Hivatalos
személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt indítottak vizsgálatot
egy salgótarjáni apuka ellen, aki saját születésnapi tortáját vágta a
polgármester arcába. A dühös szülő így fejezte ki tiltakozását egy
óvoda tervezett bezárása ellen.
Azt most hagyjuk, hogy szabad-e óvodát bezárni vagy nem, arra a kérdésre viszont, hogy szabad-e tortát dobálni, én azt mondom: igen. A torta nem baseballütő, nem fegyver, sőt nem is gyilkos szó, mondjuk anyázás, hanem egy jópofa húzás, ami legfeljebb polgármesternének, főjegyzőnének, esetleg a bejárónőnek, vagy éppen a Patyolatnak okoz bosszúságot. Kérdezheted: hova jutna a világ, ha mindenki tortadobálással fejezné ki elégedetlenségét? A válaszom: akár előbbre is, hiszen ha kifogynak a törvényes eszközök, marad a düh, az elkeseredés, a jogállamba vetett hit elpárolgása, aminek sokféle következménye lehet: ha az ember benyeli, betegség, infarktus, ha kiadja magából , akkor utcai őrjöngés, bunyó, rongálás. De egy torta, az kedves dolog és főleg: mulatságos, aki kapja, annak pedig megszégyenítő - és ez itten a lényeg, hiszen a hivatalos személy megszégyenítése nem egyenlő az erőszakkal.
Szólj hozzá