Alföldi blog

Korbely György blogja


2015. okt 07.

Meditációval búcsúztassuk az ős-Beatrice gitárosát

írta: korbelygyorgy
Meditációval búcsúztassuk az ős-Beatrice gitárosát

Kedd hajnalban elhunyt Lugosi László. A Beatrice egykori gitárosa rákban szenvedett. A 64 éves zenészt felesége, négy gyermeke,és egykori zenésztársai, a Beatrice és a Dinamit tagjai gyászolják - olvastam este , majd eszembe jutottak a korai Beatrice-koncertek, amikor még Feró mellett Miklóska Lajos és Lugosi László állt, hátul pedig Donászy Tibor dobolt.

Bár a videó nem ebből a korszakból származik, ez a nosztalgiabuli mégis visszaadja a hangulatot. Egyperces néma csendet kérünk.

 

Tovább Szólj hozzá

nagy feró lugosi lászló Beatrice

2013. sze 08.

Izgő-mozgó rockmatuzsálemek

írta: korbelygyorgy
Izgő-mozgó rockmatuzsálemek

A sors valahogy úgy hozta, hogy ezen a hétvégén három rockmatuzsálem is játszott Békés megyében, azaz ennél talán több is, azonban olyan szerencsém volt, hogy sikerült gif-készítésre alkalmas képanyaghoz jutnom, aminek köszönhetően megszülettek az alábbi alkotások. Nem állítom, hogy szuper alkotásokról van szó, azonban sufnigifnek jók, ha már egy-egy mosolyt fakasztanak, akkor megérte bajlódni velük egy kicsikét.

presser.gifMiénk itt a tér...

fero.gifNyolc óra munka, nyolc óra pihenés...

mini.gifJön a gőzhajó...

Tovább Szólj hozzá

nagy feró animgif presser török ádám

süti beállítások módosítása