Alföldi blog

Korbely György blogja

2008. jan 12.

Beolvasó

írta: korbelygyorgy
Beolvasó

Nem csak posztokat írok ritkán, hanem általában így van. Kivéve persze: beszámolók, stratégiák, tervek, miegymás, de azok nem kerülnek nyilvánosságra (legalábbis remélem, merthogy többnyire Google Docs-szal készülnek :)). És persze írok bele mások szövegeibe, hírügynökségi jelentéseket, sajtóközleményeket alakítgatok át,

Ezért is ritkaság ez a Beolvashow, ami valamelyik nap került fel a Beolra, a téma alapvetően információtechnológia, annak is elsősorban a politikai vonulata.

Tovább Szólj hozzá

blog beol

2008. jan 08.

Wikinómia

írta: korbelygyorgy
Wikinómia

Úgy tűnik, a nosztalgiázós posztok a népszerűek a freeblogos címlapszerkesztők körében, mert - ahogy Janika felhívta a figyelmem - tegnap kikerült a postás bejegyzés a főlapra. Pedig most egy nagyonis előretekintő téma következik: Wikinómia.

A könyvet a Jézuska hozta, mégpedig a HVG Online szerkesztőségének kedves csomagjában. Úgy terveztem, hogy még szabi alatt kivégzem, mondjuk tudhattam volna, hogy nem jön össze, mindenesetre már belekezdtem. Egyelőre nem bölcselkednék az egyenlő partnerek együttműködéséről, mindenesetre ha nem is száz százalékban, de el kell fogadnunk a szerzők hipotézisét, hogy a jelenlegi gazdasági modellt ez a fajta modell váltja fel, amelyet leginkább a Linux, illetve természetesen a névadó Wikipedia ...

Tovább Szólj hozzá

web2 wikinomia

süti beállítások módosítása