- Nem hiszem, tudod, két éve karácsony előtt csődbe mentek.

- Miért, hiszen olyan jó játékaik voltak?

- Biztosan nem bántak jól a pénzzel.

- Eltették maguknak?

- Nem biztos, az is lehet, hogy olyan játékokat is árultak, amit nem vásárolt meg senki.

- Miért nem adták akkor nekem?

jatek.gif

Tovább Szólj hozzá

gyerekszáj

süti beállítások módosítása