Ma van a Csernobil-évforduló.  Nem akarok én most okoskodni az emberiség önpusztító képességeiről meg az emberi felelőtlenségről, még csak azt sem akarom, hogy a kifejtés végén Pakshoz érkezzek, sokkal inkább visszaemlékezek egy kicsit. Nem nagyon foglalkoztam ekkor még politikával, nem is lett volna sok értelme, mert annyira voltam nonkonformista, hogy az MSZMP-t meg a KISZ-t nagy ívben kerüljem el, újságot viszont olvastam. Ha jól emlékszem, még az általam már akkor is kedvelt ÉS is tompította ezt az arcátlan botrányt, gondolom, nem is tehettek mást 1986-ben. Meg hát a legfontosabb személyes élmény: rá egy hónapra született meg a fiam és én sokáig aggódtam miatta, hogy vajon egy ilyen nukleárlis katasztrófa mennyit árthat neki testileg és szellemileg.

Aztán megnyugodtam, bár ahogy elnézem majdnem felnőtt fiamat, meg a korosztályát, arra kell gondolnom: mégiscsak volt valami a levegőben tizennyolc évvel ezelőtt... :-)