Díszpolgár lett a fesztivál
Ilyen sem nagyon volt még az ifjúsági szubkultúra történetében: Rakamaz város önkormányzata díszpolgárrá választotta a Hegyalja Fesztivált , pontosabban annak szervezőit. Ez egy kicsit "a forradalom felfalja saját gyermekeit" effektus, másrészt rávilágít arra, hogy a szubkultúra is lehet hivatalos, annál is inkább, mert már tavaly Szabó Imre miniszter is tiszteletbeli gerillakertész lett a fesztiválon, ami ugyebár nonszensz, hiszen a gerillakertészet célja éppen a lázadás, beintés a hatalomnak, csak éppen nem negatív, hanem pozitív cselekedetekkel, s főként azért, hogy ne férjen bele a dolog a dogmáikba.

A hivatalos átadás tegnap volt a hegyaljás tokaji study touron, de a nagy bejelentés a fesztivál szombati napján lesz, a ...

Egy kis déja vu: miközben a jövő heti beszélgetésekhez háttérinfókat olvasgatok a neten (most éppen 

Abból látszik, hogy egy blogot negyven feletti arc ír, hogy egyre több benne a nekrológ. Szilágyi A. János az egyik legjobb hazai környezetvédelmi újságíró volt az egyik legjobb hazai lapnál. Személyesen csak egyszer találkoztunk, de több órát együtt töltöttünk: ez volt a híres pusztaszőlősi gázrobbanás 2000-ben, tőlem a Magyar Nemzet hétvégi melléklete (nem röhög, egy kollégám barátjának tettem szívességet) kért riportot, ami meg is jelent, János pedig, ha jól emlékszem SZigetváry Zsolt fotóssal dolgozott a helyszínen. Jártuk a házakat, beszélgettünk a kis és nagy ...
Egyszerre a huszonegyedik század embere és az az ember, akit látva elképzelésünk lehet, milyen volt az élet 2-300 évvel ezelőtt - talán ez a legtalálóbb meghatározás
Vécsi Tibi