Még hogy a nyolcvanas évek csak a gagyiról szóltak! Én is hajlamos vagyok sommásan legyinteni, amikor  általánosságban ezekről az évekről esik szó, hiszen ha nyolcvanas évek, akkor többnyire az akkori mainstream dolgok ugranak be: videódiszkó, előmosott farmerek, bodros séró, szolid hajfesték (hunyd be a szemed és mit látsz: Duran Duran, Első Emelet, Michael Jackson, Pia Zadora, Twins, Alphaville - ami mellesleg még vállalható is egyébként, legalábbis nekem bejött és ma is nosztalgikus érzeteket csal elő) és így tovább.

De nincs így, hál Istennek, hiszen azért a trendi vagy a trendiskedő műanyag új hullám mellett dolgoztak egész komoly zenészek is, igaz a "föld alatt".  Mindez azért jutott eszembe, mert néhány hete rákattantam a Stranglers 1984-es Aural Sculpture című lemezére, amihez Bajla jóvoltából jutottam hozzá. Persze a Stranglerst ismerem régen, sőt dagadó kebellel elmondhatom, hogy élőben is láttam őket kilenc éve, az akkori Sziget egyik fő produkciója volt a koncertjük.