Törőcsik Franciska (Anima Sound System)

Egy év kihagyás után ismét fesztiválozás, a tér és idő szerencsés együttállása ismét lehetővé tette, hogy ellátogassunk a Szegedi Ifjúsági Napokra, azaz a SZIN-re. Az idő értelemszerűen azt jelenti, hogy a fesztivál a magyarországi tartózkodásunkra esett, a tér pedig azt, hogy Szeged mindössze ötven kilométer tőlünk, ezért könnyedén el tudtunk autózni.

A szerdai nap kifejezetten pazar élményt kínált és adott is, az egyik színpad, a Rádió 88-as programhelyszín felidézte bennem mondjuk az 1995-ös Sziget nagyszínpadot, persze nem egészen, csak jellegében: Pál Utcai Fiúk (erről élőztem is a Facebookon, pedig nagyon nem szokásom), Anima Sound System (szintén), Kiscsillag (na jó, ezen ebben az összefüggésben Kispált kell érteni), kiegészítésként pedig a nagyszínpadon a Tankcsapda játszott. Rajtuk kívül láttuk még szerdán a Lazarvst (ez egy erősen metál banda, korábban Apey and Pae néven futottak), a Csillagerdőt, a Gőzerőt (régi szegedi legenda, mindig bírtam), belenéztünk a Margaret Island nagyszínpados koncertjébe, majd a nyitónapot a Brains koncertjével zártuk.

PUF

Másnap kicsit sűrűbb volt a nap, de jobban tudtam alkalmazkodni a kislányomhoz, ugyanis én csak két dologra voltam úgy igazán kíváncsi: az egyik a Ricsárdgír, ezt végignéztük az első perctől az utolsóig, hatalmas buli volt. Mondtam is a családomnak, hogy nekem valami zenei tehetségkutatást kellene végeznem, mert már évekkel ezelőtt megmondtam, hogy a Ricsárdgír hatalmas dolgokat visz még véghez, mivel nagyon úgy néz ki, hogy az A. E. Bizottság nyomdokain haladva alkotnak, ami nem csoda, hiszen Márton Dániel, a frontemberük a társművészetek terén is jelen van, ugyanis filmes, már két rövidfilmet készített el, de nagyfilmre is készül. Néhány hete meghallgattam vele egy beszélgetést a Recorder podcastján és nagyon érdekes volt, nem csak színpadon különleges a figura, hanem interjúalanyként is.

A sokszínűség gyönyörködtet

A másik fontos fellépő volt aznap számomra a Belga, mely egy nagyon jó lemezt adott ki tavasszal, benne az Össznép trepnivel, melynek nagyon jó a visszhangja a közönség és a szakmai közvélemény körében. Nagyon sokan voltak a Bomba-sátorban, én pedig frissen gyógyult tüdőbetegként nem nagyon akartam a maszknélküli tömegbe szorulni, ezért esélyünk sem volt végignézni a koncertet. Pedig aznap ott volt Szegeden Krúbi is (az ő koncertjén is teljesen megtelt a sátor), illetve Kiss Erzsi is az Erik Sumo Banddel. Nem tudom, végül megvalósult-e, de nagyon vártam, hogy az Össznépi trepnire összeálljanak a szereplők, de végül nem maradtunk ott. Rajtuk kívül más nem volt kiemelten fontos, ezért átadtam magam a tinédzserízlésnek. Láttam például Manuelt, akiről fél órával korábban nem is tudtam kicsoda (a helyszínen gugliztam ki, hogy ki ez a csávó). Láttuk még a Welhellót, Manuelt, T. Danny-t (ez utóbbi kettőről őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy léteznek), a Cloud9-et, Ákost, de azért ott voltak az én személyes kedvenceim is, például a Vad Fruttik és az Erik Sumo Band.

Rakparti szelfi

A számomra ismeretlen és őszintén szólva unalmas és gagyi (remélem, Hédikém, ezt nem olvasod) előadók láttán szembesültem vele, hogy tetszik, nem tetszik, ez már legalább a harmadik nagy generációváltás a nagy hazai fesztiválbumm óta, már ami a fellépőket illeti. Az első ugyebár a kilencvenes éveket meghatározó Kispál-PUF-Anima-Tankcsapda vonal volt, ami eltartott vagy 2010-ig (igaz, közben azért történt ez-az, jött többek közt a Hiperkarma, a Vad Fruttik, a Brains és sokan mások, de a nagy áttörés szerintem az volt, amikor a Punnany Massif, a Halott Pénz, illetve kicsit később a Welhello foglalta el a nagyszínpadot - hangsúlyozom, a generációváltás nem jelent minőségi javulást, sőt, mint ahogy ez a byealexes, manueles, tédennis váltás még rosszabbnak ígérkezik. Még szerencse, hogy azért ott van a jó példa, például a Ricsárdgír vagy a Lazarvs, hogy csak azokat említsem, akiket láttam.

A helyes idő és munkabeosztás miatt csak szerdára és csütörtökre vettünk jegyet elővételben, két nap egyébként is tökéletes keresztmetszetét adja a rendezvénynek. csupa jó tapasztalatokról tudok beszámolni: hol vannak már a kilencvenes meg a kétezres évek, amikor oltári tahó szekusok basztatták az embereket, néha még a fesztiváli dolgozókat, szervezőket, fellépőket is. Most pedig mezei jegyvásárlóként udvarias beléptetés, sőt még annyira rugalmasak voltak az infópultosok, hogy eltekintettek attól, hogy Hédinél nem volt személyi igazolvány - ennek az oltási igazolvány miatt volt jelentősége, mivel ő 15 éves és nincs még beoltva, ezért az én kísérőmként léphetett be (vagy fordítva), de nem abajogtak rajta, rugalmasan készítettek egy fotót róla és megkapta a szükséges karszalagot.

Fluor kivetítve

Ugyancsak rugalmasan kezelték a fizetési rendszer hiányosságait, hiszen kinél másnél, mint nálam ütközik ki anomália: egyszerűen nem működött az általam kiváltott chip. Az idén egyébként nem kártyát kaptunk, hanem a karszalagba építették be a chipet, ami nálam zavart jelzett az első fizetésnél, de a helpdeskes hölgy kulturáltan korrigálta a hibát. Az árakról most nem ejtenék külön szót, sajnos ez már örökre így marad, hogy a vendégek a fogyasztásukkal is hozzájárulnak a költségekhez.

Ami engem nagyon nyomasztott, az a maszknélküliség volt, annál is inkább, mert rengetegen voltak és bizony a jobb koncerteken szorongtunk, mint a heringek. Erre az esetre vittem magammal maszkot, de annyira kilógtam volna a sorból, hogy inkább a kényszerű távolságtartást választottam. Mivel az oltásaim rendben vannak, talán nem marad nyoma ennek a részecskeorgiának, viszont az élmény kétszeres lett, hiszen hosszú kiéhezettség után élőben látni kedvenceinket és mások kedvenceit pótolhatatlan élmény.