Egy barátom még az offline világban - vagy éppen a kettő határán, úgy az ezredforduló táján büszkén újságolta, hogy a mosdóban két újságot olvas minden hétvégén, egy Magyar Narancsot és egy Heti Választ. Ezzel kívánta érzékeltetni az alapvetően konzervatív érzelmű, de annak a polgári értelmében, nagyjából az én generációmhoz, azaz akkor negyvenes férfi, hogy nyitott mindkét irányba és lényegében az igazság és a minőség érdekli.

kkor még aktív újságíróként én ezt követendő példának gondoltam, mi több, magam is így voltam ezzel, bár én inkább szakmai elvárás miatt jártam át a buborékokat, persze akkoriban még nem így hívták, sőt nem is a mai értelmükben léteztek, inkább csak szánalmas fanatikusok zárkóztak be saját világukba mindkét oldalon. Csupán annyit kérdeztem tőle, tréfásnak gondolva magam, hogy ez mind szép, de vajon melyikkel töröl? Persze csak jelképesen, mert akkoriban még nem volt divat a toiletpapír felvásárlása (Mellesleg ki nem mondva ő inkább a Naranccsal, én pedig a Heti Válasszal, mégis barátok maradtunk).

Mindez akkor jutott eszembe, amikor a napokban Erika közölte velem, hogy őt meghatotta György Zsombor felhívása a Magyar Hang valamelyik videójának elején (Kötöttfogás, illetve Flaszter), amelyben a lap és a körülötte lévő webes és videós projektek támogatását kéri, de nem úgy mint Friderikusz, hanem kulturáltan, meggyőzően. A feleségem még ott helyben fogta a mobilját és előfizetője lett a Magyar Hangnak, egész pontosan annak pdf-változatának, mert azért jó cég a Deutsche Post, azért a papírújságot még ők sem képesek frissiben kikézbesíteni, ha azt Magyarországon (bocsánat, Szlovákiában) nyomtatják.

 Narancs-Heti Válasz párhuzam azért jutott eszembe, mert a 444-nek és a Telexnek régóta támogatói vagyunk, most pedig a konzervatív újságírás (a jó értelemben vett, annak polgári értelmében) remek produktumának támogatásában szálltunk bele. Ám manapság egyáltalán nem úgy kell olvasnunk mint, húsz évvel ezelőtt, hiszen a liberális, underground, new journalism és egyéb jelzőket viselő 444.hu, illetve a másik Index-leágazás, a Telex.hu (mely egyre inkább a mainstream felé tart a korai Index megmondós irányvonala helyett, de ez már az Index utolsó éveit is jellemezte) lényegében azt képviseli, ami egyre inkább hiánycikk a magyar médiapiacon. Vagy miről is beszélek, nem beszélhetünk piacról, inkább egy sajátos skanzenben élnek azok, akik még ténylegesen megtanulták ezt a szakmát és magas fokon űzik is, alkalmazkodva a két fronton érkező támadásokra: a NER elnyomása mellett ott van a szakmát egyébként is nap mint nap kihívás elé állító változások (internet, közösségi média, illetve ahogy a klasszikus mondja: változó médiafogyasztási szokások). Mi tehát a skanzen két legmarkánsabb oldalát támogatjuk anyagilag is, kifejezve ezzel, hogy nyitottak vagyunk minden irányba és csak az igazság és a minőség fontos számunkra.

Halkan teszem hozzá, hogy bizonyos fokig élvezettel vettem kézbe a lapot (már amennyire egy pdf-et kézbe lehet venni, de valójában bármilyen könyvolvasóval vagy erre alkalmas eszközzel, például tablettel simán), holott valójában nagyon régen elhagytam a papírújságok fogyasztását, már több mint 20 éve beszippantott a képernyőn való hírfogyasztás, sőt szégyellem bevallani, hogy papírkönyvet is csak akkor veszek a kezembe, ha sikerül azt otthon beszerezni, minden másra ott van a Kindle (vagy a mobil, vagy a tablet). Valójában szerkeszteni is gyűlöltem a print újságot, néhány évig volt ebben részem a Békés Megyei Hírlapnál, de valóban nem a papírújsággal volt bajom, hanem azzal a lebutított verzióval, ami azt jellemezte (halkan jegyzem meg, hogy már az Axel Springer-időkben sem volt szeriőz a megyei sajtó).

A Magyar Hang első megkapott száma viszont valamiért előhozta a "régen minden jobb volt" érzést, azaz megdobbant a szívem, amikor hagyományos értelemben vett tördelést láttam, hagyományos értelemben vett rovatokat, újságcikkeket, fotókat, fotógalériákat nézhettem, sőt kedvem lett volna ősszehajtani és a hónom alá kapni, beülni vele egy kávéházba egy kávé mellett szép kényelmesen olvasgatni, el-elgondolkodni, barátokkal találkozni, megvitatni velük a dolgok állását, még azokkal is, akikkel nem szoktunk egyetérteni, sőt mondhatjuk úgy is, egy másik buborékban vannak és ha véletlenül átszivárognak a miénkbe, akkor gyorsan letiltjuk őket, a mi hírfolyamunkban nincs ugyanis helye Putyin és Rogán fake news-gyártó iparosainak. Ám ezt a print lapot olvasva, a képzeletbeli kávéházban még ők is odaülhetnek az asztalodhoz, mint a régi szép időkben.