Van annak valami szimbolikus jelentősége, hogy Erik fiam és Adrienn, a barátnője kedden szállnak repülőre, hogy Corkban az ottani vendéglátóipar fényét emeljék. Természetesen nem tudatos választás volt ez a nap, akkor kaptak kedvező árú repülőjegyet, azonban az ilyen egybeesésekre a firkászember érzékeny, még hogyha családi ügyekről is van szó.

Mivel hosszú évek óta más régióban élünk, mármint Erik és én, nyilvánvalóan nem jelent akkora változást az életünkben a külföldi munkavállalás, mi több, a lelkem mélyén nyugodtabb vagyok, hogy 26 évesen valamilyen szinten egyenesbe jöhet az életük, és nem csak a pénz miatt, hanem mert egy olyan környezetben dolgoznak, élnek majd - ki tudja, meddig? - amely kiszámíthatóbb, kevésbé őrült, mint a mai Magyarország.

Szombaton egy villámlátogatás erejéig egyesítettük a családot, találkozott három generáció egy kaposvári kertvárosi nyaralóban, ami Csongor nevű barátjuké, aki a barátnőjével szintén belevág a szigetországi kalandba.

Néhány órára futotta csak a találkozás, hiszen maga az út elég hosszú volt, több mint hatszáz kilométer oda-vissza, mindenesetre fontos volt, hogy találkozzon apa a fiával, nagyapa az unokájával és nem utolsó sorban a kishúg a rajongott nagy testvérrel.

Tehát amikor a hazai politikai elit holnap önmagától eltelve forradalmazik, békefelvonul, ellenzéki messiást vár, addig én a dublini járatra gondolok majd, reménykedve, hogy a visszaút már egy normálisabb Magyarországra hoz.