Alföldi blog

Korbely György blogja

2007. máj 27.

Utat Sámsonnak!

írta: korbelygyorgy
Utat Sámsonnak!


Nem csak én unom, hanem az olvasó is a szokásos hétvégi úti beszámolókat, most azonban közcélt is találtunk: Békéssámson világtól, vagy legalábbis Békés megyétől való elzártságára tudjuk most felhívni a figyelmet, ugyanis végig mentünk bringával azon az alig öt-hat kilométeres földúton, amit már hosszú évtizedek óta szilárd burkolattal szeretnének ellátni a helyiek. Az út Kardoskút-Pusztaközpontba vezet, ahonnan már csak egy ugrás a kistérségi székhely, Orosháza. Jelenleg azonban, ha sámsoni vagy, először el kell menned Tótkomlósra, majd Orosházára, ami összesen harminc kilométer autóval, tömegközlekedéssel még neccesebb, mert Komlóson az esetek kilencven százalékában át kell szállni. S mivel hiába ...

Tovább Szólj hozzá

bringa

2007. máj 24.

Zöld Sátor, előzetes

írta: korbelygyorgy
Zöld Sátor, előzetes

Premier: egy lista azokról, akik az idén biztosan ott lesznek a Zöld Sátorban Hegyalján, egyelőre pontos időbeosztás nélkül: Aradi Csaba biológus, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója, Rózsa Péter biokertész, Karafiáth Orsolya költő, Tóta W. Árpád publicista, Katona Kálmán, az OGy. környezetvédelmi bizottságának elnöke (és a bizottság több tagja), Schiffer András jogász (Védegylet), Újszászi Györgyi (Fair Trade), Szabados Krisztián (Political Capital), dr. Déri János (Hortobágyi Madárkórház), valamint jónéhány zöld személyiség, akik klíma, GMO és egyéb témákban nyomulnak majd nálunk, például Fidusz, Kardos Péter, Zalatnay László.

Bizonytalan még, de több mint valószínű: Illés Zoltán egyetemi tanár, ...

Tovább Szólj hozzá

hegyalja

2007. máj 22.

Földijeim

írta: korbelygyorgy
Földijeim

Most pedig egy kis mulatság: a Földiek blog és Zs. P. mester jóvoltából a feledés homályából előkerült Orosháza egyik szimbóluma Karamell mester szpotja a nem túl dicsőséges RTL-beli Hajós-műsorból. Egyben megragadom az alkalmat, amire már régen készülök: szóval van itten egy kurva jó blog , közösségi, helyiek és elszármazottak írják, köztük a barátaim. Be is van kötve a Google Readerbe, úgyhogy folyamatosan nyomon követem és ezennel ezt ajánlom mindenkinek. Még adós vagyok egy linkkel ide a jobb menübe, ígérem, amint ezt a postot befejezem, azonnal ki is rakom a helyiérdekűek közé...
Tovább Szólj hozzá

karamell foldiek

2007. máj 22.

Szolgálunk és (el)kúrunk

írta: korbelygyorgy
Szolgálunk és (el)kúrunk

Alapjában lusta jegyzetíró vagyok, mostanában csak akkor szánom rá magam, ha heti frissítésű Beolvashow rovatunkba nem akad más írás. Most éppen ez volt a helyzet, ezért összehoztam egy kisgonoszt, annál is inkább, mivel különösen jó szelek fújnak: egyszuszra köszörülhetem a nyelvem Fletón, Viktoron és persze a zsarukon: Szolgálunk és (el)kúrunk.
Tovább Szólj hozzá

rendorseg gyurcsany beol

süti beállítások módosítása