Alföldi blog

Korbely György blogja

2014. jan 25.

A Dal: a közönségnek megint jobb ízlése van, mint a zsűrinek

írta: korbelygyorgy
A Dal: a közönségnek megint jobb ízlése van, mint a zsűrinek

Talán jobb lett volna folytatnom a Célszemély-maratont ahelyett, hogy megnéztem/nézem A Dal első elődöntőjét. Bár minden tiszteletem a zsűri tagjainak, láthatóan nincs semmilyen szemléletváltás, megint a közönségnek kell meghekkelnie a hivatalos ízlésjoystickot.

A három zsűri által továbbjutottak közül talál Szabó Leslie az, aki nekem tetszett, olyan csehtamásos volt, bár a szövegvilág jóval egyszerűbb, mint Bereményié. Oláh Ibolya sosem volt nagy kedvencem, de ez a dal most annyira hiteles volt, hogy továbbjutásra érdemes, és persze a Depresszió, aminek szintén nem vagyok különösebben nagy híve, azonban polgárpukkasztásnak jó lenne, ha továbbjutnának.

A zsűri által továbbjutott: Király Viktor, Marge, Szabó Leslie

Frissítés: ...

Tovább Szólj hozzá

a dal

2014. jan 25.

Ezek a fiatalok - felért egy döntővel a tehetségkutató első elődöntője

írta: korbelygyorgy
Ezek a fiatalok - felért egy döntővel a tehetségkutató első elődöntője

Annyira lekötöttek saját dolgaim a héten, hogy adós maradtam a Dobbantó tehetségkutat ó beszámolójával. Hárman zsűriztünk, Kovács Eszti egy rocktémájú szakportált képviselt (Viharock.hu), Bukovinszky Béla a Hegyalja Fesztivált, én pedig saját munkaadómat.

Abban mindenki egyetértett, hogy rendkívül erős volt a felhozatal, azaz ez az első elődöntő felért egy tíz évvel ezelőtti döntővel. Ez nagyon jó hír, hiszen a friss zenészgeneráció lepipálja elődeit, illetve mert ezek a bandák kivétel nélkül dél-alföldiek. Nagy kár, hogy nekik kevesebb lehetőségük akad, hiszen jóval kevesebb a fellépési lehetőség napjainkban, mint akkor volt.

Öt banda volt, négy produkcióból sikerült egy-egy számot rögzítenem, sajnos a ...

Tovább Szólj hozzá

tehetségkutató dobbantó zebra club

süti beállítások módosítása