2004. júl 02.

írta: korbelygyorgy

Néhány óra ott tartózkodás meglehetősen kevés ahhoz, hogy az ember bátran jellemezzen egy fesztivált, különösen, ha bedolgozóként maga is része annak egy kicsit. Az időjárás meglehetősen rányomja a bélyegét az egészre, nekem úgy tűnt kevesen vannak, de lehet, hogy a jóemberek kora és kicsit később délután (én déltől hatig voltam ott) még a vackaikba húzódva múlatták az időt. Sajnos csak egy koncertöredéket tudtam megnézni a vonatindulás miatt, egy argentin punkzenekar első két-három számát, hát az valami állat volt. Maguk a fazonok akár egy szappanopera szereplői is lehettek volna, viszont az a zúzás, az jó volt.

Elég sok ismerőssel találkoztam, így hipp-hopp (hip-hop) elment az idő, egyebek közt egy volt mozgós kollégámmal, aki mesélt egy-két dolgot a postavonatok megszüntetéséről, s szavaiból kiderült, az eljárást nem a korrektség és a humanizmus jellemezte. Maga a tekerés egyébként jól esett, de most rendkívül fáradt vagyok. Nem egészen hetven kilométert tettem meg, közben képes tudósításokat küldtem Erikának a mobilomról minden fontosabb állomásról. Ezekből a képekből nem tennék fel ide, mert nagyon kicsik és rondák, direkt a kisebbik fokozatra állítottam a  kamerát, hogy ne legyen gond az adatátvitellel. Kattintgattam viszont a HP-vel is, íme érzékeltetésül egy felvétel...
Szólj hozzá