2004. aug 31.

írta: korbelygyorgy

Kihirdették a hazai harmadik generációs mobiltendert

A Nemzeti Hírközlési Hatóság a mai napon pályázatot hirdetett a harmadik generációs mobilkommunikációs szolgáltatás nyújtására felhasználható rádiófrekvencia-sávok használati jogosultságára.
Amint azt Pataki Dániel, az NHH elnöke elmondta, várakozásaik pozitívak, hiszen a pályázatot jó időben írják ki, ezzel is erősítve a Magyarországon húzóágazatnak számító telekommunikációs szektort. A pályázat kiírásával az NHH a társadalmi haszon maximalizálására törekszik, eleget téve a fogyasztói, a kormányzati és a befektetői elvárásoknak.


Nagy várakozásokkal tekintek ez elé, persze sok mindennel voltam így, ahhoz képest sajnos fontolva haladunk előre, vagy még úgy se.  Ilyen volt maga az internet elterjedése, később a különböző hozzáférési módok könnyebb és olcsóbb használata, meg persze azt hittem, hogy a 97-98 táján gründolt kis lapocskánk, a Viharsarok Online majd  nagyot alakít. A 3G nem is igazán a mobilfónia miatt érdekel, mert ki a franc akar filmeket nézni a telefonján, hanem azért, mert egy újabb netcsatlakozási alternatíva jelenik meg és persze ez mobilabb lehet minden korábbinál. (Mondjuk két évvel ezelőtt meg azt hangoztattam vadul, hogy ki az a marha, aki fotózni akar a telefonjával és tessék, mostmár én is használom a kamerás mobilt).
Szólj hozzá