2004. máj 29.

írta: korbelygyorgy

A blogger is ember rovat következik, folytatva a helyi hivatalalos lapban a korábbi főszerkesztő alatt megkezdett hagyományt, amikor is a város nagy embere unokája társaságában lett emberközlivé téve. A hagyomány hál'Istennek nem folytatódott az adófizetők pénzén, én viszont a Nagy Nonprofit Blogszcéna jegyében most bemutatom a szombat délelőtti blogírót, aki  elfoglalta a konyhát. Külön figyelmet érdemel a dizájn, kedvenc rajzfilmsorozatom, a South Park séfje látható a korábban a Mikulás által hozott köténykén, jelezve, hogy a legundergroundabbnak tűnő alkotások is bizony-bizony árucikkek, sőt a lelőhely a globalizmus egyik szimbóluma, a Cora. Az ebéd egyébként specialitásom volt - nem röhög! - paprikás krumpli, de nem ám klasszikus felfogásban, hanem bográcsosan, sok hagymával, kolbásszal, paprikával, paradicsommal egybefőzve, mellé pedig uborkasaláta. Ja és leves is volt, azt ketten főztük: én és a Maggie.
Szólj hozzá