Nyolc és fél hónapos Bonnie kutyámnak tegnap végre meg tudtam mutatni, mi is az a hó, eddig ugyanis elkerült bennünket ez az égi áldás. Mondjuk jutott is neki belőle bőven, meg persze nekünk is: halaszthatatlan hivatalos ügyben délután át kellett autóznunk Erikával Szarvasra, vittük a kutyát is. Mondanom sem kell, hogy mellékútról lévén szó úgy csúszott, mint egy korcsolyapálya, úgyhogy a fél órás út másfél óráig tartott.

A kutya egyébként élvezte a havat, igaz, eleinte zavarta, hogy a megszokott szagnyomokat nem találja, és persze az örök bosszúsággal is találkoztunk: a sózott járdák csípték a talpát. Ez utóbbival kapcsolatban nem is tudom mit csináljak: felmerült a kiscipő, ami persze idétlen és röhejes lenne egy snaci lábán, meg az, hogy igyekszünk minden ilyen felületet kikerülni. Egyelőre az utóbbival próbálkozom, sógyanús terepen felkapom a kutyát, aztán leteszem a hóba. Utána meg persze a talpát bekenem valami krémmel, így talán átvészeljük az egyébként várva várt havas időszakot...