2014. máj 30.

Utolsó levél Józsa Misinek

írta: korbelygyorgy
Utolsó levél Józsa Misinek

jozsa_1401448282.jpg_600x779

A Békéscsabai  Jókai Színház mély fájdalommal tudatja, hogy Józsa Mihály újságíró, előadóművész, a Magyar Teátrum újság havilap felelős szerkesztője ma hajnalban hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt. A Jókai Színház társulata fájdalommal veszi tudomásul a megváltozhatatlan tényt, és ha eljön az idő, saját halottjaként kíséri utolsó útjára barátját és művésztársát.

Több mint húsz évvel ezelőtt nagyon ment nekünk ez a nyílt levelezés, Te a hivatalos városi lap főszerkesztőjeként osztottál, én pedig a rebellis Orosházi Párbeszéd szerkesztőjeként reagáltam, vagy éppen fordítva, attól függ, hogy hozta a helyzet. Közben pedig jót kuncogtunk és együtt mentünk el sörözni.

...
Tovább Szólj hozzá

nekrológ Józsa MIhály