Az írás megmarad...
Ma átmentem "újságíróba", ami persze így hülyeség, mert a rádiós is
újságíró valahol, még hogyha nem is írott szöveggel dolgozik elsősorban
(na jó, híreket és felkonfokat rendszeresen írok). Ma azonban cikkeket,
igazi újsághíreket írtam: egy cikket a Postás újságnak, három
információt pedig az OKÉ honlapjára. Meg hát egy válaszcikket a csapat
nevében, beszállva a nyelvészprofesszorok magasröptű
mozaikszó-vitájába, de ezzel megvárom a print változatot, utána
publikálom.
Szóval semmiféle nosztalgiát nem éreztem: az az igazság, hogy a Békés Megyei Napnál rohadtul untam már a beosztásomat, a területi tudósítást, az esetek kilencven százalékában nemzseretem dolgokkal foglalkoztam, ha valaminek a végére próbáltam járni, állandó falakba ütköztem, nagyhatalmú emberek folyamatosan a főnökünket cseszegették telefonon miattam. Persze publicisztikát írni, illetve a két rovatomat szerkesztgetni, eredeti dolgokkal teleírni azt szerettem, de a végén már nem nagyon éreztem életcélnak, hogy folyamatosan helyiérdekú pitiánerségekről - tyúktolvajokról, idétlen képviselő-testületekről, verselgető, rajzolgató óvodásokról - írkáljak.
Nem mondom, hogy a rádiózást annyira, de annyire szeretem, sok minden szól ellene (főleg a fizetésbeli különbség), de legalább magam döntök témák hírértékéről, s aszerint is dolgozom, nem kell loholnom mindenféle érdektelen témák után, illetve mászkálnom egyik unalmasabb eseményről a másikra. Mindamellett átmenetinek tekintem ezt az időszakot, ami mondjuk már jól eltelt (három év!), ennek ellenére hiszek benne, hogy előbb-utóbb valami értelmes lehetőséget kapok a sorstól...
Szólj hozzá
Szóval semmiféle nosztalgiát nem éreztem: az az igazság, hogy a Békés Megyei Napnál rohadtul untam már a beosztásomat, a területi tudósítást, az esetek kilencven százalékában nemzseretem dolgokkal foglalkoztam, ha valaminek a végére próbáltam járni, állandó falakba ütköztem, nagyhatalmú emberek folyamatosan a főnökünket cseszegették telefonon miattam. Persze publicisztikát írni, illetve a két rovatomat szerkesztgetni, eredeti dolgokkal teleírni azt szerettem, de a végén már nem nagyon éreztem életcélnak, hogy folyamatosan helyiérdekú pitiánerségekről - tyúktolvajokról, idétlen képviselő-testületekről, verselgető, rajzolgató óvodásokról - írkáljak.
Nem mondom, hogy a rádiózást annyira, de annyire szeretem, sok minden szól ellene (főleg a fizetésbeli különbség), de legalább magam döntök témák hírértékéről, s aszerint is dolgozom, nem kell loholnom mindenféle érdektelen témák után, illetve mászkálnom egyik unalmasabb eseményről a másikra. Mindamellett átmenetinek tekintem ezt az időszakot, ami mondjuk már jól eltelt (három év!), ennek ellenére hiszek benne, hogy előbb-utóbb valami értelmes lehetőséget kapok a sorstól...
