Forrás: Vox.com

A húszéves évforduló miatt ismét előkerültek az ilyenkor szokásos kérdések: Ön/Te hol volt(ál) és mit csinált(ál) 2001 szeptember 11-én? Ez volt a rádióban, tévében, neten és podcastben és még ez várható ezen a hétvégén és talán a jövő héten is.

Eddig nem találtam túl izgalmasnak az én sztorimat, de miért is ne, 20 év az is történelem, ha túl ingergazdag körülmények között tudtam meg, hogy életünk gyökeresen megváltozik, még hogyha közvetve is.

Akkoriban még működött a Békés Megyei Nap, melynek orosházi tudósítója voltam főállásban, de bedolgoztam a helyi rádiónak is, sőt a tudósítói irodám is itt volt. Azon a keddi napon nem túl sok feladatom volt, talán még a nyár utóhatásai miatt nem voltak események, nem volt megbeszélt interjú, sem egyéb tennivaló, a rádiós feladatokat is megcsináltam (ha jól emlékszem, ekkoriban napi öt-hat helyi hírt kellett leszállítani a hírszerkesztőknek, illetve csütörtök esténként volt egy műsorom, nem kisebb személyiség közreműködésével, mint a később híres rádióssá és zenésszé vált Kátai Artúréval).

Szóval dolgom aznapra nem volt, ezért hazamentem, otthoni teendők híján valamelyik kereskedelmi adón egy filmet vagy sorozatepizódot indítottam el elalváshoz, ami kellemesen álomba is ringatott, majd amikor felébredtem, a csatornán a terrortámadás volt a téma, élő közvetítéssel, szakértőkkel, ahogy az ilyenkor elvárható szakmailag. Akkoriban még a közszolgálati tévé is hiteles hírforrás volt, mi több, szakmailag hírfronton ők nyútották a legtöbbet, ezért az ő élő műsorukat kezdtem el nézni. Ekkoriban volt már netünk is, igaz, kicsi volt és lassú, de a miénk, de 2001-ben már nem csak a külföldi, hanem a hazai hírforrások is jól segítették a tájékozódást, ne feledjük, ekkor már létezett az Index.

A megyei napilapok egyik bevett módszere az úgynevezett megyésítés, azaz igyekeznek egy-egy országos vagy világesemény helyi vonatkozásait bemutatni, vagy éppen olyan érintetteket keresni, akik valamilyen módon részesei az eseményeknek. Mivel már ekkoriban is elég sok magyar élt az Egyesült Államokban, az ismerőseim közt is volt néhány, így igyekeztem őket felkutatni, ami Facebook és folyamatos hálózati jelenlét híján jóval nehezebb művelet volt, mint manapság, végül sikerrel jártam. Ha nem is másnapra, de néhány napon belül sikerült olyan riportot szállítanom a békéscsabai szerkesztőségnek, amelyben ketten vagy hárman szólalak meg a terrortámadásról, illetve annak hatásairól. Sajnos már nem emlékszem a részletekre, mivel nem nagyon találtam forrást a neten, a saját adatbázisom pedig elveszett a különböző adathordozók és felhőszolgáltatások szövevényében.

 Az biztos, hogy még sem a riportalanyok, sem a szerző nem fogalmazta meg néhány órával a tragédia után, hogy mennyire meg fog változni az életünk a következő évtizedekben, természetesen nem a konkrét, hétköznapi értelemben, hanem elvi síkon: legnagyobb kincsünk, a szabadság gyorsan inflálódik és a biztonság kerekedik fölé, ami kapóra jön az államoknak, hogy szép lassan korlátozzák az emberi jogokat, mi pedig jól tűrjük mindezt - és lényegében ezzel teljesült az ördögi cselekedet kiagyalóinak és végrehajtóinak terve.

 Szóval ez az én nem túl izgalmas 9/11-es sztorim és szomorú, nem túl optimista következtetésem. És a tied?