2012. sze 11.

Két férfi, egy eset - Varga és Dancsó mémek lettek

írta: korbelygyorgy
Két férfi, egy eset - Varga és Dancsó mémek lettek

Békés megyei, jelesül orosházi politikusok nagy napja volt a hétfői. Ami ráadásul egy igen különleges nap volt, hiszen tegnap indult a parlament őszi ülésszaka. 

A hétfői nap mégsem igazán Orbán IMF-jéről és baltás gyilkosáról, Gyurcsány éhségsztájkjáról (tisztítókúrájáról) vagy a többi polceleb dolgairól szól, hanem Varga István remekbe szabott ajánlásairól a női nemnek,amit nagy valószínűséggel már száz évvel ezelőtt is kifütyültek volna, no nem nálunk, hanem innen nyugatabbra.

A témával éjszaka foglalkoztam, úgyhogy saját linkkel magyarázom el a történetet, de aki fenn van a Facebookon vagy a Twitteren, biztosan találkozott már a történettel, mi több, néhány markáns polblog is foglalkozik a nem egészen tízórás sztorival, például itt és itt.

Varga Istvánnak egyébként nem ez az első (és vélhetően nem is utolsó) nagy vihart kavaró kijelentése, közvetlenül a rendszerváltás után ő volt az "akasztós Varga", miután egy igazságtételi bizottság külső tagjaként mondott valami erre utalót, de nyolc éves MDF-es, majd ebben a ciklusban fideszes képviselőként is felkapta néha a média, legutóbb például rózsaszín öltönye miatt.

De nem csak Varga Istvánra figyelt fel a második nyilvánosság (értsd: bloggerek és közösségi média), hanem Dancsó Józsefre is, aki azt találta mondani még a délelőtti bizottsági ülésen: "A gazdasági növekedés, akkor is növekedés, ha történetesen negatív".

A két mémmé nemesedett kijelentésben nem csak a földrajzi azonosság közös (Viharsarok), hanem az is, hogy mindkét férfiú szakmájának elismert képviselője, s ezt nem csak én állítom, hogy Varga kiváló jogász, Dancsó pedig kiváló közgazdász (hahaha, engem tanított a marketing szakon 2003-ban, mostmár elmondhatom, az unortodox gazdaságpolitika elleni tiltakozásul teljesítettem csak elégségesre), hanem a nagy többség politikai oldalaktól függetlenül.

Ha valaki mégis olyat mond, ami a szakmájával ellentétes szellemiséget képvisel, az nagy baj, mert arra utal, hogy a szakmai érveket felülírták a napi politikai érdekek. Ahogy ti szeretitek mondani: Isten óvja Magyarországot.

Végül egy nagyon is ide kapcsolódó videó, amit B. Papp Laci barátom osztott meg tegnap:


Szólj hozzá

dancsó józsef varga istván viharsarok